Mickey webnaplója

Elég érdekes körülmények közé csöppentünk Zamárdiban, ahol immár tizedszer töltöttünk egy hetet nagyobb családjainkkal. A dolog érdekessége, hogy az árvaszúnyog invázió híre megelőzött minket. Hogy így-meg úgy, Siófokon nem lehet megmaradni az árvaszúnyograjoktól. Felhősűrűségben rajzanak. Mi csupán néhány elhullott példánnyal találkoztunk a Siófok közelében fekvő településen.
A másik meglepetés a hallatlan szárazság, mellé a héten át tartó kánikula. Az ágak ropogtak talpunk alatt. Por mindenütt. No és forróság. Kánikula harminc akárhány fokkal. A kánikula – mi tagadás – kellemesre melegítette a Balaton vizét. Nagyon szerettek benne hancúrozni a  unokák és a többiek is. Egy ízben én is részese lettem a fürdőzésnek. Nagyon örültem neki.
A harmadik meglepetés a pókok számának emelkedése. Tapasztalatom szerint idén sokkal több pók fonogatta hálóját, szövögette terveit, jófajta szúnyogokról ábrándozva. Megfigyeltem egy kaszáspók és egy fekete fajtának a harcát a territóriumért. A kaszás győzött. Kitartóan vibrálta a hálóját, és a másik megunta, visszavonult. Érdekes volt látni azt is, hogy a szúnyogháló külső és belső oldalán egy-egy pók mozog: a rozoga hálóját egészíti ki.
Adódna a kérdés, hogy honnan tudja a pók, hogy neki hálót kell szőni. Honnan tudja, hogyan kell azt csinálni, és egyáltalán honnan tudja, hogy van neki szövőmirigye, ahonnan acélnál rugalmasabb szál nyomható ki.
Persze adódik a válasz.
Ugyanígy máig nagyra értékelem a minirepülőket. Micsoda finom nanotechnika van ott bedobva, egy- egy muslicába, egy-egy kitinfedeles szárny mechanikájába. És működik. Röpködnek, a levegőben meg-megállnak helikopter módjára, majd szélsebesen tovább villannak.
Hála Istennek, működik a szisztéma. Nekem csak rácsodálkozni kell.
Másfél nap óta itthon vagyunk. Kinézve meglehetősen felhős az idő. Enyhe hidegfront hűsíti vissza a forró levegőt. Ez az, amire vártunk – mondogatom a magát hülyének tettető bakával összhangban, aki a vicc szerint felszedett és eldobott mindenféle papírfecnit, azt hangoztatva, hogy nem ez az.
Megvizsgálták, bolondnak találták, leszerelték. Boldogan lobogtatta leszerelő végzését, azt kiabálva: Ez az, ez az!

Egy hét ment el anélkül, hogy számítógép-közelben leledzettem volna. Anélkül, hogy egy sort írtam volna. Emiatt persze nem lettek rajtam kiütések, és más módon sem sebződtem meg.
Kikapcsolódtam. A szokásos évi nyaralásunkba bekapcsolódtam. Öreg autónkkal száguldoztam 130 km/órás tempóban. És így zavartalan körülmények között másfél óra alatt hazaértünk.
A héten tehát nem írtam egy sort se.
Fotóztam kedvemre, megmártóztam a Balaton vizében, megmártóztam gyermekeink és az ő gyermekeinek a társaságában. Örülök annak, ha én nem is, de utódaink közül egyre többen szót értenek franciául (no meg angolul) az ott élőkkel.
A házban található könyvek közül néhányat elolvastam. (Adósa voltam Lázár Ervinnek, most pótoltam mulasztásomat. Elolvastam a Szegény Dzsoni és Árnikát. Tanulságos mese, szó se róla.) Ellenálltam a kísértésnek, hogy keresztrejtvényfüzetet töltögessek ki a találkozások helyett. Egy általam korábban nem ismert író, költő, tanárnő, szobrász kötetkéje került a kezembe. Abban akadtam az alábbi figyelemre méltó megfogalmazásra.
Az írásról szól.   
Könnyebb a súly, ha lekopogom a gépen, bár tehetségem ha van, csak a belső szellem darabos, ügyetlen átsugárzása. Nem több, csak kevesebb, mint a csecsemők mindennap hallott gügyögése, beszélni tanulása. De így van jól. Szabad vagyok, nincs felelősségem, csak a tárgy van, amit fogalmaimmal, érzéseimmel megragadok. Ritkán, akkor is félve adatik, hogy megértsék, hogy átadjam. Nincs mit - és mégis vágy van arra, hogy találkozzak, hogy szárnyaljak. Az írás adomány. Névtelen naplók ezrei tanúskodnak, egy-egy személynek szóló levél őrzi örömét. Szavak, szavaink, beszéd, – néma gondolat tűz alatt, becsvágyó narcisztikus gondolatok ezrei leírva és kinyomtatva. A megfogalmazás, az alkotás öröme, kínja, és a dicsőségre vágyó tetszelgő árulások, a hivalkodó, önelégült vagy szerencsétlenül zavaros kitörésre vágyó szavaink. Látszat szavak, fogalmak, melyek ruhák egy gyönyörű meztelen testen, mely aludni tér. Sebző szavak, melyek szögek, illatos, vagy hideg szögek.
Kedvesem, most nem kézbesíthető szavakat küldök neked, emberségem csöndjéből. Isten néz, amint a földön járok, itteni dolgaim, emlékeim zúzódó, húzódó fájdalmaim között. Talán ez is árulás, ahogy magamra nézek a páros tekintet helyett…
(in: Szekeres Mária A jövő szárnyai)

