Mickey webnaplója

Nem először fordul elő, hogy „megfázik a vesém”. Lehet, hogy ez történt, lehet, hogy súlyom növekedett, és a gerincoszlopomnak nem tetszik a terhelés, mindenesetre melegen tartom derekamat, és kerülöm a hosszas üldögélést, mert nem esik jól igazán.  Gondolom, nincs nagyobb baj. Ezért ma rövidebbre fogom mondanivalómat. Az ötlet nem is utolsó, hiszen mondják, ma az emberek zöme nem olvassa el azt az anyagot, amelyik tizenegy sornál hosszabb.   Eddig öt sor. Ajjaj!
Álljon itt egy epizód Teréz anya életéből.
„Egyszer, amikor Londonban járt, nagyon hideg őszi idő volt, zuhogott az eső. Meglátott egy koldust ülni a járdán az esőben. Teréz anya leült mellé a vízbe, az esőbe, és ráterítette a pulóverét a koldusra. Egyszer csak szép lassan ránézett a koldus és megkérdezte: »Miért tetted ezt?« Teréz anya csak ennyit mondott: »Mert te Jézus vagy.« Akkor megszólalt a koldus: »Te is Jézus vagy.«
Ilyen egyszerű a hit titka.” (in. Varga L.: A főparancs) Hosszú volt? 11 sor.

Végigolvastam volna (ha volna vége), Gogol könyvét a Holt lelkeket. De nincs neki, legalább féltucat lábjegyzeti utalással találkoztam, miszerint a rész nincs befejezve, nincs elkezdve, nincs megírva. Elképzelem, hogy még kétszáz oldallal tekintélyesebb lenne az így is terebélyes regény. Steinbecket hívom segítségül, nála olvastam: Sok benne a zöngicse, és nincs utalás rá, hogy zöngicse jön, s akinek nincs kedve ezek silabizáláshoz, az ugorhasson az újabb értesítésre: zöngicse vége.
Persze a mű csaknem két évszázada keletkezett, amikor is az embereknek kevesebb inger is betöltötte a kedvét, ráérősebben éltek, s volt idejük sokat olvasni, (írni is). Ráadásul azt veszem észre, hogy figyelmem lanyhul, az olvasás jobban fáraszt, mint korábban. Tegnap pl. egy O’Henry-novella dobott fel érdekes-szellemes szófordulataival, slusszpoénjával. Ma meg majdnem elaludtam Gogolon. Ám a könnyed életet élő szélhámos főhőst a legváratlanabb pillanatban letartóztatják, hogy egy még váratlanabb fordulattal útjára eresszék némi pénz leperkálása után, és Gogol a szerző jogán lezárhassa a történetet azzal, hogy az egész közigazgatás korrupt, lefizethető, vagy mint egy mai graffiti hirdeti: megvehető kilóra.
Mindenesetre megtudtam, hogy egy pud kb. 16 kiló, egy verszta kb. egy km, és a tarantász, rugózatlan, ám fedeles utazókocsi, továbbá, hogy az orosz regényhősök magyar tokajit isznak (két ízben is említi Gogol), ha valami kitűnő borral akarják vidámítani életüket.   
***
Néhány perc misztika
Alphonse Ratisbonne esete
Ratisbonne elbeszélését Jean Guitton adta közre, amelyet André Frossard idéz:
„1842. január 20-án történt:  Ha valaki ezt mondta volna nekem aznap reggel: »Te zsidóként kelsz föl és keresztényként fekszel le«, szóval ha bárki ezt mondta volna, úgy néztem volna rá, mint töké­letes őrültre…Ha abban a pillanatban (mert dél volt) egy harmadik személy hozzám lépett volna ezekkel a szavakkal: »Al­phonse, egy negyed óra múlva te Jézus Krisztust, Istenedet és Üdvözítődet imádod, leborulsz egy kis templomba egy pap lábánál melledet vered, a farsangot egy jezsuita rendházban töltöd, hogy előkészülj a keresztségre, készen arra, hogy föláldozd magad a katolikus hitért; lemondasz a világról, gazdagságáról, gyönyöreiről, vagyonodról, reményeidről, jövődről, s ha kell, lemondasz menyasszonyodról is, a családod iránti szeretetről, barátaid tiszteletéről, a zsidókhoz való ragaszkodásodról... s nem lesz más vágyad, mint hogy Jézus Krisztusnak szolgálj és az Ő keresztjét hordozd halálodig..., szóval ha egy próféta ilyeneket jövendölt volna nekem, a világ legnagyobb őrültjének ítéltem volna: egy ember, aki ilyen bolond lehetőségben hitt volna! És mégis: ma ez az őrültség az én egyetlen bölcsességem és boldogságom.
