Az előző napokban leírtam, hogy Katona István élettörténete milyen elemi erővel hatott rám. Nem tudom, lehet-e ezt az elemi erőt fokozni, mert még egy pap életével ismerkedtem meg: az előző szelíd atyával szemben egy drogosok, lepusztultak, háborús bűnök elkövetői, csövesek, utcakölkök között dolgozó franciáéval, Guy Gilbertével, aki utálja a mobilt, de használja, mert nagyon jó, aki nem szereti a médiát, de él előnyeivel, aki 72 éves, de kapcsolatot találhatsz vele honlapján, [és bomba jó fotókkal szembesülhetsz a nyitóoldalon] (www.guygilbert.net) azzal, aki sajátos missziót teljesít (pl. részt vett Bp-en is a városmisszión), s aki néhány könyvet már megírt. Ennek a mostaninak a címe engem inkább taszít, mint vonz (így csak rábeszélésre olvastam el), mert Egy bőrdzsekis pap vallomásai magyar címe. Szerintem az eredeti jobb volt, Et si je me confessais.
Nem fogom elmesélni nektek a hol horrorra, hol krimire emlékeztető könyvet, de megemlítem, hogy a Manréza könyvárusa, Ilus néni minden unokájának ilyet vett karácsonyra, márpedig neki nagyon sok unokája van. Ezek szerint megértik a kamaszodó gyerekek, meg értik a szülők, meg a pedagógusok, meg a politikusok (ha ők megértenek egyáltalán valamit), meg a szociológusok, akiknek sokféle segítséget kínál tapasztalataival. Megértik továbbá és haszonnal forgathatják azok, akik még a kábítószerezés előtt állnak, s ajánlatos is mindazoknak megérteni, akik elidegenedett világunkban próbálnak emberi életet élni, próbálnak értelmes célt követni, s keresik ezt az értelmes célt. Külön csemege a szociális munkások számára, mert egyfajta tapasztalatcsere lehetőségét kínálja, s a cinkos összekacsintás lehetőségét is: Igen, ilyennel már mi is találkoztunk. Majd elfelejtettem nagyon hasznos minden lelkipásztornak, aki nehéz esetekkel foglalkozik. Rá fognak ismerni némely lelki gyermekükre az ábrázolt alakokban.
Mindenki élvezni is fogja a könyv stílusát, mely olykor átveszi a lepusztult emberek kétszáz szóból álló szókincsén való társalgás mikéntjét, máskor meg fennkölt, pl. mikor bemutatja három kedvenc imáját, s mindenki élvezni fogja, aki szereti a szókimondást, mert a szerző elmondja, amit akar.
Érdekes felvetései vannak a társadalom, az egyház, a politika megújítására vonatkozóan, de foglalkozik saját megújulásunk kérdésével is.
Ide csak egy imáját hozom, mely az említett három egyike. Nagy Szent Terézé és így szól: »Uram, szeretlek!«
Nem állom meg, hogy el ne mondjam róla véleményemet.
1. Nekem is nagyon tetszik, mert elég lényegre törő, és mint a szerző Guy. G. írja, nem kell hozzá imakönyv.
2. A magyar tömör nyelv. Az eredeti nem tudom hány szó, figyeljük meg, a magyar fordítás csak kettő.
3. Én tovább rövidíteném, mert a kevesebb olykor több.
A magyar »szeretlek« ima és viszonyom irányultságát is kifejező szó.
Ha ima, akkor is teljes, mert lélekben már odafordultam ahhoz, akinek szól. Uram, Lélek, Atya, Mária, Maximilian Kolbe, vagy bármelyik felmenőm, aki ugyan nincs kanonizálva, de attól még szent, attól még az enyém, attól még szeretem. Ez az egyszavas ima mindezekhez szólhat, és azt fejezi ki, hogy hozzájuk kötődöm, hozzájuk kívánok tartozni, velük is kapcsolatban szeretnék maradni, mégpedig a szeretetkapcsolatot.
Mondhatom persze bárkinek itt, földi környezetemben, s ez nagyon szép is, ha őszinte. Persze, ekkor nem imának fogom hívni, inkább őszinte vallomásnak.
Legalább törekvéseimben. Ide írom hát most Neked is:
Szeretlek!
Utolsó kommentek