Mickey webnaplója

A magunk világában László atya, Somogyi Sanyi, Hagemann Frici jártak elöl. Az 1968-as Teológia 2. számában Frigyes remek írást közölt ezzel a címmel: „A bűnbánat szentsége modern megvilágításban”.
Így kezdte írni:
„A szentgyónás csődje? – De: miért gyónás, és nem ‘bűnbánat szentsége’? Éppoly helytelen, mint az ‘utolsó kenet’. A lényeg az ember részéről a bánat, a ‘metanoia’, a megtérés, és nem a bűnök felsorolása. És még csodálkozunk, hogy híveinknél rossz helyre tolódott a hangsúly? Lélektanilag is ‘eretnekség’ a bűnkatalógust állítani a központba. Aggódva vigyáz a ‘gyónó’, hogy mindent elmondjon. Mert hátha...”
Frigyes atya „A lelkiismeret kialakítása” alcímmel így folytatta:
„Vegyük tudomásul: csaknem lélektani ‘dogma’, hogy tíz éven aluli gyermek nem követhet el halálos bűnt.”
Orvosságot is előírt:
„Megszabadulni a legalizmustól. Az erkölcs kialakulása és alapja a szeretet.”
„Fejletlen lelkek szeretik a legalizmust. Mert előnye is van: nem kell önállónak lenni; a törvény megmondja, mit tegyünk. Kikerülhető a döntés és a felelősség.”
„Csak a szeretet-szemlélet segíthet a legalizmussal szemben. A parancsok-félelmek rendszerétől meg kell szabadulni.”
Jelentős a közösségi vonás is:
„A mi embernemesítésünk nem lehet kereszt alakú sztoicizmus. Az az etika, amely előkelően erkölcsössé akarja tenni az egyéniséget kontra közösség, idegen a kereszténységtől. Nekünk Krisztus testébe oltva kell tökéletesítenünk az embereket.”
„És nagyon jó lenne föléleszteni a bűnbánat közös liturgiáját. Nagyon fellendítené a küzdő Egyház életét. Ami most van ebből, az kevés.”
„A lelkivezetés gyakran kapcsolódik a bűnbánat szentségéhez. Ez a kapcsolat ‘kényszerházasság’, de sajnos sok esetben nincs más lehetőség egyes hívekhez férni. Mindenesetre törekednünk kell arra, hogy a szentségkiszolgáltatói és a lelkivezetői feladatot elhatároljuk egymástól.”
(in: Emődi: A Regnum Marianum története)

Olvasom a regnumi pap, Emődi László könyvét, abból szemezgetek. Tetszik, ahogy a papok mindenhez értésének követelményéről ír:
„A papnak foglalkoznia kell a gyermekekkel, és oda kell ülnie az öregek betegágya mellé. Értenie kell a templomépítéshez és a képekhez is. A templomi szobrokat is ő bírálja meg, és a kórus hanganyagáról is ő mond ítéletet. Művelnie kellene a hittudományt, és az ötvösművészethez is értenie kellene. Mindenki természetesnek veszi, hogy egy pap ért az irodalomhoz, de a gimnazisták is elviszik hozzá meg nem oldott feladataikat. Elvárják, hogy jól sportoljon, és a lelki élet finomságainak is legyen mestere. Értenie kell a magnetofonhoz is, és jól kell kezelje a számítógépet. Természetes, hogy autót vezet, és megjavítja a bojlert, mosógépet javít, parkettázik, gitározik, orgonál, alkalmi verset ír, és gyertyát önt, megfőzi az ünnepi ebédet, és cipőt javít.
Még sok másféle igénynek meg kell felelnie a jó papnak, aki „holtig tanul”, és amellett jól sakkozik. Így alakult ki az a papi nemzedék, amelyik azzal a követelménnyel nevelődött, hogy neki mindenhez kell értenie.”
Éveket ült börtönben, amiért az ifjúság nevelésére adta a fejét sok-sok társával együtt. A börtöntől való félelem megrajzolását érdekes módon Fekete Istvánra bízza. A Tüskevárból merít:
„Gyere, Csikasz, gyalog megyünk.”