Kilépve a kávéházból M. Théodore de Bussières kocsijába szálltam, …aki engedelmet kért, hogy pár pillanatra megálljon …valamilyen megbízatást elintéz­ni… én is kiszálltam, hogy megnézzem a közeli templomot. A Sant’Andrea-templom kicsi, szegényes és elhagyatott…. majdnem egyedül voltam; jelen ... Gépiesen járattam körbe a tekintetemet… csak egy fekete kutyára emlékszem, ott ugrált a lábam előtt... majd eltűnt, eltűnt az egész templom, többé nem láttam semmit, vagy inkább, ó Istenem, csak egy valamit láttam!!!
Hogy is lehetne elmagyarázni azt, ami megmagyaráz­hatatlan; még a legmagasztosabb leírás sem más, mint a kimondhatatlan igazság megszentségtelenítése. Ott voltam, leborulva, szemem könnyben úszott, szívem majd kisza­kadt, amikor M. de Bussières visszahívott az életbe… túláradó örömömben csókol­gattam a kegyelmi sugarakkal körülvett Szent Szűz képét... Ó, igen, Ő volt! …Nem tudtam, hol vagyok, Alphonse vagyok-e, vagy vala­ki más. Olyan gyökeres átalakulást tapasztaltam, hogy azt hittem, valaki más én vagyok... Amit mondhatok, hogy abban a pillanatban lehullt szememről a kötés. Nem egy, hanem az engem beburkoló egész sor kötés tűnt el gyors egymásutánban úgy, mint ahogyan a tűző nap alatt megolvad hó, a sár és a jég. Csak annyit tudtam, hogy a templomba belépve minden ismeretlen volt, mikor pedig kiléptem, minden világos… jóllehet nem volt semmi betű szerinti tudásom, megsejtettem a dogmák jelentését és szellemét. A bennem létrejött kifejezhetetlen hatások által inkább éreztem, mintsem láttam ezeket a dolgokat. Minden bensőmben ment végbe. Ezek a gondolatnál ezerszer gyorsabb, a megfontolásnál ezerszerte mélyebb benyomá­sok nem csupán megindították lelkemet, hanem mintegy visszafordították és más irányba, más cél felé, új élet felé vezették.” (In: André Frossard: Il y a un autre monde, Van egy másik világ)
Hát ez se piskóta. Istennek azonban semmi sem lehetetlen.

Életírás címe lehet: A pelenkától a pálinkáig pilinkézve.  
Ami pedig a fotózást illeti, hajnalban újra megkísértett a misztikus szerelvény áthaladásának a látványa.
Előbukkan a sötétből és tovazakatol a sötétségbe.
Közben pedig felvonul előttünk kivilágított ablaksora, száz fogát mutatva.
A jelenség naponta ismétlődik és pillanatok alatt végbemegy.
Most egy felvételen sikerült mozgásának a tempóját elkapni, így az egyébként kör-számlapú toronyóra csíkja mutatja a vonat sebességét, miközben az ablakok mintha álló vonathoz tartoznának, viszonylag helyben állnak.      
Egy perc misztika
Loyolai Szent Ignác megtapasztalása (beszámoló saját élményéről, amely a Cardoner folyónál üldögélve érte).
„Amint ott ült [írja magáról egyes szám harmadik személyben], nyílni kezdtek lelki szemei, nem abban az értelemben, mintha látomása lett volna, hanem amennyiben sok kérdést megértett és felismert, melyek részben a lelki életre, részben a hitre és részben a tudományra vonatkoztak, és oly nagy megvilágosítással voltak összekötve, hogy minden új színben tűnt fel előtte. De lehetetlen közölnie mindent, amit annak idején megértett, hiszen nagyon sok volt az. Csak azt mondhatja, lelkét oly nagyfokú világosság töltötte el, hogy úgy véli, ha mindazokat a kegyelmeket, amelyeket egész élete folyamán az elmúlt 62. életévéig Istentől nyert, és mindazt, amit tudás által elsajátított, összegezné és egybefoglalná, még akkor sem kapott annyit, mint ez alkalommal. Ez az élmény annyira nyomatékos volt, hogy lelke teljesen megvilágosodott maradt, és úgy láttam mintha más emberré lett volna, és más értelmet kapott volna az előbbi helyett.” – írja magáról. (Zarándok) 

Fel-alá járkálva lakásunkban konstatálom, hogy minden helyiségében akad egy-egy feszület. Hogyne akadna, én tettem ki őket. Itt hátul annak a keresztnek a másolata van, amelynek az eredetije előtt Assisi Szent Ferenc imádkozott egykor. A lila-szobában egy ágakból fűrészelt kereszt függ a falon. Tudomásom szerint apósomé volt. A nappaliban egy fém kompozíció, nászajándékba kaptuk barátainktól. A konyhában anyai nagyszüleim feszülete van felfüggesztve. Lehet jó százéves. Az étkezőben az a feszület található, amelyik gyermekkoromban szüleim szobafalán volt látható. A hálónkban egy nyakláncon lógó római kereszt látható korpusszal. 70. születésnapomra kaptam. Az az érdekessége, hogy eredetijét egy honfoglaláskor előtti magyar sírban találták egy kilenc év körüli lányka teteme mellett.
