Mickey webnaplója

A Nobel-díjas író könyvcíme Sátántangó. Amit most olvasok, Karinthy Márton kötete saját családjuk kálváriáiról és elismertségükről, az Ördöggörcs címet viseli. Micsoda sorsok, micsoda életek, micsoda vadságok, mennyi szellemesség, mennyi gyarlóság, mennyi állhatatlanság, hűtlenkedés, megcsalás és megcsalatás a Karinthyk élete és a kortárs írók, költők élete.
Valóságos fellélegzést adnak azok a leírások, amelyek Karinthy Frigyes és körének nyelvi játékairól szólnak, vagy a humoráról, költészete fricskáiról. Neki a nyelv a játéklehetőség eszköze. Mindenféle módon megpróbálta szavaink egymás mellé gyúrását az értelmezhetőség határain belül (bökversek, blődlik, nyelvi poénok) és túl (halandzsa).
Itt és most csak egy sebtében odavetett „kétsoros”-ra mutatnék rá, talán azért is, mert magam is hajlamos vagyok ezek felplankolására. Nézzük őt:
Dénes Miklós titkára volt egy jó ideig.  Róla dünnyögi:
Ha nem is államtitkár,
mindenesetre nálam titkár.
Karinthy szórta a poénokat.
Állandóan rögtönzött, ezek java részét sose írta le senki. A hatos villamoson utazva állítólag dőltek a röhögéstől, akik hallották őt utazás közben. Kosztolányiból szintén dőltek a rímek.
Erika, / nem úgy / verik/ a cigányt.
vagy
Ó. minő régiség / Ím: Megyer mekkora! / Szívemben mégis ég / Imre gyerekkora.
és még
Pohárba mérget öntött / A kis Melitta: / Nagyanyó felfordult / Amint megitta.
 A szerző megjegyzi, hogy a Micimackó szövegeit nem KF fordította, aki egy nyelvet se tudott perfekt módon, hanem rokona, Mici néni, akinek a nevét kapta a mackó magyar változata. Viszont a könyv versikéit mind K. Frigyes írta.
Magam is szeretem a nyelvi poénokat. Íme néhány:
Nyaralásunk, balatoni, 
nem lesz hosszú (marathoni)
***
Kérd majd meg a nagyit: 
vegyen Neked fagyit.
***
Naponta kenem a karom,
s megállom, nem vakarom.
***
Úgy hámlik most az arcom,
Nonstop vívom vele harcom.
KF.-t nem elsősorban költőként értékeljük, bár kötetnyi verset írt. Hanem sokoldalú irodalmi tevékenységéért. „Ez a marha volt köztünk az egyetlen zseni” – állapította meg róla Kosztolányi, de hasonlókat fogalmazott meg róla Móricz és Babits is.

Tegnap két szó: gyorsan és hamar szópárral kapcsolatban feltűnt, hogy kezdőbetűik az abcben egymást követik. Ez a tény bogarat tett a fülembe. Lehet, hogy az abc valamennyi betűjével képezhető valamiféleképpen a gyorsannal rokon szó? Álmomban is e kérdéssel foglalkoztam, ám nem kerekedtem fel, hogy a talált szavakat sorba rakjam, lejegyezzem.
Most egy szusszanásnyi idő elég volt ahhoz, hogy jó közelítéssel végigmenjek a betűkön, és megpróbáljak hasonló értelmű szavakat találni nyelvünkben. Ez lett belőle elég gyorsan, elég hamar:
azonnal
begyorsulva
csakhamar
dinamikusan
ezerrel
fejvesztve
géppuskamód
gyorsan
hamar
ízibe
jókor
kilőve
lóhalálában
máris
nosza
nyomban
okvetlen
őrültmód
promt
rögtön
sebtében
szaporán
tüstént
ugorva
vágtában
zúzva
***
D. unokának elmeséltük, hogy a szaxofon hangszer nevét feltalálójáról, Hans Sachsról nevezték el. Ám ő tovább kérdezett: és a klarinét honnan kapta a nevét. Sose gondolkoztam róla. De az villant be, hogy a klar tiszta jelentésű, és könnyen lehet, hogy a clarinetto, valamiképpen a tiszta hangzásra utalhat.
Nyert.
Ne kérdezd meg, léccike, hogy honnan jön az oboa, a trombita, a kürt, a bombardó és a csimpolya neve.
Nem tudom.  

