Ma szokás szerint hat előtt keltem. Még sötét volt. Mikor kinéztem a konyhaablakon, akkor kapcsolták le a mellékutca közvilágítását, de ettől nem lett világos az utca. Amikor aztán összevakartam magam és útnak indultam, akkor kapcsolták le a főbb útvonalak világítását is. Korábban lehetett volna, hiszen már világos volt. Még a magas házak takarásában hallottam, hogy kihúz a HÉV a megállóból. És a város irányába tartott a hangokból ítélve. Ez jó jel, a legközelebbit elérem. Nem így lett. A zebránál nem tudtam átkelni lámpaváltás miatt. Nem baj, gondoltam, s elég időm lévén megnézem, mikor jön a következő. A biomechanikus módszerrel követhető információstábla a BKV-s teljesítmények egyik csúcsa. Szemmagasságban annak a menetrendnek láthatom a részleteit, mely az ellenkező irányba induló járatokról tájékoztat. Akik a befelé indulók adatait szeretnék megnézni, csak térden állva, vagy leguggolva, esetleg derékban meggörnyedve juthatnak a kívánt ismeretekhez. Nem kínlódtam az olvasással. Még vértolulást kapok, és akkor aztán nézhetek. Akár jön HÉV, akár nem.
Reményemet nem vesztettem el, hátrább található az elektronikával működtetett kijelző. Azon azt olvashattam, hogy szerelés alatt. Kérdés, hogy megszerelés vagy leszerelés alatt van-e a tábla. Volt már a helyén pontos időt ígérő óra, mely csak saját magához képest volt pontos, és valóban valamit le lehetett a számlapjáról olvasni. Azt elég hamar leszerelték.
Míg idáig jutottam, befutott a következő járat, és én felszálltam boldogan. Ülőhely is akadt, de nem éltem vele. Bezzeg, ha tömött kocsit fogtam volna ki, biztos a fene evett volna, hogy leülhessek. Ez a későbbi járat azért utálatos nekem, mert ha ezzel jövök, biztosan az orrom előtt csukódik a busz ajtaja, ami újabb 8-10 percet jelent. Richtig. Ez történt ma is. Apró bosszúság ez, mert nincs okom sietni. Magam osztom be, mikor mit dolgozom és milyen ütemben. Volt időm elgondolkozni azon, hogy ha én szerkeszteném a Napút c. irodalmi lapot, nyitnék egy rovatot a tájnyelven írt rövid írásoknak. Megismerhetné a nagyérdemű, hogy a zalaiak által hegyibé meg elejbének mondott szavak mit jelentenek, mit a Kisalföldön, ha valaki azt mondja, hogy elirtotta a férget, és mit jelentenek a felvidéki, a délvidéki, az erdélyi, a burgenlandi kuriozitások. Sokkal zamatosabb ez a nyelv annál, hogy a Budapesten divatos mekegő stílus kizárólagos legyen. Be kellene mutatni valamennyi nyelvjárást éspedig visszatérő módon. Állandó rovatban, rövid szépprózai munkákban feloldva.
Semmivel nem pótolható a tájnyelvi gazdagság.
PRAE
Öt éve, Gellért napkor. Nekem mindig más, mint a többi nap. Emlékeztet rá, hogy öregebb lettem
egy évvel. Ma is Gellértet ünnepeljük, és egy kicsit engem is. Éjjel egy
jóságos hidegfront kifújta az országból a meleget, szemergett is egy keveset az
eső. Reggel is kellemesen szeles volt az idő. (Nekem a szél mindig a Szentlélek
jele, csendes jelenlétének, mindent átjáró valóságának a szimbóluma.) A nap
vörösen jelent meg az ég alján át-áttörve a főváros szmogján. Már a buszon ültem,
amikor meglepetésként vettem észre egy szivárványívet a busz panorámaablakán
kilesve. A buszt néhány nap óta elterelik útépítés miatt. Így széles kört ír
le, mikor visszakanyarodik eredeti útvonalára. Én a szivárványt figyeltem. A
busz kanyargása során 180 fokos ívet írt le. Így egyik szélétől a másikig
megmutatta nekem az égi jelenséget, mert teljes ívű szivárvány volt.
Szivárvány, a reménység jele. Azonnal magamra is vonatkoztattam, és
gondviselésszerűnek tekintettem. Mindenképp meghatott. Mint szinte mindig, reggel
misén vettem az Eucharisztiát. Összeállt egy érdekes kép. Ebben az egészben
benne volt a Szentháromság: a szél a Szentlélek jelképe, a szivárványt Noénak
az Atya küldte, az Eucharisztiában Krisztus rejtőzik. A Szentkenyér megelégít,
és táplál. A Szentbor oltja szomjat és megrészegít. Az életben maradáshoz
táplálék kell, a boldogsághoz részegítés is. Hát …
Szept. 26.
Ma zakóban és nyakkendőben jöttem. Azt ünneplem,
hogy nincs születésnapom.
Utolsó kommentek