Mickey webnaplója

Megingott a bizalmam az ingatlanokban. Ma délután megmozdult alattam a görgős-szék. A szék alatt a padló, a padló alatt az egész ház. Miközben egy nyúzógép kissé fel-le csúszkáló-úszkáló hangját hallottam ütemesen, észrevettem, hogy csilingelnek az egymásnak koccanó üvegek, kilengenek a díszek a karácsonyfán. Ennek fele sem tréfa, gondoltam, s ahelyett, hogy a tanult módon az ajtónyílás felé vettem volna utamat, vártam, mikor szűnik meg a jelenés. Hirtelen végigfutott rajtam: mennyire relatív minden, ami csak körbevesz. Vajon mekkora nyúzásnak áll ellen a ház, melynek egyik lakása minden vagyonunk a hozzá tartozó ingatlanhányaddal. A ház, a lakás ráadásul ellenünk is fordulhat, amennyiben képes maga alá temetni. Ha pedig megmaradunk, hiányában földönfutókká válunk seperc alatt.
Mindenesetre rámentem a netre, megtudni, mi történt. Nem innen, hanem a Hír-tévéből tudtunk meg dolgokat, mégpedig eléggé ellentmondásos dolgokat. Az egyik állítás szerint a rengés epicentruma a Jászságban volt, erőssége 3,5. A másik szerint Gyömrő térségében mértek 4,1-4,5-ös erősséget. Ugyan kik? Megkérdezték a helyi „szakértőket”? Csak nem két párhuzamos rengés történt térségünkben. A tévé szerint még Délpesten is érezni lehetett a rengést. Jó hogy! Mi Észak-Budán lakunk és aggódtunk a ház sorsáért. (Utólag végigmentem ellenőrizendő, repedtek-e a falak összeillesztésük mentén? Szerencsére nem.)
Persze, a megszorítás éveit éldögéljük. Elképzelem, a Gellérthegyi Szeizmológiai Intézet helyett ma egy nyugdíjast kötöztek székre íróasztala mögé, s kezében grafitceruza rója az amplitúdókat földrengés esetén. Mert Dobson Tibor nyilatkozott, meg néhány polgármester. Ennyire reménytelenül ócskák vagyunk? Életem negyedik rengését éltem át ma. 56 januárjában a dunaharasztit, a 70-es években egy rövidet, majd a balaton-felvidéki erősebbet. És most. Ez az év is jól végződik. Jól végződik? Végül is jól, ha megérjük.