Mickey webnaplója

Pihenőnapon nem muszáj kocsiba ülni. Legfeljebb misére. Ám tegnap úgy tértem nyugovóra, hogy csak figyelmeztetés és felkérés hangzott el, amolyan szmogriadó előtti állapotot jelez ez. Csak a következő fokozat a szmogriadó, amikor a por eléri a 10 mikrogramm per négyzetizét.
Hárman készítjük a kajákat agapéra. Kérdezem Jutkától: – Te, milyen rendszámú kocsival jöttél? Párossal vagy páratlannal? Páratlannal – mondja.
– No, akkor ha elrendelték volna a riadót, most hozzád kellett volna bekéretőznünk, mert a párosakat tilos lett volna használni. Majd hazajővén a rádióból értesültünk, hogy reggel mégis elrendelték. Így mi tilosban közlekedtünk tudtunkon kívül.
A szállongó por egyébként nem lett több, mint már oly sokszor, de eddig kussoltak róla, nem akarván káoszt okozni. Van az itt szmogriadó nélkül is – sose volt mértékben. Most viszont szmogriadó van, ez viszont tényleg sose volt még.
Elég érdekes a szituáció. A levegő porterhelése a fővárosban elsősorban attól magas, hogy a hótól való rettegés miatt teleszórták sós homokkal. Hó egy szál sincs, a kocsik viszont örvényeket húznak a kiszórt homokból. A legtöbb főközlekedési úton úgy száll a por, mintha itt rendezték volna a Párizs–Dakar-ralit.
Lehet, hogy még mindig olcsóbb volna a felesleges homokot felszippantani, mint bizonytalan ideig felszámolni a kocsik felét. Persze a szippantásra aztán várhatunk. Eddig mindig a tavaszi esők mosták a Dunába a homokos sót tonnaszám. Tavaszonként lehetett volna Paksig halászlét merni a folyóból, lévén olaj, só és hal benne elég, csak egy kis vöröshagyma és paprika dukálna még hozzá. Az igényesebbeknek tészta is.
*  * * 
Mostanában azt figyelem, hogy ki az úr az Úr házában. Akarom, hogy az Úr legyen az úr a saját házában. Érdekes élmények és benyomások érnek. Egyszer próbáljatok meg erre figyelve jelen lenni. Vajon mit tapasztaltok?
Nálunk mostanában átírt szövegű énekeket vetítenek mise közben. Nyilván a liturgikus bizottság által szorgalmazott szövegváltozatok ezek. Megpróbálnak aktuálisak lenni a liturgikus év megfelelő alkalmaihoz. Nagyon különböznek a korábbiaktól: Se nem veretesek, se nem költőiek, olykor még pongyola megfogalmazásúak is.
* * *
Találtam egy blogot. Izraeliták írják, hogy rendszeresen imádkoznak gázai győzelmükért. Arab blogba nem ütköztem, de nagyon természetes volna azt olvasni, hogy imádkoznak a végső győzelmükért, meg a bajbajutottakért. Hogy eshet ez Istennek?
Magam úgy vélem, hogy érdemes imádkozni a kölcsönös változásukért, hogy megbéküljenek, mint a franciák és németek egymással, mint a dél-tiroliak és olaszok egymással. Érdemes volna ugyanezért még nagyon sok szomszédnép viszonyának elsimulásáért imádkozni.      
Vajon győzzük-e?