Végül a fürdőszobában szintén egy bőrszíjon lógó fémötvösmunka látható. Jézus a kereszten. Ancsáé volt.  Tőle örököltem.             
***
Gogol könyvét olvasom, a Holt lelkek címűt. A szerző humorára jellemző a következő epizód. Meghalt az ügyész. „Az újságok most majd megírják: alárendeltjeinek és az egész emberiségnek őszinte bánatára elhunyt egy tiszteletre méltó polgár, a legjobb apa, példás férj és sok efféle szólamot; sőt valószínűleg hozzáteszik, hogy özvegyek és árvák zokogása kísérte koporsóját; pedig ha jól meggondoljuk, minden kiválósága abban mutatkozott meg, hogy busa szemöldöke volt.” Temetni, nagyon tudunk – jegyezte meg Kodály. De úgy látszik, nem csak mi tudunk.
Egy másik érdekesség, hogy egy falusi tanítót Alexander Petrovicsnak nevez. Ez kísértetiesen a Petőfi Sándor névre hajaz.
***
Konvertiták istenélményeiről 1.
André Frossard múltszázadi konvertita (a francia, még ateista újságíró  unalmában, várakozásképpen betér egy kápolnába) élményére így emlékezik vissza: „A kápolna mélye elég jól meg van világítva. A fehérbe öltözött főoltár fölött egész sor növény, kandeláberek és más díszítő elem. Mindezt egy nagy fémkereszt uralja, közepén egy matt fehér korong ... az Oltáriszentség előtt va­gyok, ami körül két sor gyertya ég: ...Mindezek jelentése hidegen hagy... [Most] tekinte­tem a homályból a fény felé siklik; aztán minden különö­sebb gondolat nélkül visszafordul a jelenlévőkre, a hívőkről a mozdulatlan apácákra, az oltárnál lévő apácákra, aztán, fogalmam sincs miért, megállapodik a kereszt bal oldalán égő második gyertyán. ...Ám... ekkor szabadult el hirtelen a csodák áradata. Egy szempillantás alatt lerombolta abszurd lénye­met, és világra hozza azt a csodálkozó gyermeket, aki soha nem voltam. Mindenekelőtt ezek a szavak hangzottak felém: lelki élet. Nem kiejtett szavak voltak, nem is én formáltam meg őket, hanem úgy hallottam, mintha olyan valaki suttogta volna mellettem, aki látja, amit én még nem látok ... Nem azt mondom, hogy megnyílik az ég: nem nyílik meg, hanem megindul valami, csöndes villám­lásként. Hirtelen fölemelkedik, fölszáll e gyanútlan kápolnából, amibe titokzatos módon be volt zárva. Hogy is lehetne mindezt leírni ezekkel a hűtlen szavakkal, amelyek megtagadják a szolgálatot... El­pusztíthatatlan, végtelenül áttetsző, szinte elviselhetetlenül ragyogó kristály ez (egy fokkal világosabb már megsemmi­sítene engem), vagy még inkább kék, a tündöklés és a telítettség világa, egy másik világ, amely a miénket a befejezetlen álmok törékeny árnyai közé utalja: Ez a valóság, ez az igazság, ezt jól látom arról a homályos partról, ahol még tartózkodom. A világegyetemben van egy másik rend, és annak csúcsán, a ragyogó ködfátylon túl Isten nyilvánvalósága, annak a jelenlétté és személlyé lett evidenciája, akit egy perccel ezelőtt még tagadtam, ... Megtapasz­talom, hogy szelíd, semmihez sem hasonlíthatóan szelíd. Szelídsége nem az a passzív minőség, amit az ember olykor e névvel jelez, hanem cselekvő, megindító, minden erőszakon túllépő gyöngéd szelídség, ami képes arra, hogy a legkeményebb követ is szétrobbantsa, sőt a kőnél is keményebbet az emberi szívet. stb, stb.

Mondják, hogy Erdélyben a fiatal pap tisztelendő bácsi, de amikor tisztesebb korba ér, változik a titulusa, attól kezdve pap bácsi. Ilyen volt a Tömő u.-i plébános, Futó Károly atya, sőt még ilyenebb, mert ő még csak nem is pap bácsi, hanem Karcsi bácsi volt.   
Karcsi bácsi posztom tárgya nemcsak élőlény volt, hanem fogalom is. Én évek során sose láttam mérgesnek. Karcsi bácsi csak szeretett.