Az ember néha csak úgy lövöldöz. Nem mert szeretne jó fotókat csinálni, de eme szándékát felülírja a dokumentálás vágya. Ez volt, itt volt, így esett, ekkor történt stb.
A tegnapi képek mind ennek a jegyében készültek.
Megragadni a pillanatot, a tárgyat, az embereket, a tájat, a környezetet.
***
Itt járt nálunk egy nemzetközi társaság, rokonok innen-onnan. Kilencen jöttünk össze, zömmel hazaiak, de Franciaország és Amerika is képviselte magát. Beszélgetés közben kiderült, hogy nem vagyok egyedül, akinek állandóan megy valamiféle zene a belső hallásában. Cs. fülében egy Emerson-melódia lehetett, néhány taktust meghallva dünnyögéséből erre következtettem. Elmondta, hogy benne is zenék szólnak, ha akarja, ha nem. Velem rokon lélek. Ez azt is jelenti, hogy sose unatkozik.
Nagyon sok finomság megmaradt a traktából. Már visszafogottabban étkezik és iszogat korosztályom.
A nap jolly jokere kétségtelenül M. unoka volt, aki jókedvűen társalgott hol angolul, hol franciául, hol magyarul. Mindnyájan örültünk társaságának. Kiváltképp C., aki csak az angolt bírja, és végre akadt egy valaki, akivel szót ért, és akinek társaságában felvidul.
***
Éjjel valamiért eszembe jutott a gyorsan szó, ami kicsit a hamar szóval rokon.  Mivel az abc-ben a gyé után a há jön, lecsaptam a furcsaságra, és elképzeltem, hogy a gyorsan szó szinonimái minden hangzóval megidézhető. Míg vissza nem aludtam, elkezdtem az abc elején. Emlékszem, nehezen találtam mindjárt az elején rokonhangzású szót „a” kezdőbetűvel, csak az olaszos akcceleráltan jutott eszembe. Több kevesebb sikerrel végigvettem az abc-t. Elég jól működött. Guminyelvünk van.
Hogy e képtelenség nem egyedülálló valami, kénytelen vagyok Karinthyt megidézni, mint már oly sokszor. Ő sorra vette a számokat, és többszázig eljutott egyesével, mindvégig valamihez kötve a számjegyeket. Pl. 323 Mazda, 601 Trabant.
Persze az ő idejében se Mazda, se Trabant nem létezett, sok más viszont igen.

December 4. Az evangéliumi szakasz Jézus hegyibeszédének a vége.
Idézem:
„Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” (Mt 7,24-27)
Mester szavainak igazsága jottányit se kopott az évezredek alatt.
A szikla, amelyen áll a ház, az Jézus élete és tanítása. Igéi és életmódja alkalmas követésre minden nemzedék és minden korosztály számára. „Üdvösségre nincsen út, nincs máshol csak tevéled, Te vagy út, igazság és élet” – hirdeti az énekszöveg, és valóban: Jézus csakugyan kijelenti magáról, hogy én vagyok az út, az igazság és az élet.
Minden kor megtalálta a módját annak, hogy kikezdje Jézus tanítását. Időről időre fogást kerestek rajta, de mint az egyház kétezeréves története mutatja: mindig sikertelenül.
Olyasmi valósul meg a tanításával is, mint az életével. Elvették életét. Hiába volt ártatlan, keresztre feszítették és mivel maghalt, úgy vélték, hogy legyőzték. Ám feltámadása kudarcra ítélt minden ellene fenekedő megnyilvánulást.
Jézus él, mert ő az élet, az út és az igazság.
Elgondolkoztató, hogy információs dzsungelünk mennyire számol a jézusi elvekkel, életmóddal konvergens módon, és mennyire foglalkozik mindenféle porhintéssel, szellemi homokkal, torzítással, gonoszkodással is akár.
Ezért nem szeretem a reklámok hamisságát, és ezért nem szeretem azokat a filmeket, amelyek „hősei” csak pisztollyal a kezükben kommunikálnak másokkal. A sort folytathatnám mindazokkal a médiatermékekkel, amelyekről Szent Pál kijelenti: eljön az idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem a sajt ízlésüknek szerint szereznek maguknak tanítókat, hosagy a fülüket csiklandozzák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. (2Tim 4, 3.4)
Elgondolkoztató, hogy hol tart a civilizációnk kétezer évvel Krisztus után. 

a versekből:
Szürke
Szürke az ég és szürke a föld
szürke ma minden itt s odafönt ó
Mért van ez így? Mért van ez így?
Mért van ez így?

