Meli kisgyerek korában kötött valaki volt, fajsúlyos egyéniség. Ezen nincs mit csodálkozni, egyikünket elviszi a szél, másikunkat a zápor se mossa el. Azt hiszem, ez így van rendjén, és így jó. Melinda az utóbbi kemény kötésű emberke volt. Egyik régi élményem vele kapcsolatban az, hogy ülünk nálunk az étkezőben. Tőlem jobbra a papa, Zoli. Egyszer csak az asztal alól felbukkan Meli, és igyekszik az apja ölébe suppanni. Zoli kérdezi tőle: Hát te mit szuszogsz itt? Mire a kicsi lány válaszol: Én csak azt szuszogom, hogy szeretnék eszni! Emlékezetem szerint táblás csoki hevert gazdátlanul az asztalon. – Meliről többfélét meg kell jegyezni. Az egyik, hogy szép, a másik, hogy okos, a harmadik, hogy ő is részt vett ornitológiai táborokban, ezért előtte nincs ismeretlen madárfaj. Reptükben felismeri őket. A negyedik, hogy évek óta a Szentjánosbogár-táborok résztvevője, kedvelője. Örülök, hogy örül neki. Legutóbb a városmisszió alkalmával szervezett „rajzáson” találkoztunk. Ötödik, hogy szerette (szereti?) a meséket, szereti a matematikát, szereti a kémiát. A hatodik ebből következik: Melindával akármiről lehet beszélgetni, mert sokirányú azt érdeklődése, és mert szorgalmasan sajátítja el mindazokat az ismereteket, amik egyáltalán elsajátíthatók az embert övező világból. Isten éltesse pótlólag Melikét!
És újólag megjegyzem: Tiszteltetem a keresztapját!
Utolsó kommentek