Nála ismerkedtünk meg a szeretetből összehozott Agapéval. A diákmise után az udvari asztalon bőven találtunk zsírral vagy lekvárral megkent kenyereket, kancsószám forró teát és kancsóban forróvizet. A nescafét Karcsi bácsi adagolta poharunkba. – Ne menjetek el – mondta, most jön az egyházüldözés.  Az egyház üldözi híveit nescaféval.
A Tömő utcai agapéra le lehetett látni a Szemészeti klinika felső emeleteiről. Sokszor nézegették a spontán közösséget az ablakokból. Isten bocsássa meg, hogy ennek láttán megjegyeztük: A vakok látnak… Tényleg volt ezeknek a találkozásoknak valami éteri dimenziójuk.  
Karcsibácsit megkérték, hogy nyissa ki az ajtót, mert elromlott a zár. Ő odament, és engedelmességre szólította a zárszerkezetet. Kérdezték tőle, hogy csináltad Karcsi bácsi. Mire ő:  - Még emlékeztem a mozdulatra bankrablókoromból.
Most hagyjuk, hogy hány hivatást támogatott, hány emberben erősítette az egyházhoz tartozást. Ezt majd megírják mások.
Elég legyen itt annyi, hogy milyen lazán állt dolgokhoz. Kértem időpontot keresztelésre. Megerősítette, hogy rendben van, már felírta. Igen ám, de a mi keresztelőnket és egy másik társaság keresztelőjét egy időpontra vette. Tévedésből valahogyan a fejében eggyé lett ez e két közösség. Így adódott, hogy páros keresztelő lett immár két pappal, sógorommal és Lukács Lászlóval. Meglepő módon sikerültebb volt, mert a templomka tele lett emberekkel, és hatalmas hangulata volt az eseménynek.
Egyik kispapját ellehetetlenítették egy időre. Amikor mégis sor került felszentelésére, hatalmas lakomát csaptak: ő és immáron felszentelt papja. Átment ezért a szomszédos ABC-be, és négy zacskós kakaóval tért vissza, amit meg is ittak az örömteli esemény megünneplésére. Talán háztartási keksz is volt mellé.
Humora kiapadhatatlan, ötletei sziporkázók, társasága vigasztaló, megélt hite példamutató mindenki számára.
Utóbb csak szórványos hírek jutottak el hozzánk. Egy ilyen a minap olvasott megemlékezés. Ebben írja RP, hogy Karcsi bácsi mindenre felkészült. Aranymiséjét tartotta, aminek a végén valaki felvetette, hogy szép-szép, de ez alkalomra készült szentkép nem lesz? – Dehogynem – válaszolta Karcsi bácsi. Ott osztják a kijáratnál.
Tényleg osztották: egy másik aranymisés paptól megmaradt szentképeket.   
Öt perc misztika
Ha sarkosan akarok fogalmazni, a teológia elkövetői elsősorban Istenről értekeznek, a misztika hívei pedig valamiféle istenjelenlétet élnek meg. Ez persze nagyon általánosító megközelítés, de megpróbálja a kétféle létmódot elkülöníteni egymástól.  
Mára ezt a szösszenetet gondoltam a misztika kifejtésére.
Varga László (ma már püspök) írja:
„Részt vettem egy papi lelkigyakorlaton Megjugorjéban, ahol Elvira nővér (aki 34 házat alapított drogos férfiak s nők számára), volt az egyik előadó. Arról beszélt, hogy az ő házai az élet iskolái. Megkérdezték tőle, mit jelent ezt. Kiállított egy szerb fiatalembert, Boriszt, aki 8 évig kokaint szedett, és 5 vagy 6 éve él a közösségben. Ő így beszélt nekünk az élet iskolájáról: »A közösségünk állandóan Istenre hagyatkozik. Nincs orvos, nincs gyógyszer, nincs olyan üzlet, amivel fönntartanánk magunkat, hanem munka, Istenre hagyatkozás és ima van. A gondviselés erejéből él mind a 34 házunk. Közben keményen dolgozunk, és rendszeresen imádkozunk. Naponta háromszor végezzük a rózsafüzért, éjszaka pedig lehet a kápolnában adorálni.
Az élet - a szeretet iskolája - számunkra az, hogy megtanuljuk a türelmet, az önmegtagadást, az engedelmességet, az engedékenységet, az egymás elviselését, az önuralmat, és Isten akaratára figyelve a szolgálatot, tevékeny szeretetet.«
Megkérdeztük az egyik fiatalembert, hogy nem nehéz-e a kemény fizikai munka (kőfejtés) mellett éjszaka még szentségimádásra is fölkelni. Azt felelte: Ha ébren tudtam maradni a kábatószerért éjszakákon át, amikor a halált szolgáltam, akkor igazán nem gond, hogy fönnmaradjak az élet Uráért egy-két órát. (In: A rohanástól a lélek nyugalmáig 77–79. o.)