Szürke a házfal, szürke panel
Szürke egérke ott szalad el ó
Mért van ez így? Mért van ez így?
Mért van ez így?

Szürke a flaszter, szürke az út
Szürke a járda, szürke a kút ó
Mért van ez így? Mért van ez így?
Mért van ez így?

Szürke a kémény, szürke a füst
Szürke a kályha szürke ezüst ó
Mért van ez így? Mért van ez így?
Mért van ez így?

Szürke a padló, szürke a pléd
Szürke a felhő, szürke a kép ó
Mért van ez így? Mért van ez így?
Mért van ez így?
***
 Jákob (kétsoros)
Égbe nyúló örök létra
Jákob vágyik öröklétre.
***
A Hej, halászok nótájához
3. Hát a keszeg mit eszik,
ha a hálóba teszik?
Nem eszik az egyebe-et,
petrezselyem gyökeret.

4. Hát a gyökér mit eszik,
ha a halból kiveszik?
Nem eszik az egyebet,
mint satnyító szereket.
***
Kánikula
Mostanában
naponta
onta
a Nap
forróságot,
tikkasztó meleget.
Eleget.

***
viccesek
4you – elménckedik az angol, U2 olvasunk az együttesről, vagy mi a juhtúró. Nekem az juhtott eszembe, hogy a magyar is képes beszámozni szövegét. 1et értesz velem? Ez nem az én 5letem, mindenesetre 6ásos. A táncversenyről így tudósítanék: Versenyben a par2rültjei. Itt spa8sizmában nem lehet boldogulni, s az se táncoljon, a9sét ebédelt, mert elnehezült testtel nem lehet táncolni. Megtudtam, hogy megszülve ter7 a mellettem ülő spi4esre megy. Belefeledkezve a táncosok nézésébe véletlenül összetörtem a po3.
Stb., stb.
***
Előbb a nyuszika ért a tóhoz, a róka egy kicsit a villanyszereléshez is.
***
A kétpúpú tevét az egypúpútól az különbözteti meg, aki akarja.
***
***
Mindenki elment itthonról. Fiam, lányom, feleségem. Én kiírom egy cetlire az asztalra, hogy elmentem tüntetni. Ez lesz a szövege:
TI IS ELTŰNTETEK.
ÉN IS EL. – TÜNTETEK.

- Apám még emlékezett a kántorböjtre, amelyet ádventben is tartottak.
A kántorböjt (quattuor temporum a. m. „négy évszakos böjt”) évi négyszeri böjtös időszakra utal, amelynek idején  visszafogottság, ima és alamizsnálkodás jellemezte a böjtölőket.
Magyar elnevezése a latin quattour „négy” kiejtésbeli eltorzításából származik: a kántorokhoz nincs köze. Adventben Szent Lúcia (december 13.) utáni szerdára, péntekre és szombatra helyezte őket az egyház annak idején.
Megszűnt.
- Olvasom a szociális testvérek beszámolóját a második világháborús élményeikről.
Többek között elmesélik, hogy  egy alkalommal viszontagságos gyaloglás után éjfél után estek be az őket váró plébániára.
Bár éhesek voltak, és kínálták is őket étellel-itallal, evés nélkül feküdtek le, mert a reggeli misén szentáldozáshoz kívántak járulni.
Akkoriban még éjféltől számított a szentségi böjt.
Ez rövidült le az idők során három órára, majd egy órára. 
- A pénteki nap emlékezés Krisztus nagypénteki kereszthalálára.
Gyermekkoromban egyértelmű hústilalom volt életben (tojást, halat lehetett fogyasztani.) Ma már választható a hústól való megtartóztatás, de imádság/jótett is megfelelő az emlékezéshez.   
- A helyi plébánián évek óta heti egy alkalommal vehetünk részt hajnali misén.
Mindig szerda hajnalban.
A korareggeli hat órakor kezdődő misét szokás roráténak nevezni, noha nem az.
A rorate kezdetű latin nyelvű, egész adventben azonos szöveggel elmondott Mária-votívmisék tartása adventben megszűnt.
De megmaradt a szokás, hogy fel kell kelni, a korai miséhez, nálunk heti egy alkalommal.
Ám van, ahol naponta tartják ezt a hagyományt.
Így jutunk el a karácsonyhoz, amely nem a mi születésnapunk, hanem a betlehemi kisdedé.      

