Mickey webnaplója

Azt ígértem, hogy ma a TGV-ről és a 424-esről írok. Nem a reklám miatt jeleztem előre a következő nap témáját, hanem azért, hogy el ne felejtsem, mint már oly sokszor, hogy mit is kellene feljegyeznem, kibontanom érdekes témaként. Szerencsémre éppen a blog mián meredtem a képernyőre, mikor megint felötlött a vonatok kérdése.
Persze elölről kell kezdenem, mert messzire nyúlnak vissza a szálak. Még az 1991-es Budapesti Taizéi Találkozóra érkeztek néhányan Saint Etienne-ből. francia fiatalok. Meglátogattak minket is, és többek között pontosítani szerettek volna valamit, én pedig elővettem értékes, még 1926-ban nyomtatott larousse-omat, s megnéztük benne. A franciák szabályosan kiröhögtek, hogy egy ilyen Noe korából származó enciklopédiából szeretnék tájékozódni. Ők röhögtek, én egy kicsit megsértődtem, amiért lefikázták az én tősgyökérből faragott könyvemet. Ez a magatartás csak kivételes véletlen lehet, morogtam magamban.
Más alkalommal a francia zenéről esett szó, a könnyű műfajról is, nosza előkerestem egy Mireille Mathieu-lemezt. A hatás ugyanez volt. Ki hallgat már ilyen avítt nyálas-szirupos zenét. Ugyan hol van már Mathieu? – kérdezték. És még mindig nincs vége. A cseh elővárosi kisvasút eldöcögött előttünk Aquincumnál a töltésen, mikor éppen ott sétáltunk fr-hongr. unokáinkkal. Mondom nekik: MAGYAR TGV. Nagyon jó kedvük lett látva a rozoga alkotmányt, ahogy hússzal tép, miközben hangosabb a TGV-nél. Azért valamiféle belső kényszer hatására, nevezzük nemzeti büszkeségnek, csak megjegyezték: Ez nem is az.
Minap írtam a TGV világrekordjáról. (Több mint 500 km/h.) Ez már valami! Nálunk pedig a 424-es, a 475-ös nosztalgiavonat jelenti a valamit. Kandó óta nincs új a nap alatt. S egyszerre mindazok a gondolatok felötlöttek bennem, amelyeket a fentiekben részleteztem. Mert valóban nem lehet a fejlődés útját kiolvasni az 1926-os larousse-ból. Ahhoz friss ismeretek is kellenek, s feszítő vágy arra, hogy valami sose volt létrejöjjön. Ahhoz pozitív jövőkép és öntudatos jelen kell, s némi merészség, hogy nekirugaszkodjunk a sosevoltnak abban a reményben, hogy meglesz. Ahhoz hit kell, és összpontosítás, próbálkozások s tettek. Ebből nekik mintha több volna. El kellene tanulni tőlük – volna értelme.