Mickey webnaplója

Ádám Jenő–Kodály Zoltán: Énekes könyv-sorozata reprint kiadását valósította meg Szabó Helga. A könyvek a Nemzeti Tankönyvkiadó jóvoltából kerültek piacra. Már szemet vetettem rájuk. Aki ismer, az tudja rólam: nemegyszer előfordult, hogy az antikváriumban magamnak kinézett könyvet végül is otthagytam, de ilyenkor mindig megbántam döntésemet, mert hosszasan foglalkoztatott a gondolat, hogy mégiscsak meg kellett volna venni. Persze mire újból odakeveredtem, nyoma se volt az áhított kötetnek. Így hát rám is vonatkozik az az intelem, amit a nóta a férhözmenendő lányok szüleinek fogalmaz: „Akit szeret, annak add oda.” Ha egy könyv szeret engem, oda kell nekem adniuk. Na.
Legutóbb a képes Petit Larousse-szal jártam így. Addig kerülgettem Sens-ban a könyvesboltban, mígnem leszurkoltuk érte a 34 €-t. Lám, most a Kodály-sorozat következik. Ám van ennek egy racionális oka. Azon vagyok, hogy a lakást értékekkel tegyem tele. Na nem briliánsokra gondolok [briliáns egy „l”, brillírozik kettő] legfeljebb briliáns ötletekkel teli művekre, dolgokra. Mert úgy van a szellemi csemegével is, mint az étellel. Főzhetek ehető dolgokat bármelyik szakácskönyvből, de ha jót akarok, akkor a mesterszakács tanácsait követem. Nekem – és még sokaknak – a zenében ilyen mester Kodály. Lehet, hogy sok érdekes és jó van az egyéb énekeskönyvekben, de fegyelmezett és módszeres elmélyítésért szívesen fordulok a koncepciózus és lényegre törő Kodályhoz.
Más? Tegnap elkezdtem olvasni a Takács Nándor kiérdemesült püspök életéről készített interjúkötetet. Ez is mániámmá lett. Az ismert személyiségek ismeretlen életepizódjaival való megismerkedés. Ez egy sorozat hetedik tagja. Az előző hatot elolvastam. Alig kezdtem bele az olvasásba, már is összefüggést találtam Kodály és Takács között. Azt tudtam, hogy Takács Nándor képzett zenész, de azt nem, hogy a falu, ahol ő született, érdekes népzeneileg is. Mert mint írja: »Ismert a [népdal]kánon szövege: „Szélről legeljetek, fának ne menjetek, mert ha fának nekimentek, fejeteket beveritek, szili kút, szanyi kút, szentandrási, sobri kút.” Ezt úgy kell elgondolni, mintha az én szülőfalum [Rábacsanak] egy kör középpontja volna: nyugatra Szil, délre Szany, délkeletre Szentandrás és Sobor, ezek veszik körül az én falumat.«
Nahát. Eddig azt képzeltem, hogy szili, szanyi, szentandrási nevek csak a ritmus kedvéért következnek – különös értelem nélkül. Még Szentandrást csak-csak elképzeltem, amelynek van egy kútja, ahol alighanem Sóbri Jóska itatta a lovát. Eszembe nem jutott, hogy Sobor is helységnév.
Miért nem tettek a fafejű grafikusok a vonatkozó nóta alá egy térképrészletet az idézett községnevekkel egykori énekeskönyvembe? Minden azonnal megvilágosodott volna, s nem kellett volna 55 évig várni az igazságra!