A találkozásokat hosszas várakozások választják el egymástól.
Úgy viselkedik az idő a várakozások és találkozások során, mint a dugóban haladó gépkocsisor.
Időnként megugrik, majd araszol.
Megugrik és újra csak araszol.
Az araszolás a várakozások ideje, a megugrás a találkozásoké.
Sokkal több ideig várakozunk, mígnem sikerül találkozni egy gyorsan elillanó időre.
Olyan is a találkozások és várakozások rendszere, mint a hanghullámok terjedése.
A hangok longitudinális módon terjednek.
Sűrűsödések és ritkulások követik egymást.
Az a tapasztalatom, hogy az idősödés általában hosszas várakozásokkal teli időszak, amelyet átmenetileg tarkít egy-egy találkozás.
Mivel a találkozások ideje gyorsan elszáll, jól ki kell használni, értékes információcserék ideje ez, amely aligha helyettesíthető bármi mással.
Épp ezért olyan is a találkozás, mint amikor hosszas borús idő után kisüt a nap.
Egy régi francia film epizódja:
A boltban alszanak a zöldségárusok, mígnem megvirrad, és csodálatos fényességre ébred a pár.
Az asszony felkiált: Jaj, de szép időnk van!
Mire a férj: Akkor használja ki, mama! – és szélesre tárja a spalettákat.
Most cammogó idővel közeledünk a gyors lefutású találkozások felé.
Köreinkben csak klántalinak becézzük a nem túlságosan nagy létszámú együttlétet.    
A várakozás hát megvan, az idő kánikulára vált a héten.
Nézünk elébe.
Mi mást is tehetnénk.
Bekapcsoljuk a pörgőket (alias ventilátor).

A FB-on megjelent egy ajánlkozás. Segítenének felszámolni az eltűrt sütiket. Amikor odaért ajánlatuk, hogy havi ennyi meg ennyi pénzért, habozás nélkül ellapoztam.
Hasonló fosztogatás ez, mint a vírusirtók ajánlkozása. Minek kellene irtás, ha nem tennék tele a netet előzőleg vírusokkal.
Hasonló ez ahhoz az üvegeshez, aki gyerekeket vett rá (gondolom anyagiakért), hogy csúzlijukkal törjék az ablaküvegeket az utcában. Majd véletlenül éppen arra járt, hátán cipelve az üvegpótlásokat, és hangosan kínálta szolgálatait.
Hasonló ehhez az őrző-védő maffia ajánlkozása, amelyik havi fizetés ellenében megvédi a boltot a maffiózók ellen. (Saját maga ellen is, akár?)    
Hasonló ehhez az a fajta korrumpálódás, amelyet a politikusok körében végez a háttérhatalom. Kéretlenül jelenik meg a döntéshozási fórumokon, hogy megvegye kilóra azokat, akik hajlandók alávetni magukat akaratának.
Mindnek ugyanazt üzenem.
Kösz, nem.
Aztán lesz, ami lesz.  
Azért talán mégis jogos a kérdés:
Miféle világ kezd körbevenni bennünket?
Miféle elkorcsosult civilizáció?
Hol az emberek általános erkölcsi mércéje, etikai érzéke, ha úgy tetszik: lelkiismerete?  
Könnyen előfordulhat, hogy rövidebb-hosszabb időre távozom a virtuális világból.
***
Tegnap hangutánzó szavaim gyűjteménye átlépte a 800 szót. Új szavak: sikong, uhuzik.   
Egyelőre pihentetem a gyűjtést. Túlságosan sok új szóval nem számolhatok már.
***
Itt jelenleg tiszta az ég, nem villámlik, csak dörög az ég. Elég sűrűn, elég folyamatosan.
Ja, a Sziget Feszt!!!
Cui prodest? – kérdem én.  - Nem kéne már azt is abbahagyni?
Mindenkinek jó ízlést, jó étvágyat, egészséges törekvéseket, sok pihenést, színvonalas életet, kellemes időtöltést és …
Jó nyarat!

