POST
Ma temzi. Eto znácsit: Ma temetőbe mentünk.
Előtte felcsöngettem Ildihez: Gyertek, lenn várok.
Ám ehhez képest berregni kezdett a kapu, és kinyílt. Mondom magamban:
Nem tudom, hallották-e fent, amit üzentem, mindenesetre mégis felmegyek, ha
lent áll a lift. Lent állt.
Felmentem.
Már a folyosón vannak: Ildi és Marci.
Gyere be, invitál Ildi.
Nem mék. Csak nem tudtam, hogy hallottátok-e, hogy lent várok, ezért feljöttem
megtudakolni.
De gyere csak, ismétli húgom. Nézd meg legalább a szép új
mosógépünket.
Tényleg szép, tényleg új, pont olyan, mint a mi Boschunk, de ez Samsung.
Lelifteztünk.
Kérdem én: Melyik kocsival menjünk.
Miért? Hol állsz? – kérdi Ildi.
Most mentünk el mellette – mondom.
Valamennyire meglepett, hogy Maci ezúttal azt szeretné, ha a mitsubishivel
mennénk. Semmi akadálya azonkívül, hogy hótt koszos, de még belül is ráférne
egy alapos porszívózás. Beülünk, és elég rekord tempóban megérkezünk a temetőhöz,
ahol dupla sávban engedik befelé az autókat. Egy bemenetel 240 ft. Tavaly 150 volt,
valamikor meg ingyen be lehetett hajtani.
Bemegyünk.
Szemben jön Zoli sógor egy szép sírcsokorral.
Meg a fiai, meg Melinda Péterrel.
Váltunk.
Ők várnak, mi megyünk másféle virágokat venni.
Én ugyan ritkán veszek, inkább mécseseket vágok zsebre, meg gyufát.
Most is.
Találkozunk Katáékkal, később Gáborék is befutnak négyen.
Tizenöten indulunk a sírokhoz. Sok a kocsi, mi is négy autós konvojban haladunk
sírtól sírig. Gábor megjegyzi egyik parkolás után: Égve maradt a beltéri világítás
a MITSUBISHIben. Odanézek:
Aha. Olvasod a postomat.
(Olyan volt ez, mint az áprilisi tréfa: Lóg a cipőfűződ! – De most ez nem lehetséges.
Október vége van, és szandálom tépőzáras.)
Maki meg is kérdezte: Miki bá, nem fázik a lábad a szandálban?
Mondom neki: Nem, de muszáj már cipőre cserélni, mert azt hiheti valaki, hogy
nincs cipőm. Nem vagyok fázós.
(Most, hogy a poston dolgozom, tök nyitva az ablak, kint kb. 5-7 fok, egy szál
rövidnadrágban üldögélek a pc fölött, a képernyő előtt, és a vállamra van
terítve egy pulcsi. Amúgy félmeztelen volnék, porszívózás után, és ki vagyok melegedve.)
De még nem tartunk itt.
Jut eszembe – Csia a múltkor azt kérdezte, hogy hogy is van azzal a kultúrautalvánnyal.
Ő is jól értesült a postokból.
Tehát szokás szerint jól érezzük magunkat.
Maki a fák belógó ágait nyesi egy ollóval, a lányok az avart gyűjtik reklámszatyrokban,
mások vizet hoznak kannában, a fiúk félrevonultak egy kupacba beszélgetni.
Megyünk a kocsihoz.
Nagyon jól ápolt a többi, csak az enyém szutykos.
Próbálom lazára venni a figurát: Az úgy van, hogy Francoissal egyetértünk
abban, hogy a koszos kocsikat ritkábban lopják el az autótolvajok, és ez
folyton az utcán áll.
Sajnos elég gyenge érv, még ha az időjárás is ludas benne, mert régen esett már
felénk egy kiadós eső, és a külvárosi guanó megül a kasztnin.
Azért a sírok állapotára is odafigyelünk. Évának a feliratát ismételten
aranyozni kellene. Farkas nagyi felirata rendben, de az özvegy ö betűjén
hiányzik az egyik pont. Pótolni kell azt is.
Lassan-lassan elérkezik a búcsú pillanata. Hamar meglepetés ér bennünket. Az első körönd után próbálunk ráhajtani a főútra. Hosszú kocsisor fogad bennünket, inkább állnak az autók, mint haladnak. Épp fordítva, mint az Egri csillagok-ban volt. Ott a török kihirdette: Ki mindenki, be senki. Itt be mindenki, ki senki.
Naná. Befelé a főbejáratnál pénzt szedtek.