Albertfalva. Kondorosi út. Széles pusztaság. Hosszában egy nagy lövészárok húzódott, a Fehérvári út mellett pedig betonbunker az út alatt, a föld alatt. Az onnan kitermelt föld dombbá magasodott a bunker mellett. A Kondorosi út rétszerű füves térségbe torkollott az Albert utca. Végét magas drótkerítés zárta le. A drótkerítés mögött salakos teniszpálya kezdődött, azért is volt olyan magas az a kerítés. Még nem jártam iskolába, mikor egyik csavargásom alkalmával erről a salakpályáról hangicsálást észleltem. Megnéztem közelről, meghallgattam a muzsikát a kerítés tövében álldogálva. A részletekre nem nagyon emlékszem. Szerintem egyenruhás fúvós zenekar próbált. Hogy mit, azt akkor még nem tudtam. Az erőteljes dallam viszont rabul ejtett. Évekig visszhangzott bennem, amit hallottam. Csak jóval utóbb szembesültem a zene forrásával. Boldogan emlékeztem rá, hogy már ismerem ezt a melódiát. Hiszen nem volt ez más, mint egy Rossini-nyitány, A tolvaj szarka nyitánya. Évek múlva is emlékeztem egyik dallamrészletére, s,s,s,s, d m d s,s,s,s, d m d …
Másik felejthetetlen alapélményem egy film, A kis karmester. Egész biztos, hogy ebben hallottam először Liszt Les preludes c. szimfonikus költeményét.  Teljesen magával ragadott az a szenvedélyes zene.
Egy harmadik alapélményem valamikor az ötvenes évek első feléből, Yehudi Menuhin előadása. Ezt rádión keresztül élveztük együtt a családdal.  A kitűnő hegedűs Mozart A-dúr hegedűversenyével lépett fel Budapesten. Ennek a tételei is örökre bevésődtek emlékezetembe.
Sorolhatnám még az élményeket. Zenekari tagként ismerkedtem meg Händel Messiásával, énekkarosként a Schütz Máté-Passiójával, a szabadság képzetét pedig érdekes módon egy könnyűzenei banda révén éltem meg: The Shadows az együttes neve. Annak a hangzásvilága mindig felszabadultságot hozott, derűs, érthető, szívet melengető és dinamikus zenélés volt az övéké.
Sok más hatásról is beszámolhatnék, de ez egy poszt csupán.  Így hát: Ennyi.
***
De ha már ennyi, visszaidézek egy viccet, melyet néptáncos barátunk mesélt még a jezsuitáknál. Gazda-továbbképzés folyik. Ott is nyelvtan óra. A tanár különös feladatra kéri hallgatóságát. Tudna-e valaki példamondatot alkotni, amelyben szerepelnek ezek a határozatlan számnevek: mennyi, ennyi, annyi.
Józsi bácsi jelentkezik és más mondja is: Amikor itt az ideje, mennyi kő a jószágnak ennyi annyi.  
Még most is elmosolyodok rajta. 
***
Egy perc misztika. Elhánytam a kocsi pótkulcsát. Most kellett volna. Hiába törtem a fejemet, hová is tehettem. Semmi. A pápa múltkori tanítása ugrott be: Kérj bölcsességet, a bölcsesség Lelkét, hogy segítsen, amikor nem tudsz zöld ágra vergődni saját magadtól egy kérdésben. Kértem. Kisvártatva kaptam. A kocsi csomagtartózárjában felejthettem, amikor a téli gumikat bepakoltam cserére. Ott lehet. A kocsit az utcán parkoltam. De már ott sincs, éppen szerelhetik a műhelyben. ...és ha ellopták az utcán? ...akkor már jött volna a szerelő, hogy szomszéd úr, hol parkolt a kocsijával, mert nem találjuk. De nem. Akkor pedig... Akkor pedig a szerelő asztalán volt mindkét kulcspéldány. Tényleg benne hagytam a zárban a pótkulcsot.        
    

1 Fama est, hogy Latabár az ötvenes évek elején egy jelenetben a kezében tartott Rákosi-képpel járkált körbe a színpadon, és tétovázva kérdezte: Hova akasszalak? A morbid humort nem szerették a rend őrei, és ezért egy hétre a komikust kivonták a forgalomból. Lelkére kötötték, hogy egy szót se többé. Nem kérdezhet semmit a képpel kapcsolatban. A következő héten folytatódott a műsor, Latyi kezében a képpel némán körbejárt, néha megállt, a közönségre kacsintott, nem szólt egy szót se, megint tovább vitte a képet, megint a falhoz igazította, megint a közönségre nézett. Nagy siker volt, mindenki értette.
2 Pápán a seregben építőbrigádunk egyik vezetője P. százados volt. Meggyőződéses kommunista, aki szerint március 15-e semmi a NOSZF-hoz képest. Alig voltak halottjai.  Általában lózungokban beszélt hozzánk. Ilyeneket mondott: „A KISZ a párt előkészítő iskolája.” Meg: „hajrá fiúk, dolgozó népünk!” Munkánkkal sose volt megelégedve. Erre is talált egy formulát: „Gyenge kezdés után erős visszaesés” – értékelte teljesítményünket.  Utóbb már csak gépiesen mormogta oda nekünk: Gyenge kezdés – erős visszaesés, vagy csak: erős visszaesés. És ment tovább, mintha köszönésnek szánta volna.
3 Van ez így másokkal is. Kedves barátaink mesélték: Egy orosz filmepizód: Szibéria, rabok, nagyon éhesek, várják a cárnő csomagját. Amikor megérkezik, izgatottan bontják, majd elképedve szembesülnek a valósággal: KNYÍGI. Csupán könyveket kaptak, ennivalót nem. Vissza barátainkhoz. Egyszer jön haza lányuk éhesen. Kinyitja a frigót, körbenéz, becsukja, és csak ennyit mond: knyígi.
4 Itthon is vannak olyan visszatérő párbeszédfoszlányok, amelyeket kölcsönösen megértünk. Az egyik ilyen kétségtelenül a lépcsőházi levelesládához kötődik. Nyitom, s az esetek többségében semmiféle borítékot nem találok benne. Nos, ilyenkor szoktam megjegyezni szerényen, hogy továbbra is késik a Nobel-díjam. Nem mintha várnám, nem mintha rászolgáltam volna. De hát a humor kedvéért.
Ma megint megnéztem a levélszekrényt, amely üresnek találtatott. Már csak ennyit mondtam: Késik…
T. tudta, miről beszélek.

Véget ér egy fejezet életemből. Kíváncsiságtól vezérelve visszalapoztam blogomban, s megtaláltam, amit kerestem. A Bibliát 2014. márciusában kezdtem el fejezetenként elemezni, és megjelölni, hogy az adott részhez hogyan viszonyulok, mi közöm van hozzá? Ez a munka ma véget ért. Meglehet, hogy szokatlan, de nagyon is helyénvalónak vélem, hogy az egyház ősinek mondható, a 4. sz.-ra visszamenő himnuszával örvendjek annak, hogy sikerült a befejeznem ezt a hosszú feladatot. Ez egyszer álljon itt hát a
TE DEUM         
Téged, Isten dicsérünk,  téged Úrnak ismerünk.
Téged, örök Atyaisten mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok Kerubok és Szeráfkarok,
egek és minden hatalmak szüntelenül magasztalnak.
Szent vagy, szent vagy, erősséges szent Isten vagy!

Nagyságoddal telve ég, föld, dicsőséged mindent betölt.
Téged dicsér, egek Ura, apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártírseregek magasztalnak tégedet.
Vall tégedet világszerte szent Egyházad - ezerszerte
Ó, Atyánk, téged s mérhetetlen nagy Fölséged,
s azt, ki hozzánk tőled jött le Atya igaz Egyszülöttje.
És áldjuk veled Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje, Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál, szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad, mennyországot megnyitottad.
Isten jobbján ülsz most széket: Atyádéval egy fölséged.
Onnan leszel eljövendő: mindeneket ítélendő.
Téged azért, Uram, kérünk, mi megváltónk, maradj velünk!
Szentjeidhez végy fel égbe az örökös dicsőségbe!
Szabadítsd meg, Uram, néped, áldd meg a te örökséged!
Te kormányozd, te vigasztald mindörökké felmagasztald!

Mindennap dicsérünk téged, szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket és bocsájtsd meg vétkeinket!
Irgalmazz, Uram, irgalmazz; híveidhez légy irgalmas!
Kegyes szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk.
Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!
