Ma nagyon húzós témát választottam. Sajnos, gondolkodásom
véges, mint magam is az vagyok. Legalábbis olyan, mint egy adott ponton induló
görbe az Isten koordinátarendszerében, különféle módokon jellemezhető
szakaszokkal, mely valahogyan oly sok másokkal együtt asszimptotájává válik
Istennek a végtelenben. Hú.
És ezek csak a bevezető mondatok.
Ez az írás azt kívánja kifejteni, hogy a világ teremtett létezői milyen
viszonyokba szervesülnek. Az élettelenek az anyagvilág jellemzőinek felelnek
meg, igen korlátozott szabadságfokkal bírván. Követik a fizikai, kémiai
kiderített és eddig még ki nem derített törvényeket. Nos ettől kezdve lesz
látványosabb a dolog.
A tévé előtt üldögélve egy hobbikertész érdekes mondatára lettem figyelmes. Ahhoz,
hogy répát termeljek, naponta több száz nem répát kell kiirtanom.
Ez mozgatott meg. A struggle for life nemcsak a hasonló fajok között megy
végbe, hanem a minőségileg különböző fajok között is. Arra gondolok, hogy
nemcsak a növény próbálja a másik életterét elhódítani, hanem pl. az ember is a
neki nem tetszőkét. Mert a létért való küzdelem csakugyan megfigyelhető.
Növényfajok nyomják el egymást. A réten akad olyan szúrós, széles levelekkel terpeszkedő
akármi, amely maga alá tapossa a többit, s elszívja a napot, el a vizet, el a
tápanyagokat mindazoktól, amelyek nála „gyengébbek”. Az erdő fái között hasonló
versengés folyik. Az akvárium halai is megeszik egymást, pontosabban az erősebb
eszi meg a gyengébbet.
Aki olvasta a Legyek urát, tudja, a gyerekek, az éppen kamaszodók miféle
kegyetlenséggel nyomják el az ellenkezőt, a gyengébbet. S akik felnőttek
megtapasztalhatták vagy láthatták, mi folyik október 23-án az ünneplők ellen az
egyenruhába öltözött akárkik részéről. Mind-mind azt sugallják, hogy nem lehet
saját magának a mércéje egyetlen élőlény sem. Kell, hogy feltekintsen valakire,
akitől eligazítást remélhet. A törődést még a növény is meghálálja. A kutya
pedig alapesetben hálásan néz fel gazdájára. Így van ezzel az ember is. Ha csak
magára tekinthet, egymásnak farkasává válik. De ha Istent ismer, nem kell, hogy
zavarba jöjjön döntései meghozatalakor. Elvileg tekinthetne az angyalokra is,
de azokkal baj van. Valamiért szabadságukkal visszaélvén egy részük a lázadás
angyalává lett. Nem így az Isten, aki egyedül nem teremtmény, és szerencsére
tökéletes, mégpedig a tökéletes közösséget éli meg, éli elénk. Csakugyan ez a
mi szerencsénk. Ma a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén könnyű felidézni:
Úgy szerette Isten a világot, hogy Fia (ezáltal a maga) életét adta érte.
Máshol (Pálnál): Krisztus isteni mivoltát nem tekintette zsákmánynak, hanem
emberi testet öltve kiüresítette magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig
a kereszthalálig. Az ember az Isten szeretetére ráeszmélve nem köteles már a
létért való küzdelem kesztyűjét felvenni, hanem elég, ha szeretetbe burkolózva
várja testének megváltását a halálból, várja átszellemült testének
megjelenését, hogy csakugyan Isten asszimptotájaként legyen ábrázolható élete végső
és örök szakaszában a test feltámadása után. S mindezt csupán azért teheti,
mert képes felismerni teremtett mivoltát és követni – még ha töredékesen is –
Teremtője egyetlen szeretetparancsát.
2007.09.14. 14:26 emmausz
Az életviszonyok fejlődése
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr385167640
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek