Mickey webnaplója

Nem hanyagoltam el blogomat, csak sok mást kellett írnom, kiemelnem, megfogalmaznom. Így mentés előtt elvetettem (bezártam) a word-öt, ezzel lenullázva készülő postomat. Pedig jónak ígérkezett. Ujjgyakorlatként egy rövid szamárságot rögzítettem két korábbi anyaghoz kapcsolódva. 1. egyeseknek a számítógép az istenük. 2. a magyar gumi nyelv. A kettő vegyítéséből keletkezett: 1. Akinek a számítógép az istene, azok között biztosan akad, aki az ADOBE-vallás híve. (Adobe egy PC-s System) 2. Itt az adózás ideje. Az állam biztosan az Adóbevallás híve. Hihihi-hahaha… Nem ezt akartam mondani, hanem azt, hogy sokszor eszembe jutott már: az egyes korosztályoknak készülő újságok, magazinok hitelesebbnek hatnak, ha a saját rétegnyelvükön szólalnak meg. Az anyanyelve minden korosztálynak más és más. Az azonos korosztályhoz tartozók beszélnek nagyjából azonos anyanyelvet. Erre akkor jöttem rá, amikor egy hatvanéves valaki dicsérte a Zászlónkat. (Ne érts félre, ez nem a Diáklapról szóló írás akar lenni, hanem egy jelenség megragadása ezen a példán keresztül.) Azt mondta az illető, hogy nincs semmi baj a lappal, neki tetszik. Az egyik jelen lévő vitapartner ezt a magas labdát azonnal levágta: Hát nem érted? Éppen az a baj, hogy neked tetszik! Neked ne Tetsszen! Tetsszen a tiniknek! Van ebben némi igazság. A némit hangsúlyozom, de igaznak vélem. Az egyik, nekem leginkább tetsző írás Bárdosy Lackóé volt benne, és a PC-játékokról szólt, de nem amiatt tetszett, hanem azért, mert azon a nyelven fogalmazta meg gondolatait (a tinik nyelvén), amit én még megértek, de nem használok. Ha megtalálnám a régi számot, aláhuzigálnám benne az általa használt számomra fontos, orientáló szófordulatokat. A réteglapok nem jól tűrik a klasszikus stílust se. Noha a szép magyarsággal megírt cikkek évtizedek múlva is ugyanazt jelentik, mint keletkezésük idején, de kerülik a jasszt, a divatot, a múló, ám erőteljes kifejezéseket. Ha tehát hatvanéveseknek írok, nem írhatok a plebsz gizdulásáról, se a celebek pofátlanságáról, amivel lenyúlják a lenyúlható sikereket és a lóvét. De azt se fogják érteni kortársaim, ha leírom: beszóltam neki. Megfigyelésem szerint a korombeliek viszont szeretik az idősebb generáció okfejtéseit, cikkeit. Nem is talán elsősorban igaz tartalmuk szerint, hanem azért, mert azonnal értik, és ugyanazt értik a kifejtetteken, mint az, aki megfogalmazta az adott gondolatsort. Hasonló a helyzet ezzel, mint Jézus korában volt a borral meg a tömlővel. Az újbor új tömlőbe való. Minden korosztály kitermeli a maga tehetségeit, és szerintem ők tudják hitelesen – legalábbis koruk nyelvén – megszólítani olvasóikat. Ez nem jelenti azt, hogy ne volnának üdítő kivételek, mindenesetre azt jelenti, hogy könnyebb dolga van annak az újságírónak, aki olvasótáborát saját korosztályából örökli, alakítja ki, választhatja meg stb. Apámat megszólította egy szikár öregúr a temetőben az 1950-es évek vége felé. Két mondat után latinra fordította mondókáját ilyenformán: Kedves Uram! Hodie mihi, cras tibi. Azonnal értették egymást, és ugyanazt értették a citált közmondáson, mert mindketten tanultak latint. Ha nekem valaki azt mondja, „Túlnan, vélem átellenben épen / Pór menyecske jött. Korsó kezében. / Korsaját mig telimerítette / Rám nézett át; aztán ment sietve…/” összekacsintok vele. Mindketten tudjuk, hogy Petőfi A Tisza c. versét idézte, mert mi sok verset tanultunk. Ma megint más a helyzet. Talán ilyesféléket lehetne idézni: „A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.” Esetleg ezt: „Mert hülye azért nem vagyok!” S tudja a beszélgetőpartnerem, hogy rendszeresen nézem valamelyik kereskedelmi csatornát, illetve ismerem az TechnoMarkt áruházláncot. Igaza volt hát az egykori műsornak – Hanyas vagy? Miután tisztázták a szereplők, ettől kezdve félszavakból értették egymást.