Ízelítő a Jel 22., utolsó f.-ből:
...az élet folyója, kristályhoz hasonlóan ragyogott… az élet fái 12-szer hoznak gyümölcsöt, … levelei gyógyulásra szolgálnak. Az Istennek és a Báránynak szolgái hódolnak, s akiknek a homlokukon lesz a nevük…
Befejezés
angyal: Ezek a szavak hitelesek és igazak.  Bárány: Íme, hamarosan eljövök. Boldog, aki megszívleli e könyv prófétai szavait… János: hallottam és láttam ezeket… angyal: Az Istent imádd! …Ne pecsételd le ennek a könyvnek a szavait, mert az idő közel van… Bárány: Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruhájukat a Bárány vérében… a kapukon mennek be a városba… Akik a hamisságot szeretik, kinn maradnak… Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen vegye. Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva. Aki mindezt tanúsítja, az mondja: „Igen, hamarosan eljövök. Ámen.” Jöjj el, Uram, Jézus! Közöm. Mesébe illő a gyógyító levelek és az évente tizenkétszer termő fa, utóbbi különös tekintettel arra, hogy odaát kiesünk a tér-idő dimenzióból, és felváltja helyüket az intenzitás... Hárman tesznek tanúságot a próféciák mellett: az angyal, Jézus és János. Isten üdvözítése ingyenes, de igaz szívet kíván. Elgondolkoztam rajta, hogy magam elvettem-e valamit is a Biblia szavaiból, vagy sem. Mivel terjedelmi okokból meg kellett húznom a szöveget, érhet olyan vád, hogy elvettem. De mivel mindezt azért tettem, hogy annál inkább megcsillanjanak a legfontosabb kitételek, felmentve érzem magam e vád alól. Éppen a lényeget szerettem volna megragadni, és tanúsítani szépségét, igaz voltát. Párhuzamosan megmutatni, hogy miként hatnak rám ezer évek távlatából is a Biblia szövegei, fejezetei.
Ma leginkább régi filmek apropóján szembesülünk azzal, hogy eleink mennyire bibliás emberek voltak. Tényleg felolvastak esténként egymásnak a könyvek könyvéből. Mi mást ajánlhatnék mindenkinek, minthogy cselekedjen hasonlóképpen – ha kell, szakemberi támogatással.  

Az istenkeresés egyidős az emberiséggel. Kereste az ember, mert valahogyan tudta, hogy létezik, kereste a kinyilatkoztatás alapján, mert értésére adták az írástudó próféták, akiknek megnyilvánult, s akiknek értésére adta: „küldelek én, megáldalak én, te csak menj és hirdesd szavam”. És a próféták mentek és hirdették, tanításuk nyomán zsoltárok fakadtak azok révén, akiknek erre adatott karizmájuk. Az egyház hirdeti az istenkeresés fontosságát. Ide két megnyilatkoztatást emelek be. Az egyik Szent Ágostontól ered: „Nem keresnél engem, ha már meg nem találtál volna.” A másikat Karinthy Frigyes jegyzi: „Két dolgot már biztosan tudok. Az egyik, hogy rajtam kívül van valahol Ő, aki tud rólam, aki jobban tudja nálam, hogy ki vagyok. A másik, hogy hiába keresem, így vakon tapogatódzva, ha mindketten keresgélünk, eltévesztjük egymást, elmegyünk egymás mellett. Egyikünknek csendben kell maradnia. Hadd legyek én az, a gyengébb és fáradtabb. Várnom kell, és figyelnem, várnom figyelmes türelemmel, és csak, amikor a közelemben érzem tapogató kezét, szabad immár suttognom halkan: Itt vagyok, itt vagyok, itt vagyok, én vagyok az. Lám, milyen egyszerű és világos lett minden. Jaj, Istenem, én Istenem, én külön Istenem.”  
***
Gogolt olvasok. Gogolt, aki mindössze 43 évet élt, és akinek a nevéhez mégis olyan jelentős munkák fűződnek, mint Az orr, A revizor, a Holt lelkek, Egy őrült naplója. A Holt lelkek c. kötetet olvasom. Egy Csicsikov nevű szélhámos ámokfutását vezeti végig az író hasonló kalandorlelkületű és korrupt közéleti cinkostársainak a sorsát a regénybe szőve. A főszereplő elhunytak lelkével, adataival üzletel. Akit érdekel a hosszas tárdadalomrajz, elolvassa. Ide csak egy fura mondatot emelek. Ez pedig a következő: „Az ebédlő közepén kecskelábak voltak, azokon két muzsik állt...” Első közelítésben arra gondoltam, hogy az ebédlő (mármint ebédlőasztal) közepén kecskelábak voltak valamiért, azokon (hogy miért, és hogyan, nem tudom,) két muzsik állt (még jó, hogy nem ketten muzsikáltak). A kecskeláb persze jelent kecskebakot, fűrészállványt, itt talán kecskelábú asztalok lehet az értelmes fordítás. A mondat folytatása azonnal helyére tesz minden félreértést: „… és valami vég nélküli nótát dúdolva meszelte a falat, a padlót már telefröcskölték mésszel.”             
Ízelítő a Jel 21. f.-ből:
4. A MENNYEI JERUZSÁLEM
Új ég és új föld
Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. … szózat: „Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság… a trónon ülő: Íme, újjáteremtek mindent! … Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. 
