Mickey webnaplója

Ma nagyon húzós témát választottam. Sajnos, gondolkodásom véges, mint magam is az vagyok. Legalábbis olyan, mint egy adott ponton induló görbe az Isten koordinátarendszerében, különféle módokon jellemezhető szakaszokkal, mely valahogyan oly sok másokkal együtt asszimptotájává válik Istennek a végtelenben. Hú.
És ezek csak a bevezető mondatok.
Ez az írás azt kívánja kifejteni, hogy a világ teremtett létezői milyen viszonyokba szervesülnek. Az élettelenek az anyagvilág jellemzőinek felelnek meg, igen korlátozott szabadságfokkal bírván. Követik a fizikai, kémiai kiderített és eddig még ki nem derített törvényeket. Nos ettől kezdve lesz látványosabb a dolog.
A tévé előtt üldögélve egy hobbikertész érdekes mondatára lettem figyelmes. Ahhoz, hogy répát termeljek, naponta több száz nem répát kell kiirtanom.
Ez mozgatott meg. A struggle for life nemcsak a hasonló fajok között megy végbe, hanem a minőségileg különböző fajok között is. Arra gondolok, hogy nemcsak a növény próbálja a másik életterét elhódítani, hanem pl. az ember is a neki nem tetszőkét. Mert a létért való küzdelem csakugyan megfigyelhető. Növényfajok nyomják el egymást. A réten akad olyan szúrós, széles levelekkel terpeszkedő akármi, amely maga alá tapossa a többit, s elszívja a napot, el a vizet, el a tápanyagokat mindazoktól, amelyek nála „gyengébbek”. Az erdő fái között hasonló versengés folyik. Az akvárium halai is megeszik egymást, pontosabban az erősebb eszi meg a gyengébbet.
Aki olvasta a Legyek urát, tudja, a gyerekek, az éppen kamaszodók miféle kegyetlenséggel nyomják el az ellenkezőt, a gyengébbet. S akik felnőttek megtapasztalhatták vagy láthatták, mi folyik október 23-án az ünneplők ellen az egyenruhába öltözött akárkik részéről. Mind-mind azt sugallják, hogy nem lehet saját magának a mércéje egyetlen élőlény sem. Kell, hogy feltekintsen valakire, akitől eligazítást remélhet. A törődést még a növény is meghálálja. A kutya pedig alapesetben hálásan néz fel gazdájára. Így van ezzel az ember is. Ha csak magára tekinthet, egymásnak farkasává válik. De ha Istent ismer, nem kell, hogy zavarba jöjjön döntései meghozatalakor. Elvileg tekinthetne az angyalokra is, de azokkal baj van. Valamiért szabadságukkal visszaélvén egy részük a lázadás angyalává lett. Nem így az Isten, aki egyedül nem teremtmény, és szerencsére tökéletes, mégpedig a tökéletes közösséget éli meg, éli elénk. Csakugyan ez a mi szerencsénk. Ma a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén könnyű felidézni: Úgy szerette Isten a világot, hogy Fia (ezáltal a maga) életét adta érte. Máshol (Pálnál): Krisztus isteni mivoltát nem tekintette zsákmánynak, hanem emberi testet öltve kiüresítette magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Az ember az Isten szeretetére ráeszmélve nem köteles már a létért való küzdelem kesztyűjét felvenni, hanem elég, ha szeretetbe burkolózva várja testének megváltását a halálból, várja átszellemült testének megjelenését, hogy csakugyan Isten asszimptotájaként legyen ábrázolható élete végső és örök szakaszában a test feltámadása után. S mindezt csupán azért teheti, mert képes felismerni teremtett mivoltát és követni – még ha töredékesen is – Teremtője egyetlen szeretetparancsát.