„Úgy is jó” – ugrott talpra a kis kutya, és Gyula elé perdülve játékosan szaladt előre, de vissza-visszanézett, hogy új barátja jelez-e valamit.
Ekkor Gyula elmosolyodott, és a fáradt délután egyszerre tele lett kedves, puha örömmel, mert a túlsó part mellett megjelentek a kis szárcsák. Csikasz is odanézett, aztán Gyulára, és megcsóválta a farkát, mintha azt mondta volna: „Ismerősök...”
„Szervusztok, gyerekek!” – kedélyeskedett Tutajos, de meg is dermedt abban a pillanatban, mert sötét árny suhant el mellette, s a kis szárcsák vad dobbanással buktak a víz alá. A víz felett pedig egy barnakánya vágódott felfelé. A kánya, mintha a fiú ott se lett volna, került egyet a felkavart víz felett... A vadászat nem sikerült, ez bizonyos, tehát egy újabb kör után elszállt a nádas felett... A kis szárcsák csak később bukkantak fel, de jó húsz méterrel odébb. És nyugodtan kapkodták tovább a sáslevelekről a bogarakat...Gyula ezen elgondolkodott, és úgy vélte, a kis szárcsák idegei tökéletesek. Az ő életük állandó veszélyben van, és állandóan nem lehet idegeskedni, állandóan nem lehet félni, mert akkor éhen pusztulnának. De a résen állás folytonos. Az idegek hálója, az érzékek antennája állandóan ki van feszítve, ez azonban életükhöz úgy hozzátartozik, mint a táplálkozás, a repülés vagy az úszás. Ilyen lehetett az ősember, amikor beugrott a védő barlangjába a kardfogú tigris elől. Amint belül volt, leomlott róla a rémület, és talán nevetett is. „Nem sikerült neki – vigyorgott–, de majdnem bekapott.” Csakugyan. Állandóan nem lehet idegeskedni. Az idegek állandóan kifeszített hálózata azonban az élet szoros tartozéka. Az életé, amit éppen a kifeszített idegek tartanak meg.
Eddig az idézet.
Kedvem kerekedett újraolvasni a gonddal megírt ifjúsági regényt.

Február 28-án reggel 9 óra négy perctől hosszas interjú volt hallható a Katolikus Rádióban Tornya Erikával, a jezsuita A Szív magazin főszerkesztőjével Szikora József beszélgetett.
Mivel idő hiányában akkor csak egy-két mondatát tudtam elcsípni, az archívumban kikerestem a hosszas beszélgetést és meghallgattam.
Hogyne tettem volna, amikor anno magam is a szerkesztőbizottságában dolgoztam, és írtam cikkeket.
A lapot 111 éve alapította Bíró Ferenc jezsuita atya. Folyamatosan megjelent itthon, majd a Rákosi-rendszerben megálljt parancsoltak neki, de 1956-ban egy számot a forradalom alatt kinyomtattak és eljuttattak a plébániákra.
A Kádár-érában is megjelent, de nem idehaza, hanem Kanadában.
A kilencvenes évek első felében költözött a Sodrás utcába a szerkesztőség, és folytatódott a lap élete Sajgó Szabolcs SJ vezetésével.
Az interjúban Erika megemlítette Bárdosy Évát és Tereza Worowskát, akik alapot szerkesztették.
Éva volt a főszerkesztő, Tereza meg az ifjúsági rovat vezetője.
Őket követe Horváth Árpád SJ, aki színes magazinná fejlesztette a havilapot.
