A magunk világában László atya, Somogyi Sanyi, Hagemann Frici jártak elöl. Az 1968-as Teológia 2. számában Frigyes remek írást közölt ezzel a címmel: „A bűnbánat szentsége modern megvilágításban”.
Így kezdte írni:
„A szentgyónás csődje? – De: miért gyónás, és nem ‘bűnbánat szentsége’? Éppoly helytelen, mint az ‘utolsó kenet’. A lényeg az ember részéről a bánat, a ‘metanoia’, a megtérés, és nem a bűnök felsorolása. És még csodálkozunk, hogy híveinknél rossz helyre tolódott a hangsúly? Lélektanilag is ‘eretnekség’ a bűnkatalógust állítani a központba. Aggódva vigyáz a ‘gyónó’, hogy mindent elmondjon. Mert hátha...”
Frigyes atya „A lelkiismeret kialakítása” alcímmel így folytatta:
„Vegyük tudomásul: csaknem lélektani ‘dogma’, hogy tíz éven aluli gyermek nem követhet el halálos bűnt.”
Orvosságot is előírt:
„Megszabadulni a legalizmustól. Az erkölcs kialakulása és alapja a szeretet.”
„Fejletlen lelkek szeretik a legalizmust. Mert előnye is van: nem kell önállónak lenni; a törvény megmondja, mit tegyünk. Kikerülhető a döntés és a felelősség.”
„Csak a szeretet-szemlélet segíthet a legalizmussal szemben. A parancsok-félelmek rendszerétől meg kell szabadulni.”
Jelentős a közösségi vonás is:
„A mi embernemesítésünk nem lehet kereszt alakú sztoicizmus. Az az etika, amely előkelően erkölcsössé akarja tenni az egyéniséget kontra közösség, idegen a kereszténységtől. Nekünk Krisztus testébe oltva kell tökéletesítenünk az embereket.”
„És nagyon jó lenne föléleszteni a bűnbánat közös liturgiáját. Nagyon fellendítené a küzdő Egyház életét. Ami most van ebből, az kevés.”
„A lelkivezetés gyakran kapcsolódik a bűnbánat szentségéhez. Ez a kapcsolat ‘kényszerházasság’, de sajnos sok esetben nincs más lehetőség egyes hívekhez férni. Mindenesetre törekednünk kell arra, hogy a szentségkiszolgáltatói és a lelkivezetői feladatot elhatároljuk egymástól.”
(in: Emődi: A Regnum Marianum története)
Utolsó kommentek