Mickey webnaplója

POST
Művelődöm. A blog maga az a tárhely az összes bejegyzéssel, ahol az írásaim elhelyezkednek. Az éppen következő napi vagy alkalmi bejegyzés, mely dátummal szerepel az a POST. Tehát a mindenkori következő adag. Arra nincs szó, hogy minek nevezzem azt az anyagot, mely a PC-men már ugyan szerepel, de még a blogok megjelenése előtt keletkezett. Sokáig gondolkoztam azon, hogy visszatérjek-e korábbi anyagaimra. Most úgy látom, hogy némi rostálás után érdemes egy jó részük, hogy pótlólag egyenrangúvá legyenek a postokkal. Mert nem lehet a korábbiak neve post, elneveztem őket Pre-knek. Ezek a pre-k, megelőző anyagok napi postjaim után fognak szerepelni. Jöjjön hát az első
PRE
Bűnös?
Egy hete társaságban megemlítettem, hogy XXIII. János pápa egykor eltűnődve életén azt fogalmazta meg, hogy amennyire emlékszik, egész életében sose követett el halálos bűnt. Egyikünk nekem szegezte a kérdést. Miért, te már elkövettél? Ettől kezdve rajtam volt a sor. Elkövettem vagy sem?
Ha feltételezem, hogy Isten tökéletes szeretet, aki vágyik szeretetünkre, s mi bizonyos értelemben és ténylegesen is az Ő fiai vagyunk, akkor őrültségeim ellenére is szeret. Akkor nem valószínű, hogy tudatosan úgy lesöpörjem magamról, hogy nem érdekel léted, nem érdekel szereteted, nem érdekelsz. Eddig emlékezetem szerint nem jutottam. Ha pedig én az esendő nem akartam szakítani Vele, Ő, a kezdeményező és tökéletes szeretet, miért akarna lesöpörni magáról, elvágni valamilyen szamárságom miatt. Aki jó Apaként tékozló fia elé ment, és kéretlenül megbocsátott neki, ünnepet ült a „rossz hippi” megérkezése okán, feltehetően engem sem ítél el.
A keresztényeket talán meglepik Jézus szavai a 99 igaz bárányról és az egy elveszett és megkerült bárányról. Hogy jobban örülnek az egy megtérő bűnösnek, mint 99 igaznak. Vannak még ehhez hasonló helyek az újszövetségben. Betegeknek kell az orvos… Az utcanők megelőznek benneteket a mennyek országában.
Mégis. Talán mi is. Miért is ne?
Bemutatás a templomban
Ma reggel a régen látott Magdi autóba való kosárkát hozott a templomba, benne egy csöppséggel. Mondtam én a jó múltkor, hogy nem elhízás lesz az, hanem egészen másról van szó. Magamra maradtam ezzel a véleményemmel. Megkérdezni nem mertem akkor, most meg – íme a kisded bemutatása történt a templomban. Magdi megáldozott, majd remélte, hogy kiskeresztet kap a pici, de ez elmaradt. Így megállt vele a tabernákulum előtt. Kiolvastam tekintetéből: Jöttem, bemutatni Neked újszülöttemet.
Mise végén köré sereglettünk. Mi a neve? Mennyi idős? Ha jól emlékszem a három hónapos fiúcskát Máténak hívják. Ő a család szemefénye.