Az új Jeruzsálem
egyik angyal: megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét… és megmutatta nekem a mennyei Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, fala volt, rajta tizenkét kapu. fölötte tizenkét angyal… Izrael tizenkét törzsének a neveivel… falának tizenkét alapköve a tizenkét apostol tizenkét nevével. …A város négyzetes, széle-hossza tizenkétezer stádium. A város ékességei: jáspiskő, színarany, drágakőövek: jáspis, zafír, kalcedon, smaragd, szárdónix, karneol, topáz, berill, krizopráz, jácint, ametiszt, igazgyöngy… a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma… nincs Nap, se Hold …az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány. Fényében járnak a nemzetek. Ott nincs éjszaka. Azok jutnak oda be, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. Közöm. Az Új Jeruzsálem a szentek otthona, ahol nincs már könny, sem sírás, van viszont gazdagság, öröm és béke, szeretet. Isten uralkodik, Krisztus lesz a templom, a lét teljességét élik meg. van egy góbé poén. Mózes bácsi, maga mindenhez ért? Mb: Nono, mindenhez is! Valahogy ezt a tobzódást képzelem oda. Megszűnik a tér-idő ketrecébe zártság, a dimenziók kinyílnak, az élet kiteljesedik, a felfoghatatlan felfoghatóvá válik, az élet szépsége bizonyossággá lesz és teljes, végtelen sőt több: Végtelen is!!!       �

Ma gondoltunk egyet, és bent sétáltunk a belvárosban. Közel harminc éve Aquincumban élünk, ahol más a tempó, más a beépítettség, más a közlekedés zaja, más a felújítások nonstop sivítása, porolása. Megvettünk néhány ajándékot, nem vettünk meg olyasmit, ami éppen most nem volt kapható. Végigmentünk a Váci utca jó részén. Itt volt a Kossuth könyvesbolt a Vörösmart téren. Itt az Európa könyvesbolt. A Régiposta u. sarkán édességbolt működött, vele szemben a népművészeti bolt, amely 1989. után Folkart centrum néven vegetált, aztán úgy se. Vele átlósan hanglemezbolt, mellette trafik működött, a negyedik sarok sokáig beépítetlen volt, aztán egy nagy röltex-jellegű textilbolt működött Sziamosz vezetésével. Tovább menve az Akadémiai könyvesbolt, majd egy antikvárium következett, a sarkon a Diadal sportáruház, a piarista épületben pedig a Gorkij könyvesbolt. A Kígyó utca nevezetessége a Párizsi udvar,  és a tövében működő Jégbüfé. Szemben, a Klotild palota aljában egy bizományi, mellette egy dollárbolt. Itt idegen pénzekért lehetett jóféle dolgokat vásárolni.
A Vörösmarty téren áll az adventi kirakodóvásár. Van itt mindenféle tarkaság, és elég sok érdeklődő is. Nekünk nem volt sikeres a körbenézésünk, amennyiben nem gazdagítottuk semmivel se a kereskedőket.
Ami feltűnt, hogy minden kapualjban egy pénzváltóhely működött, de nem csak itt, a Váci u.-ban, hanem a Teréz krt.-on is. A másik, hogy nem volt kedvem fotózni a belvárosi forgatagot. A harmadik, hogy az emberek egy része már nem szívesen gyalogol. Ki segway segítségével haladt, ki pedig rollert fogott munkára.
Mi egyelőre maradtunk a lábusz használatánál, és több ezer lépést tettünk. 3500 lépést bal lábbal, 3501-et jobbal.
Ízelítő a Jel 20. f.-ből:
Krisztus ezeréves országa
…egy angyal… megragadta az ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte… akkor három és fél napra szabadon engedik… láttam lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, mert nem borultak le a vadállat képmása előtt, bélyegét nem viselték homlokukon… ők ezer évig uralkodtak Krisztussal.  Ez az első feltámadás... Amikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, …felvonulnak szerte az egész földön, bekerítik a szentek táborát és a szeretett várost... Az ördög tüzes tóban fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával örökkön-örökké.
Az utolsó ítélet
hatalmas trónt láttam, …a trón előtt állnak a halottak…, akik fölött ítélkeztek… a tetteik szerint… mindenki fölött ítéletet tartottak... A halált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. A tüzes tó a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették. Közöm. Az „ezer év” a földi lét teljes ideje? Talán.  A Krisztus nevéért mártírhalált szenvedettek az Ő dicsőségét élvezik kiszakadva a földi létből. Az utolsó ítélet előtt elszabadul a pokol. Rövid ideig szorongattatás jön a világra, hogy aztán az utolsó ítéletkor ki-ki sorsa eldől tettei alapján. Ez érthető, és azonnal hozzáteszem, hogy igazságos Istennel fog mindenki találkozni, de az igazságos Isten hitünk szerint egyben irgalmas Isten is.