Tőle vette át Tornya Erika RSCJ szerzetesnő s szerkeszti egy stábbal a mai napig. Reménykedve beszél arról, hogy a terjesztés eredményessége folytán az eladott lapok példányszáma nő. Kérdésre elmondta, hogy jó íráskészségű morálteológust keresnek, mert azt a témát  hiányolja a lap palettájáról. Nekem meg egy régi vesszőparipám jutott eszembe hallgatva a Szikora-interjút. Nevezetesen az, hogy 111 év hatalmas idő. A lapszámokat digitalizálta az Arcanum cég. Hozzáférhetők tehát az írások. Sokat érő klasszikus írások, történetek, mesék, a legkülönfélébb módon készült cikkek lapulhatnak ebben az írásrengetegben.  Olyanok, amelyeket nem kezdett ki az idő vasfoga. Bizton tudom, hogy vannak ilyen kortalan írások. Mekkora antológia kerekedhetne belőlük avatott szerkesztő válogatás által!
Hogy igen időrabló feladat volna?
Igaz, de érdemes volna több ráérő szakember rászabadítani a kásahegyre, hogy tovább dolgoztassák a már egyszer összehordott értékeket.

Hol is kezdjem, hol is kezdjem. Tegnap R. unoka első oszt. tan. egy kettéhajtott képpel ajándékozott meg bennünket. A tulipános előlap mögött az írása. Olyan szép, hogy megismétlem. Kerek virágok alatt, tulipánok fölött a szöveg: Csupa nagybetűvel: BOLDOG HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉST KÍVÁNOK NEKTEK TÜCSI NAGYI ÉS NAGYPAPA. NAGYON SZERETLEK TITEKET: PUSZI
Üzenem minden illetékesnek: A Nobel-díj ezek után nem érdekel. Ez sokkal több annál.
Mára virradóra orrom annyira eldugult, hogy újra csak ülő helyzetben töltöttem a fél éjszakát. Ez már a második ilyen történés. Remélem, ezzel már túl is leszek a náthás időszaknak.
Ma halat ettünk. Itt volt velünk M. unoka is. Fogyott? Most 55 kiló. Mondom, hogy én is ennyi vagyok, csak hát történetesen kétszer ennyi.
Egyik felem fölösleges, csak azt nem tudom, hogy melyik. Mától biztos fogyózok vagy nem. Már unom. Ez a helyzet.
Megbeszéltük, hogy az AI már nem az én világom. Nem vágyom rá, hogy fotóimat tetszőlegesen módosítsa, torzítsa, nem vágyom arra sem, hogy helyettem bármiféle feljegyzést elvégezzen, hogy teljesítményemet általa hatalmasan felgyorsítsam. De arra sem vágyom, hogy Beethoven stílusában szimfóniát komponáljon, Mozart modorában vígoperát hozzon létre.
Valahol megálljt kell parancsolni az embertelen művilágnak.
Jó nekem a hús is, műhús helyett, az állati sajt is jó a növényi helyett.
Nem is sorolom, hányféleképpen lehet visszaélni a virtuális világban az eszmékkel, a tudományokkal, a képekkel és filmekkel.
Az AI elembertelenedett világot sejtet, hoz emberközelbe.
Virtuális pénzünk van is, meg nincs is, felhasználható, meg nem is, a hatalom kénye-kedve szerint.
Elég már az átverésekből, a korrupcióból, az emberi aljasságokból.
***
Szép világunk mivé lett? És mivé fog válni, ha a tendenciák nem fordulnak visszájára!
A hatalmak egymásnak feszülésének vagyunk tanúi. Itt rendszerek bukása, a hatalmi struktúrák átrendeződése  várható.
Egy világ fog összeomlani?
Ne adja Isten!
***
Az is igaz, hogy a mai evangélium Krisztus színeváltozása volt. A Tábor hegyen Jézus elváltozott tanítványai előtt. Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. A felhőből szózat hallatszott: Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!
Ma is hallgathatjuk, ha valaki felolvassa szavait a szentírásból. Pl. Fábry Kornél püspök, aki a Bibliát végigolvassa az érdeklődőknek.

A lektorálásra kapott könyv 45%-át átolvastam. Jó könyv, élvezettel javítgatom. Hétfőre kész az első átnézés. Folyt. köv. a könyvvel való összevetés útján.