A mai nappal összegereblyéztem az innen-onnan előkandikáló rímes anyagaimat. Egyesítettem a korábbi három fájlt. Már most látszik, hogy itt-ott ismétlődések vannak benne. Ezeket megpróbálom kiszűrni, ami megmarad, az is egy kötetnyi spontán verspróbálkozás. Némelyikük csakugyan el van trafálva.     
A vicceket már korábban kigyűjtöttem.
Lehetne még a nyelvi finomságokat elkülöníteni,
lehetne az egymondatos gondolatokat kioperálni (maximák), és
lehetne az összeállt gyerekszájakat tematizálni.
Hát persze.
Egyszer fejezetenként elmélkedtem a Biblián. Ez is további lehetőség.
Ami a kigyűjtések során még szembeszökő volt, a rokoni történetek, anekdoták sora, amely külön érdekesség lehetne.
De hát mindez idő, fáradság, szerkesztést kívánó macera, és nem biztos, hogy bármi értelme volna.      
***
Tegnap Mányba buszoztunk baráti találkozóra.
Nem véletlenül hívják nomádoknak mintegy 60 éves közösségünket. Szanaszét szóródtunk az idők során. Legrégebbi kapcsolatom B. Lacival adódik: 1958 óta ismerjük egymást, és járunk egy közösségbe. Nyolcvanadik életéve környékén szóródik a csoport életkora. Ez nem érdem, de teljesítmény – ahogy szokták mondani.
Még vagyunk, még beszélgetünk, még regnumi közösséget alkotunk, még tudunk egymásról. Azért kopásaink egyre nyilvánvalóbbak. Találkozásaink mégis az öröm légkörében zajlanak. Humor nélkül ezt a kort csak a teknősbékának sikerül megérni.
***
Már odafelé mentünkben tapasztaltuk a busz zötyögésén kívül a táj ködbe burokolódzásának a kísérletét. Hazafelé jöttünkben már fogható köddel találkoztunk. Próbáltam a homály lelkét megragadni fényképeken. Többé-kevésbé sikerült.   
 

Valami kedves dologról volna jó beszámolni, de egészen másba botlottam bele. A „kérődzés”-be. Szeretem nézni a nívós focimeccseket, de nagyon nem szeretem látni a pálya szélén rágózó mesteredzőket. Megértem, hogy idegesek a pályán történő manőverek miatt, tőlem rágógumizhatnak is, csak ne mutatná a kamera, merthogy nem képernyő elé való a látvány. Engem zavar, és gondolom, hogy nem vagyok vele egyedül.
Még kínosabb, amikor a közlekedési eszközön utazom, és a velem szemben ülő nonstop rágógumizik. Attól az, hogy nézek jobbra-balra, csak éppen a velem szemben ülőre nem nézek, mert nem vagyok kíváncsi a kérődzésére. Az általános felfogás, azt hiszem, ráerősít arra, hogy nem kívánatos társaságban rágózni.
A kérdés csupán az, hogy társaságnak számítanak-e az utasok, vagy sem. Mit is olvasok a neten?
„A rágózás társasági helyzetekben általában udvariatlannak számít, hiszen az arc mozgása, hangos rágás és a fogak eltűnésének a látványa figyelmet keltenek. A rágózás helyes etikettje magában foglalja, hogy ne rágózzunk nyilvános helyeken, az asztalnál és beszélgetés közben.
Hozzáteszem, szerintem a tömegközlekedési eszközökön se. A buszt Kosztolányi, Márai még társaskocsinak nevezte. És akkor a társaskocsin utazók az alkalmi társaság.
Hát ezért.
És még egy érv.
 A rágózó ezt a tevékenységét fontosabbnak tartja, mint az érintkezést a társaival. Igazán tiszteletlenségnek tekintem ezt a tempót. Bár lehet, hogy tévesen ítélem meg a szitut.   
***
Rita unoka elsős. Ma tanulta az iskolában: mama, mami. Meg is kaptuk a rajzos szavakat telefonnal fotózva.
Gondolnak ránk, és mi is gondolunk rájuk szeretettel. A telefonos kapcsolattartás persze csak kényszermegoldás, de sokkal több a semminél, ha már a tényleges találkozások értelemszerűen ritkulnak a növekvő terhek miatt, s a kötelezően megfutandó körök miatt.
***
Olvastam Lackfi János versét, amelyet Arany J. V. László c. költeményének a ritmusában írt.
Remek.