Minap valaki éles kritikát írt a mai festészetről. Véleménye szerint a nihilista képek menedzselésén múlik ún. értékességük. Akinek az alkotásait dicsérik, annak az ázsiója egyre magasabbra hág, és ez nem függ össze feltétlenül az alkotás artisztikumával. A bírálók szubjektivitásával annál inkább. Mivel nem találom a cikket, helyette egy másik cikkből idézek a tanulságok levonása céljából.
- „Amikor Peter [a csimpánz] már számos alkotással elkészült, Axelsson kiválasztott közülük négyet – azokat, amelyeket a legjobbnak tartott –, rájuk írta a Pierre Brassau nevet, bekereteztette a festményeket, majd elintézte, hogy egy göteborgi galériában kiállítsák a műveket. Arra azonban maga Axelsson sem számított, hogy mekkora sikert aratnak majd Brassau képei. Ráadásul kiderült, a kritikusok számára nem is volt túlságosan lényeges, hogy a festmények alkotója valójában egy majom. A Morning Postenben jegyzett dicsérő kritika szerzője, egy Anderberg nevű ítész azután sem volt hajlandó visszavonni szavait, hogy megtudta az igazságot Pierre Brassauról. Továbbra is kitartott amellett, hogy a csimpánz műve magasabb művészi színvonalat képvisel, mint bármelyik más, a kiállításon szereplő alkotó munkája.” 
- Magam évtizedekkel ezelőtt láttam egy kiállítást ún. csurgatásokat. Ezek a képek csakugyan úgy jöttek létre, hogy az alkotó tetszőleges módon festéket csurgatott a papírra.
- Talán még meglepőbb, amikor régi centrifugát használtak fel arra, hogy gyerekek friss, nedves akvarell munkáikat benne megpörgessék. A művelet során a festékek kicsapódtak, és érdekes, de semmiféle mondanivalót nem hordozó „képekké” álltak össze.
- A mai kanadai művészek albumát lapozgatva rátaláltam egy narancsszínű „kép-re. Nihilista opus. Nem is  akar több lennni: Egy lap lekenve egyenletesen narancsszínű festékkel. Megítélésem szerint nem alkotás az ilyen, hanem színszvacs. Nem művészet, hanem polgárpukkasztás. (Nem akarok sarkosabban fogalmazni.)
Ma csakúgy, mint a zenei kompozíciók esetén igen nehéz megmondani, hogy melyik alkotás valódi remekmű, és melyik nem az. Talán az egyik mérce az illető művész nyilatkozatai, életének hitelessége. De még ez sem biztos garancia a művészi értékre. Alighanem mellé kell tenni a művész saját ízlésfejlesztési fáradozását. Ha látszik a tökéletesedés, alighanem rávetül műveire is.
Mi tagadás ma egyre kevesebb a kapaszkodó ezügyben.   

A szavakkal való játéklehetőségek száma végtelen. Élvezem Grétsy játékoskönyvét, és élvezem Lackfi J. versikéit, amelyeket selypes és egyéb beszédhibák feldolgozásával írt. Stílusában ehhez hasonlókat:
Én isz pife, te isz pife,
Dele pife, veffünk öffe.
Én isz pife, te isz pife,
Mi a föfnek veffünk öffe.  
Nosza, meglódult az agyam ennyi bátor húzást olvasván. A magam reakciója egy másfajta játék.
A zöngés mássalhangzók zöngétlenre cserélése – és megfordítva. Ilyesforma alakzatok jönnek ki ekkor:
A dzsidári hetyeg aladd réken leezsedd a hó.
Aszd halloddam giszantyalom, félet eszedd el a ló.
Gidördet a geszeted, mifel ölelz enkem mek.
Íty hád getfezs giszantyalom, nem lehedeg a diet.
Itt akár abba is hagyhatnám a posztot, de a szokásos terjedelem lehetővé teszi, hogy ide írjam, ugyanennek a dalnak az eszperente változatát. „Hádha falagi nem izsmeri.”
Csesztve mellett, hegyek felett deres cseppek leestek.
Kedvesem – de kellemetlen! – gebe veled esett el.
Kezed neked megrepedt, szeretkezned nem lehet.
El kell mennem messze, messze, kedvesed nem lehetek.