Ma február végén szép időben kirándultunk P.csabára. Sok természetjáróval találkoztunk a vonaton. Nem csoda, előtavaszi fényesség és langymeleg ösztökélte a mozgékonyakat a túrázásra. Ahányszor ránézek a vonatból a Nagykevélyre, annyiszor jut eszembe az a kedves szokás, hogy annak idején papszentelésre gyalogzarándoklat indult a RM színeiben Esztergomba. Az ürömi téglagyárig mentünk kék busszal, és valamikor az este folyamán megindultunk a Nagykevélyre torony iránt. felmásztunk a sziklás oldalon a tetejére. Tök sötétben haladunk egymás mellett távol, hogy egy esetleg leguruló kő senkit se sértsen meg. Világításról ki-ki maga gondoskodott. Nálam is volt egy gyengén világító rúdelemlámpa. Kerestük mindig a következő lépés helyét anélkül, hogy tudtuk volna, milyen minőségű etap lesz a következő. Felfelé még csak-csak elvan az ember valahogy. De arra gondoltam, hogy ha megmászhatatlan szikla tornyosul elém, mit fogok tenni. Lemenni a sötétben igen bajos. Nos, élek, ami azt is jelenti, hogy nem tornyosult leküzdhetetlen akadály elém, elénk, mert egyszer csak mindnyájan fönt találtuk magunkat. Rövid összevárást követően nekiláttunk a kilométereknek. A Pilisen át tartottunk a cél felé. Kétbükkfanyeregnél megálltunk egy rövid pihenésre. Valaki hozott egy félliter pálinkát. Seperc alatt eltüntettük. Igen jól esett, érzésünk szerint ennyi kényeztetésre rá is szolgáltunk. Hajnal lett, mire áthaladtunk Pilisszentléleken. Egyik háznál lakodalmat ünnepeltek. Hívogattak minket is, de hát időre lent kellett lenni Esztergomban, különben sem voltunk megfelelő öltözetben. Emlékeim szerint Egomba érve egy tejivónál pótoltuk a belőlünk kifogyóban levő nedvességet és a kalóriákat. Fehéringbe öltöztünk valamennyien. Így vonultunk a bazilika karzatára a szertartás idejére. Isten bocsássa meg nekünk, hogy elég hamar el-elbóbiskoltunk. Nem csoda. Az éjjel negyven kilométert nyomtunk le. Az ünnepség után a helyi szigetre indultunk és nagy focimeccs vette kezdetét.
Summa summarum.
A suhanó vonatban üldögélve szemlélem a Nagykevélyt, és az előzőekben vázoltak elevenednek meg bennem mndannyiszor.
Akkor éjszaka megmásztuk a Pilist.
Ma nappal se bírnám a terhelést. Akkor kb. 20 éves lehettem, ma nyolvcan.
Hát persze, hogy persze.  
***
PS. USA megtámadta Iránt. Ez nem jó hír, nagyon nem jó.

Lehet, hogy még böjtje lesz annak, ami van. Még februárt írunk, 27. van, odakint háborítatlanul süt a nap, a léghőmérséklet kb. +15 fok, vannak, akik már napoznak, én is megmutattam magamat a napnak. Az erkélyről lődözök fotótémát keresve. Egyet biztosan elszalasztottam, egy ezüstfehérben villogó elstartoló repülőgépet. A nap olyan szög alatt világított, hogy a gép hasát élesen mutatta. Talán tudta, hogy mire előkapom egyébként sem fürge gépemet, addigra rég kirepül a látómezőmből. Így is lett.  
Talán írtam, talán nem, a Nyárkánon megihletett, kiegészítettem a többi három évszak kánonjával.
A Télkánont már közöltem, most a Tavaszkánonon a sor.
Jöjjön tehát akkor:
Tavaszkánon
Künn a fákon újra virul a sok picinyke ág.
Hó sehol, a sziklafalnak ütközik az ár.
Itt van már!
Szép idő van készülőben, zsendül a határ.
Őzgidák patája toppan, hangos már a táj.
Itt van már, itt,
a napsütötte hegy-völgy kirándulókra vár.
***
Leginkább arra hegyeztem ki figyelmemet, hogy a jambikus lüktetés stimmeljen az eredeti szöveg ritmusához.