Olvastam már korábban is a második világháborúról szóló beszámolókat.
Több gulágot megjárt emberét, Polcz Alainét.
És most is olvasok egyet, Slachta Margit és társainak a dokumentumokat sorakoztató kötetét (Időablakok). Benne Budapest ostromával, benne a kitörési kísérlettel, benne a mérhetetlen sok szenvedéssel, és benne a rommá lődözött fővárossal.
Nem sajnálták sem a németek, sem az oroszok, sem az Antant hatalmai, sem az amerikaiak. Olvastam benne kegyetlenkedésekről és nagylelkű megnyilvánulásokról. Kitelepítésekről és kivégzésekről.
Amikor a ma dúló közel-keleti és ukrán-orosz frontokról látom a képeket a tévében, óhatatlanul összevetem magamban a hazai szörnyűségekkel.
Az emberi rosszon is túlmutató gyalázatosságokat dokumentál a kötet, de megcsillan benne az emberi szolidaritás, empátia, és értékesség is. Hány embert hurcoltak meg valamilyen oknál fogva. Mekkora tömegekkel végeztek a nyilasok, a németek, az oroszok, s ki tudja, még milyenek.
Ma se békés a helyzet. Folynak a csaták, és folyik a háborúra uszítás, mégpedig az érdekek mentén. Kikérem magamnak, miként Laár András tette, hogy fehérgalléros hitványok ártatlan embereket a vágóhídra tereljenek.    
Bár érdekel a dokumentumsorozat folytatása, várom, hogy befejezzem a könyvet, és sokkal békésebb olvasnivalót kapjak a kezembe. Pl. a Mit ad Isten c. kötetet.
***
A Parlando új számát olvasom a képernyőről. Összeszedett anyagokat hoz a zenei élet világából, de egyre kevesebb nekem ismerős névvel találkozom a lapban.
Említi Comensoli Mária írását Kodályról. Az ötvenes években tanította G-t is zongorázni,
Tardy László összegyűjtött munkáit, aki ugye emeritus karnagya a Mátyás-templomnak.
Említi, hogy 90 éve született Pejtsik Árpád gordonkaművész, aki a Kereskedelmi Főiskolán is tanított egy időben.
90 évesen elhunyt Sáry József, akinek a miséjét megtanultuk és előadtuk.
Még néhány név ismerős, akikhez személyes közünk nem volt: Pl. Kocsis Zoltán, pl. Fischer Anni.
  


  

Rober C. Castel cikket írt a MN-be, melyben a béketeremtést gátló tényezőkkel foglalkozik. Anélkül idézem meg írását, hogy kitérnék az egyes pontok kifejtésére.  Főbb megállapításai címszerűen felsorolva a következők:
- Az első akadály az információs aszimmetria (mást ért egyes fogalmakon a két fél)
- A második a „feltámadásért való hazardírozás” fogalma (egyik fél csodában bízik)
- A harmadik a szervezeti tehetetlenség (egész intézményrendszer áll a háború szolgálatában.)
- A negyedik akadály pszichológiai természetű. (Ki lesz a vesztes, hogy fogadtassa el a nemzettel)
- Végül az identitás ágas-bogas problémaköre is. (nemzetek identitási kérdéseinek kusza halmaza)
A „mikor lesz már béke?” kérdés rossz – írja a szerző.
A helyes kérdés az lenne: hogyan lehet lebontani a „tankcsapdákat”, amelyeken fennakadhatnak a tűzszüneti tervek, és hogyan lehet lebontani őket? A katonai nyomás önmagában nem elég.
***
Amit ír, azzal bőven egyet lehet érteni. De szerintem itt nincs vége az akadályok felsorolásának.
További fontos kérdés: Cui prodest? Ki(k)nek az érdeke a háború folytatása?
Nemzetközi cégeké,
fegyvergyárosoké,
fegyverkereskedőké,
pénzmágnásoké,
zavarosban halászók szűkebb-bővebb körének az érdeke?  
Le kell számolni azzal is, hogy a háttérben meglapuló (előbbiekben felsorolt) érdekcsoportok a saját jószántukból nem fognak lemondani szokott profitjukról.
Keményebb harcra van szükség velük szemben, mint a kábítószeresekkel folytatott véget érni nem akaró küzdelem során.
Ma egyes politikusok és a háttérhatalom vívja harcát, s nem látszik háborújuk vége.
Az meg pláne nem látszik, hogy melyik fél fog győztesen kikerülni: a koncért folyó csetepaté hívei, vagy a békét teremteni vágyó politikusok.