Fejem felett fecske repked, felleg lebeg felettem.
Kedvesemhez el kellene egy levelet reptetnem.
Eredj fecske, levelemmel kedvesemet keresd fel,
s ezt fecsegd el szerelmemnek: ne keseregjen, nem kell.

Csesztve kerek erdeje, hej, messze lehet szerfelett.
Ebben benne, ebben benne egy-egy cserje megtermett.
Egy fejemet belepte, egy te fejed ellepte.
Ne keseregj, kedvesem, mert nem leszel elfelejtve.
(Elég jól énekelhető ezen a mekegő nyelven is.)

„Olvasom, hogy az ember az ősmicsodából véletlenszerűen lassan kialakuljon,
annak annyi az esélye, mintha szeméttelep fölötti porfelhőből egy Boeing repülőgép állna össze” – írja VD. Nála olvasom.
Amit írok, szintén véletlen, ha egyáltalán van valami, ami véletlen.
Mindenesetre velem történt, és
mindenesetre ma.
Szokásosan nekiugrok hajnalban a háromféle szózat ötbetűs játéknak. A cél - ugye: néhány lépésben rátalálni a feladványban szereplő betűkre, és abból az ötbetűs szót kitalálni. A rejtvényben nem szereplő találatok feketék, a szóban szereplő, de nem jó helyen álló betűk pirosak, a jó helyen állók zöldek.
A mai egyik feladványt így kezdtem:
GYENGE – Kijelez öt fekete betűt.
HŰVÖS – Kijelez újra öt fekete betűt!
Erre beírom:
BAROM. A kijelzőn: Öt zöld betű!!!
Ilyen nincs, és mégis van.
Annak a valószínűsége, hogy jó helyen eltaláljam a jó betűket, elképzelhetetlenül kicsi. Gondoljunk csak arra, hogy hány ezer ötbetűs szavunk létezhet. Egy kigyűjtés 7500-t számol, de hát ennél lényegesen több van.  
Ez a kifejlet tehát egészen valószínűtlen.
Mégis megtörtént.
***
Mostanában ritkulnak a találkozási alkalmak a nyári szabadságos programok folytán. Mégis tudunk egymásról az internet és mobilok jóvoltából. Hol egy újságcikkben tűnik fel egy ismerős név, hol a küldött fotók tanúskodnak hozzátartozóink hol- és jóllétéről.
Azért a bio-találkozás az igazi, és állandóan készenlétben állunk arra, hogy ezek meg is valósuljanak.

Köd. (Szeretem ezt a novellarészletet, mert olyan jól van megírva.)
Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek benne.
Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek a lakója a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak.
Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.
Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.
Eddig az idézet.
Szeretem Fekete stílusát. Most meg azért is olvasom, mert hangulatos tájfestésével segít újabb hangutánzó szavakat találni gyűjteményemben, amely jelenleg kb. 770 hangutánzó szót tartalmaz.
***
Tovább olvasom Grétsy nyelvi játékáról írt művét.
Szerinte nem mindegy, hogy
ki-ki abál vagy kikiabál
ál lom ás vagy állomás
hullám sír vagy hullámsír
fen e gyerek, vagy fenegyerek
ipa rág vagy iparág.
Szerintem meg nem mindegy, hogy
látom, ás vagy látomás
proli Berta, te vagy pro libertate!
Bak elit vagy bakelit
***
Augusztus van kétségtelenül, mert ciripelnek a tücskök (mire nem jó egy hallókészülék?)
De a tücskök honnan tudják, hogy ciripelniük kell, mert már augusztus van?
***
bácsi, idősebb férfi neve, idegenben ez a hangulat nincs. Eredete: báty, bátya - nagybácsi, papbácsi. 