Nem vagyok benne biztos, hogy az őzpaták toppanásától hangos volna a táj, azt meg csaknem kizárom, hogy szorgalmas kirándulást tegyek hegyekre és völgyekre.
Hangulatát tekintve azonban kétségtelenül fog valamit a szöveg a kikelet életrevalóságából.
Remélem, az általános iskolai énekeskönyvekben rábukkanok előbb-utóbb remekemre.   
Mindenkinek kívánom, hogy használja ki a barátságos időszakot, és mozduljon ki szokott komfortzónájából.

   

Tudod, hogy mit hallottam nemrég egy barátodról? – veti fel valaki.
- Várj egy percet.” – mondta Szókratész. - Mielőtt elmondanád, amit hallottál a barátomról, hasznos a hármas szűrőmnek (igaz, jó, hasznos) alávetni. Megbizonyosodtál arról, hogy
igaz, amit mondani szeretnél?
Az ismerőse így felelt:  - Valójában csak hallottam valakitől…
– De valami jó dolgot szeretnél mondani a barátomról? - Nem, éppen ellenkezőleg…
- De legalább hasznos számomra az, amit mondani szeretnél a barátomról?
- Nem, nem igazán…
- Ha az, amit mondani szeretnél, se nem biztos, hogy igaz, se nem jó dolog, és még nem is hasznos, akkor egyáltalán miért mondanád el?
Az ógörög filozófus igazsága máig érvényes.
Joggal teszem fel a kérdést:
Hány FB-ra feltett anyag állná ki Szókratész hármas szűrőjét?
Ne válaszoljatok, majd én megmondom: tizedrésze sem.
A nagyon sok anyag, nem hogy nem igaz, hanem kész átverés.
A politika hírei rendre nem állnák ki a jó dolgok fogalmát.
A hirdetések zöme felesleges tartalmakat hordoz számomra. Tehát haszontalan. Nem én mondom, hanem az az amerikai reklámmenedzser, aki azt állította: reklámköltségem évi egy millió dollár. Ennek 50%-a kidobott pénz, de hogy melyik 50%, azt nem tudom. (Én még hozzáteszem, hogy a számára hasznos 50% nagyon kis része hasznos csak a számunkra/számomra. A menedzser el akarja adni portékáját, és nem érdekli, hogy áruja nekünk fontos-e, hasznos-e, alkalmas-e, jó-e?   
***
A napok óta olvasott hosszadalmas leírásokat tartalmazó könyvben olvasom: Régi felfogás, hogy az ember élete hétéves ciklusokra tagolódik. így:
0-7  gyermekkor
7-14. iskolás kor
21 évig forrongások kora
28. évig beilleszkedés a társadalomba, lenyugvás kora.
28-42 (két periódus) a férfikor dele (nők?)
42-56 két periódus tapasztalatok és megfontolások kora
56-70  ”      ”           az aggság kora
70-től kezdve a halál várása
Gereben F., a könyv írója meg is jegyzi: „A pszichológiai érdeklődésű előadónak az a megállapítása, hogy az emberi élet 70. évében az aggkor halált váró szakasza kezdődik, bár egyáltalán nem tűnik alaptalan állításnak, de meglehetősen sajátosan cseng a 80. életévében levő krónikás fülében.”
Amikor Gereben ezt a könyvet írta, akkor ő volt 80. Most én vagyok ennyi éves.
Koromnál fogva magam se hagyhatom szó nélkül ezt a vaskos igazságot.
A zsoltáros így beszél:
Éveinknek száma legföljebb hetven,
s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig.
Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás;
gyorsan elszállnak, hamar végük szakad.
                                     (Zs 89,10)
Ez is meggondolandó. Még akkor is, ha az olvasott kötet hetvenhez kötött aggkort az ENSZ- hivatalos statisztikája megspékeli a 90. életévtől kezdődő aggastyánkorral.

Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapja van. Voltak bőven. Közülük sokan élnek még. Most mégsem a mártírokról akarok megemlékezni, hanem a most olvasott, már tegnap is idézett könyvet idézem meg.. (Gereben F. Elszálltak már, hajh, az évek…)
Időszak a hatvanas évek eleje.
