Tegnap kivételesen késő este vonultam haza egy szépséges székesfehérvári Prohászka-délutánt követően. Az 56-os villamosra felszállást lassítottam, hogy be ne vágja az ajtókat egy messzebbről kopogó fiatal nő előtt. Sikerült az akció. Túlnan vélem, átellenben éppen egy fiatal csöves ült. Vastag újságjába temetkezett. Szája félhangosan mormolt valamit. Kezei – túlzás nélkül mondom – olyanok voltak, mint aki a kaminlyukból kézzel kotorta ki az előbb a kormot, és elfelejtett kezet mosni. Vászonpantallója vízhatlan szinte teljes hosszában. Fényes a zsírtól. Alig vártam, hogy a Moszkva térre érkezzünk. A 4-eshez igyekeztem. Ő is. Ő lecövekelt hátul. Én előre mentem a másik kocsiba.
A Margit-hídnál leszálltam. Lelépcsőztem a földszintre. Ott állt egy biztonsági őr, mellette cigizett egy – szerintem – belőtt fiatalember. Odébb, a lépcsőlejárat mellett megágyaztak a klosárok. Megszámoltam: öten feküdtek a földön egymás mellett. Nem volt még fél tíz. A HÉV-lejáratnál falhoz támaszkodott egy férfi. Kezében zacsi, benne a kábítós -nyál, a ragasztó. Alig vártam, hogy hazaérjek.
Ez Budapest 2006 őszén. Világvárost építünk – hirdeti Demszky az újra megválasztott polgármester, akire én még sose voksoltam, s akinek 671 000 forintos fizetését nem emelték a mai metro szerint. Én csökkenteném.
Utolsó kommentek