Kifelé kit érdekel, mennyi időbe kerül megérkezni a főkijárathoz. Nekünk 40
perc alatt sikerült ezt a szűk egy km-t megtenni. Azután pedig fennakadás
nélkül érkeztünk a Dráva utcába, majd a Szentendrei úti Auchanba, utóbb pedig
haza kb. fél háromkor.
(Közben kihűltem. Belebújok sebtében a pulóverbe.)
Most már jó.
PS. És NB. Mónikának sincs meg az Albert utcai házunk fényképe, Ildinek se. Még egy dobásom
hátra van. Megkérdezem a neten, hátha valaki lefényképezte annak idején. Ha
rábukkanok, felteszem a blogra.
PRAE
Jelképekről
Egy alkalommal Nemeshegyi Péter korrigálta elképzelésünket a szentekről és a
Szűzanyáról. A teológusok szerint a velük való viszony lényege, hogy
közbenjárnak értünk. A II. vatikáni zsinat lelkére köti az egyháznak, hogy
hallgassa meg Isten népének szegényei véleményét. Nos, szerintük Mária és
minden szentek segítenek nekünk, támogatják, erősítik jó törekvéseinket a
szellemi lét valóságából. Ilyen értelemben jó közelíteni hozzájuk. Noha a
közbenjárás is jó, de Istenhez közvetlenül is fordulhatunk, s tegyük is meg,
erre biztat bennünket Jézus az Úr imáját adva nekünk.
Ma ugyan terjed a jó jelentésű király zsargonszóként, mégis furcsa korunkban az égi elöljárókat királynak, királynénak titulálni, és feudális kiváltságokkal felcicomázni őket.
Mire gondolok. Mit jelent a mai hívőnek tartalmában a legméltóságosabb, dicsőséges, nagy fenség, szentséges, drágalátos, magasztos, tiszteletes, felség?
A „drágalátos” jelző pl. ma kifejezetten pejoratív szó a köznyelvben. „Mondd meg annak a drágalátos húgodnak, hogy tiszteltetem.”
Mit jelent a Máriára aggatott királyné/nő váltakozva. (Angyaloknak, vértanúknak, magyaroknak … „akárminek” királynéja, ill. világ királynője). Azt hiszem, ez a legolcsóbb megoldása annak, hogy hogyan lehet aktualizálni egy jeles napra az énekszöveget. Egyszerűen a jeles nap mondandójához idomítom a dalt, Máriát kinevezem az ünnepem királynőjének, és ennyi. Ám ez szerintem nemcsak olcsó, de méltatlan is. Akar-e ez a végtelenül egyszerű és fogantatásától tökéletesen jó, bölcs nő feudális cím birtokosa lenni. Jólesik-e neki, ha ezzel „tüntetik ki”. Persze könnyen zavarba jövök, ha arra gondolok, hogyan kellene beszélni hozzá. Minek kellene titulálni. Legdemokratikusabb érzelmű polgárnőnek, nagy empátiával rendelkező égi anyának, szegények segítőjének, felkarolójának, aki szeretettel nézi őket.
Annál is inkább érdekes ez a felvetés, mert maga a Biblia is kettős érzelemmel közelít a királyság intézményéhez. A választott népnek felteszi a kérdést: nem tudja, mit kér, amikor a királyságot kéri Jahvétől. Mert nyakába ültet sok-sok zsarnokot, aki megadóztatja, sanyargatja és élősködik rajta.
Ám Krisztus király mindnyájunk üdvözítője. Ő az alfa és az ómega, Ő előbb van mindennél, s minden benne áll fönn (kolosszei levél). Adódik, hogy a feudális kor képeit hozza a Biblia, hiszen keletkezésekor császárok, királyok, fejedelmek uralkodtak.
Így képzelték a túlvilágot is az emberek.
Az angyalok karai rendek, trónusok, szeráfok stb. A tanítványok komoly érdeklődéssel várják, hogy az Isten trónjának jobbján-balján foglalhassanak helyet csakúgy, mint később a lovagok, akik olyanféle kiváltságokat kaphattak, hogy pl. a király jelenlétében leülhettek.
Ma ezek eléggé komikusnak hatnak, és a protekciózás egyéb formái dívnak. Mégsem gondolom, hogy a világteremtő Isten protekciózna, hiszen nem személyválogató, hanem végtelenül irgalmas Isten, aki az utolsó órában érkezettnek is egy dénárt fizet. Ő az, aki utána megy az eltévedt báránynak.
Utolsó kommentek