A Kádár vezette párt elhatározza, hogy orrára koppint az egyháznak. Perbe fog katolikus papokat, sok börtönévet sóz rájuk.
A numerus clausus is működik. Bár a szigorú pannonhalmi iskolában az 1960-ban érettségiző IV/B 29 diákja közül 8-an kitűnő, 5-en jeles és 6-an jó eredménnyel végeztek, az első évben felsőfokú oktatásra jelentkezők közül mindössze hármat vettek fel. A többiek létszámhiányra hivatkozva elutasíttattak. Sokan egyszer-kétszer még megpróbálkoztak a felvételivel, akkor már több eredménnyel.
A krónikás feljegyezi, hogy a többiektől könnyű kérdésekre kerestek választ: Mit láttál legutóbb a moziban?
A kupacon végzőket meg arról faggatták, hogy miért Pannonhalmára jártak. Diplomatikus válaszokat adtak a diákok, de ez se segített.
Gereben F. azt is leírja, hogy özvegy édesanyját is macerálták: Vegye ki fiát Pannonhalmáról! Ezt megtette. Mégis elbocsátották a pedagógus mamát. Mint írja: …megállapítást nyert, hogy a szocialista tantervben lefektetett követelmények szerint munkáját nem tudja ellátni. …és  mert gyermekét egyházi intézetben neveltette, ezzel annak adta tanújelét, hogy az egyházi nevelést alkalmasabbnak tartja az állami oktatásnál, ahol mint nevelő dolgozik. Ebből viszont azt lehet megállapítani, hogy saját személyében alkalmatlan az államunk által előírt szocialista tantervben meghatározott oktatói és nevelői munka betöltésére…
A szüle, akinek fizetéséből élt három gyermeke és saját anyja, hetekig nem kapott állást sehol.
***
Ma áprilisi meleg váltotta fel a február reggeli fagyot. Hétágra süt a nap. Előbbre tolakodott a melegedés ritmusa (hacsak nem állandósuló káosz fogja jellemezni időjárásunkat). Tegnap ugyanis az ország több részén villámlott, Miskolcot jeges zápor verte.
Ma mindenesetre fényes felhőket kerget a fényes szellő. Az éles megvilágítás ingerel fotózásra. Kár, hogy a szokott környezetemben leledzek, így témáim nem tudnak alapvető változásokat mutatni.
Azért kattintottam néhányat.
Legfeljebb nem nyerem meg velük a fotópályázatokat. (Pedig érdekes lenne: Ugyanis sose indultam ilyen megmérettetésre. Anélkül meg eléggé bajos.) 

Vannak többé-kevésbé elit iskolák. Ezek alighanem nem egymást majmolják, hanem határozott arculatuk van. Ilyennek gondolom a Radnóti és a Fazekas párhuzamos jelenlétét, de valamennyire ilyennek gondolom a pannonhalmi (Kupac) és a bp.-i piarista iskolák egymással paralell működő meglétét. A szerzetesrendek által működtetett egyházi iskolák elit mivolta avagy középszerűségbe süllyedése koronként változott annak a függvényében, hogy milyen karizmákkal rendelkeztek az illető rendtagok. Mészáros István megállapításával nincs okom vitatkozni.
Magam a bp.-i piaristákhoz jártam 1961 és 1965 között. Pannonhalmán csak két ízben fordultam meg kirándulóként.
Kezembe került viszont Gereben Ferenc könyve („Elszálltak már, hajh, az évek…”), alcíme szerint egy pannonhalmi osztályközösség életútja 1956-tól 2021-ig.
Mind hasonló a kor, amelyben az alma mater részesei voltunk, mind pedig a felfogás. Egy alapvető különbség azonban kétségtelen, Pannonhalma bentlakásos iskola lévén több lehetőséget biztosított a különféle szakkörök részére, és a szabályozott életkörülmények karakteresen hozzájárultak a diákok életmódjának kialakításához.
