Az egyszeri plébánosnál megjelentek az egyházközségi
képviselők a szokásos ülésre, és egyre határozottabb hangon kezdték előadni
sérelmeiket, mások vélt sérelmeit, és egyáltalán mindenfélét kitaláltak, hogy
még mit tehetne a plébános, a szeretetszolgálat és miért nem úgy mennek a
dolgok, ahogy az előterjesztők szeretnék. Szegény plébános csak kapkodta a
fejét és – megelégelve a szemtelenkedők követelőzéseit – sürgősen bezárta az
ülést. Hogy, hogy nem, vendégei nem ismerték fel, hogy kvázi vendégségben járnak
a más házában: „nem otthon vannak”.
Nem egyedülálló jelenség az imént említett.
Egy alkalommal hozzám is betért egy koma, és egyre emeltebb hangon kezdte
számon kérni, hogy miért nem korszerűsítem lakásunkat a neki tetsző ütemben.
Úgy kellett megkérnem, hogy engedje már meg nekem, hogy saját otthonomban én
diktáljam a tempót.
Van ilyen.
Most kivetítem a világmindenségre a képet.
Van egy föld nevű bolygó, melyet a jókedvű Isten saját gyönyörűségét megosztva
alkotott és alkot magának – és nekünk. Addig-addig fejlesztette az anyagot,
mígnem megjelentek a földön azok, akik képesek reflektálni a Teremtőre és a
teremtésre, és akiket a Teremtő meghívott az együttalkotásra. Ám a reflektálók
egy része belépve az ő birodalmába, az ő tulajdon kertjébe, melyet megosztott
velünk, elkezdett visszabeszélni, elkezdett ellene hangoskodni, elkezdett a
többiek ellen acsarkodni, és az együttműködés, a teremtésben együtt gyönyörködés
helyett a milliárdnyi ember közül sokan saját maguknak akarták (akarják)
kisajátítani Isten közös rendelkezésünkre adott ajándékát.
Avagy nem ezt teszik a gazdag országok?
Nem ezt teszi az, aki az általa használt föld alatt talált gázt úgy tekinti,
hogy az kizárólag az övé, nem ezt még az is, mely államok tulajdonát nem képező
földek, vizek alatti gáz és olajmezőkre tenyerel?
Nem azt teszik-e, akik rátámadnak fajtársaikra, csak azért, mert más rasszhoz
tartoznak, és megpróbálják őket leradírozni a föld felszínéről, melyet ők is
csak ajándékba kaptak?
Nem ezt teszik mind, akik másokat nem hagynak szóhoz jutni, másokat nem hagynak
érvényesülni, kibontakozni?
Akik mindenkiben riválist látnak, ahelyett, hogy felmutatott értékeikben
gyönyörködnének (szomszédnépek kultúrája, szomszédok, közösségek kultúrája,
minden felebarátom tehetségei)?
A bennünket megálmodó és akaró Isten egyszer már kinyilvánította,
hogy megbánta, amiért embert teremtett, és hatalmas tengerár özönlötte el a sűrűn
lakott föld nagy részét. Az Atlanti-óceán betört a Földközi-tenger térségébe, megemelte
a vízszintet több mint száz méterrel, és maga alá gyűrte az itt élőket
(Vízözön).
Mit gondol most rólunk Ő, akinek a vendégszeretetét élvezzük? Tovább tűri
otrombaságainkat, remélve, hogy megjön az eszünk? Esetleg nagyhatású
változásokkal belenyúl a tömegek életébe? Vagy hagyja, hogy úgy elfuseráljuk a
rendelkezésünkre bocsátott létteret, hogy az bedobja a törülközőt
mindnyájunkkal együtt, akik nem ismerik fel saját korlátoltságukat?
Nem tudom.
Nem kellene inkább végre „viselkedni”, mint jó vendéghez illik?
Utolsó kommentek