 

Hogy ki mit oszt meg saját életéről, övéi életéről, környezete életéről, az nagyon változatos valami. Mindez azért jut eszembe, mert most olvastam VD.-nek M. naplója c. elektronikus könyvét. Benne nagyon sok másokra tartozó és talán kevésbé másokra tartozó részlettel. M. Különféle képzettségeket szerzett és a világot járja kamerájával. Könnyebb lett volna azokat az országokat sorolni, ahol még nem forgatott. VD. kigyűjtései érdekesek és be pillantást engednek saját otthonukba, D. műtermébe.
Szőnyi Zsuzsa is hasonló részletességgel foglalja össze, hogy mi minden történt egykor a Triznya-kocsmában. Az igen idős kort megért jó tollú írónő, az egyik – szintén igen idős kort megért - szereplőről is megemlékezett, mint kocsmatagról. Méghozzá olyan tagról, akinek előjogai vannak. Egy alkalommal nekem elmondta, hogy a róla szóló szövegrész a leglaposabb, mert megmutatta neki a kéziratot, és ő élénken tiltakozott ellene. Ezt se írd me, azt se írd meg! Így csak egy kilúgozott anyag maradt a könyvben. Sose tudjuk meg, hogy mik a törölt részek. Ugyancsak Szőnyi Zsuzsa mesélte egy alkalommal, hogy valaki perelni készül, mert olyasmit írt meg róla, ami az illető szerint kellemetlen helyzetbe hozza őt. Zsuzsa elmondta, ha elítélik a bíróságon, el kell adnia egy Szőnyi István-képet perköltségre és a bírság kifizetésére.
Az írás, az életrajzi vonatkozású tényközlések közzététele kényes terület. Kellő tapintgat szükséges a közlésekhez. Nehéz meghatározni, hogy mi az a vörös vonal, amit nem ildomos átlépni.
Családom anyagait nem hozom nyilvánosságra. Maradjanak csak az íróasztalfiókban (lemezmeghajtón) a családi vonatkozású intimitások.      
A kérdést tovább bonyolítja, hogy a nyilvánosság kizárása miatt kulturális értékek közreadása is veszendőbe mehet. Nehéz meghatározni, hogy hol van az a határ, ahol a közléseknek álljt kell parancsolni, illetve melyek azok a köz által megismerhető epizódok, amelyek még beleférnek a jó ízlésbe.
Emlékezetem szerint ilyen határkérdésként kezelték II. János Pál naplóját, amelyet halála esetén ő maga kért megsemmisíteni, és amelyet ennek ellenére nyilvánosságra hozott Dziwisz érsek. A kérdés máig a levegőben lóg – megválaszolatlanul.
Jól tette-e, vagy sem.

Most van a szezonja. Hol sárgát veszünk, hol görögöt. A sárga hol sárgabélű, hol zöldbélű. A görögdinnye többnyire piros belül (ritkábban sárga).
Fama est, hogy egyszer egy nő – közel lakván a piachoz – nem akarta, hogy leszakadjon a keze a cipeléstől, ezért hazarugdosta, -görgette a görögdinnyét. Majd felvágta otthon, de csak homogén folyós masszát talált a piros hús helyén.
Amikor gyerek voltam, még lékelték a dinnyét.
Nagy disznóölő késsel vágtak bele szögletes gúlaformát, és a vevő megkóstolta a késhegyen kínált falatot. Jogában állt megtagadni a vásárlást, ha nem találta elég édesnek a dinnyét. Később kúpalakú léket vágtak erre a célra kialakított szerszámmal. Ma megszűnt a kóstolás, legalábbis az üzletláncokban. A legtöbb, ami kedvezés jár a vevőnek: A félbevágott dinnye pirosságát láthatja. Ha elég piros, valószínűleg érett. De hogy édes-e, az csak otthon derül ki.
A dinnyeszakértők különféle jelekből ítélik meg, hogy jó-e a dinnye. A legfurcsább módszer a kopogtatás. Ha a dinnye buhogó hangot ad, akkor az jó dinnye. A buhogás az összeütött csizma szárának a hangja. De hát kinek van otthon bőrcsizmája, hogy hitelesítse a buhogás mibenlétét?
További támpontok.
Ha sárga foltos, ha fehér foltos, ha a szár vége száraz, ha nedves… stb.
Gyerekkoromban rácsodálkoztam a szomszédra, aki talicskán hozott görögdinnyét a disznói etetésére. Látva kuncsorgásunkat kaptunk egy-egy nagy szeletet az édes gyümölcsből. A talicskázás délután történt. Alighanem igen olcsón mérték már a piacon a megmaradt dinnyéket, mert visszaszállítani meglehetősen rizikós feladat lett volna.
T. meséli, hogy a Garay téri piacon késődélután már ingyen lehetett dinnyéhez jutni, mert az árusok szabadulni akartak a felesleges készleteiktől.
Dinnye.
Szeretem ezt a szót. Fokozható a mennyi szóval. Mennyi dinnye!
Miért is emlegetem?
Mert van egy zongoradarab, amely jambusokban íródott, és a dallama mellékdallammal együtt skandálható a dinnye szóval. Erre gyerekként jöttem rá.
Schumann Arabesque-je ez a darab.