Amiben hasonlók voltak, az az oktatás színvonala, és a szerzetesek életének megfélemlítési kísérlete az ateista hatalom állandó fenyegetése által. Itt is, ott is megnyirbálták a szerzetesek létszámát, itt is, ott is tettleges bántalmazásokra került sor az ávó részéről, itt is, ott is korlátos keretekhez kötötték a diákok létszámát.
Ami igen hasonló még, az hogy deklasszált elemek gyerekei tanultak ott zömmel (máshová nem vették fel őket), továbbá az, hogy továbbtanulásukat behatárolta az irányukban alkalmazott numerus clausus. Ez elég bizarrul hangzik, de a valóságnak megfelelő. Mindezek ellenére teltházas oktatást folytattak ezekben az intézményekben.
A fiú diákkarakterek mindenütt ugyanolyanok. Kamaszok, olykor verekednek, olykor csúnyán beszélnek, miközben törekednek is a jóra, az értékekkel való töltekezésre.
Sok érdekes epizódba ütközöm olvasás közben. Ide most csak egyet írok: A széltében imádkozott Esti himnusz veretes szövegét Szent Ambrus írta az ötödik században. Sík Sándor ültette át: Immáron a Nap leáldozott, Teremtőnk kérünk tégedet… 
   
 

Lackfi János kedvemre élő író, vagány költő. Van felesége, van hat gyereke, van több ezer írása. Ezek némelyikére reflektálok, mert úgy vélem, hogy közöm van hozzájuk, másokra meg nem. Ez nem csak rajta, rajtam is múlik. Utóbb mindjárt verse eleje úgy megragadott, hogy billentyűzetet ragadtam. Arra keresve a választ, hogy a mg virágvasárnap is jócskán ünnepelt Jézus hogyan és mikor válik a gyűlölet személyévé.
A múltból hozott tekintélye, elismertsége hogyan csökken, s mikor csap át megvetettségbe. Hozzászólásom is erről tanúskodott, amit íme az alábbiakban megosztok:
„az érdekelt, hogy hol váltott át a dolog, hogy az addig tisztelt istenemberből tiszteletlen megalázott senkit teremtsen a tömeg. Nos, nagycsütörtök éjszakáján. Jézus előtt elhasal az elfogására kirendelt horda. Majd hagyta, hogy megkötözzék.
Ettől kezdve gúny tárgya lett, akit arcul üthetnek, akit megkorbácsolhatnak, akit leköpködhetnek, akinek még fél szemét ki is szúrták a töviskoszorúval, akit verhetnek, miközben roskadozik a keresztje alatt, nyilvánosan megszégyeníthetik ruháitól megfosztva, s kegyetlen kínhalálra kárhoztathatják.
Persze a mélységből az örökéletre támadt fel. Éteri testet öltött, s eltűnt a szemük elől (felment a mennybe). Alleluja.
***
Tegnap reggel jégoldót használtam a szélvédő mentesítésére. P.csabán is tartott a -1 fok. Igaz, hogy ebből alig éreztünk valamit, mert bent játszottunk naphosszat az unokákkal.
Nem úgy ma.
Ma belefutottunk egy szemergő esőbe. Tankoltam: 37,5 litert. Rég nem látott olcsó áron. Emlékezetem szerint 577 ft volt litere.
Pontgyűjtő kártyánkat is rég olvastam meg. 3500 ft gyűlt össze rajta fillérekből. Ez annyit is jelent, hogy irdatlan sokat vásároltunk az átkozott, kizsákmányoló kapitalistáktól.
***
Nem is erről akartam írni, hanem az időváltozásról. Ma reggel+6 fok volt, azóta még több lett. Felhős volt az idő, írtam: esett is. De nem sokáig. Hazaértünk derűs időre. Mire elmondtam, hogy kisütött a nap, már be is borult. Mire beírtam a posztba, hogy borús az idő, addigra kisütött a nap. Ez így meg reggel óta. Derűre ború, borúra derű, számtalanszor.
Lehet, hogy ezt felhőátvonulásnak hívják?