Memento homo, quia pulvis es, et in pulverem reverteris –
figyelmeztet az egyház kétezer év óta. Porból vagy és visszatérsz a porba:
meghalsz.
– Mondják, hogy az emberi test víztartalma 70–78%. Ez azt
jelenti, hogy egy 100 kilós emberi test szárazanyag-tartalma kb. 20-25 kg.
Azért írom le ezt, mert az urnatemetések mutatják, hogy nem egy kisebb zsáknyi
port, hanem csak egy maroknyit tesznek el a falba a test porából. Igazán tehát
nem is ott nyugszunk, ahol az jelezve van.
– Egy valóság van, s mi ennek a részei vagyunk – szoktam
mondani. Anyagunk a Big Bang során keletkezett. Mint már más alkalommal is
rögzítettem, ugyanazt az anyagot használjuk fel, amit a korábbi korokban már
annyiszor. Van bennem elem egykor volt áldozatból, és van bennem egykor volt
gyilkosból.
Fama est (azt mondják): Minden köbméter levegőben van hét olyan oxigén (O2),
melyet Jézus belélegzett. Folyománya: minden köbméterben van hét olyan, melyet
a földön valaha élt emberek mindnyái egyesével már belélegeztek. Van hét olyan
is, melyet valamelyik állat lélegzett be, zebra vagy oroszlán, béka, egér vagy
elefánt. (Olyan is van nagyon sok, melyet valamelyik gépkocsi lélegzett be,
vagy éppen tank, repülőgép. De ilyen messzire nem is akartam kalandozni, mert
végül az erdőbe visznek a gondolatok, az erdőbe, mely a világ tüdeje, ahol az
oxigéndúsítás végbemegy: CO2 -ből újra meg újra O2 lesz.)
Olyan az anyag körforgása, mint az ezekieli látomás csontmezője. A holt anyag
az élet fajfenntartó és önfenntartó parancsának engedelmeskedve sokszorosan
átalakul, mintegy „vizet vesz fel, felfúvódik”, és „élő buborék”-ként mindaddig
működik, míg a halálban szét nem pattan. Ez nem egyedülálló jelenség:
milliárdszor és milliárdszor előfordult már. Velünk is meg fog történni.
Van tehát a húszkilogrammnyi szárazanyagot tartalmazó tehetetlen tömegünk, mely
életjelenségeket mutat, és a lelket hordozza. De nem ez, nem az anyag követ el
erkölcsbe ütköző cselekedeteket, hanem az őt vezérlő, rá reflektáló és
belőle-vele élő lélek. Az erkölcsbe ütközés azt jelenti, hogy Isten világosan
értésünkre adta, milyen feltételek fennállása esetén képes a világ működni.
Egészen leegyszerűsítve – a szeretet világméretű megvalósulásával. Minden más
kárára van, kárunkra van.
Érdekes módon mégis (ma reggel is) testünk kapja a stigmát.
Mindünk homlokára került a sötétszürke fűz-barka-hamu – emlékeztetve esendő
voltunkra.
Körülnéztem.
Mindnyájan úgy festettünk, mint „kivágásra ítélt fák az erdőben”. Mindnyájunkon
rajta volt a jel. Ám nem a memento kezdetű szöveget hallgattuk meg hozzá, hanem
ezt:
„Térj meg, és higgy az Evangéliumban.”
Nem bántam, hogy ezt hallom.
Manőverezésünk ugyanis esetleges. Akarjuk a jót, de nem tesszük. Nevezd ezt
rosszra való hajlamnak, eredeti bűnnek, vagy aminek akarod. Figyeld meg, hogy
sokan mennyire élvezik, ha csúnyán beszélhetnek. A hangoknak mindegy, hogy
milyen sorrendben ejtik ki őket. Mégis: a tiltott szavak elmondása valamiféle
furcsa megelégedettséget hordoz. Kísértés kielégítése ez. Olvastam egy
szerzetes visszaemlékezését: Azt írja, hogy a börtönben megtiltották nekik a
misézést. Az őrök ateisták voltak. Mégis igen zavarta őket, hogy a pap
kirtartóan mormog valamit az orra alatt, és néhány csepp borral, kenyérrel
misézik. Az ellen is kiabálva tiltakoztak, ha egyházi éneket énekelt a rab.
Miért?
Nem voltak megtérve, nem voltak megszelídítve. Természetük rosszra hajló volt.
És mi?
Mondhatom, hogy megtérésünk folyamatban van – halálunkig.
Úton vagyunk, és az útnak szakaszai vannak. Ha kereszténynek (Krisztus -követő)
tekintjük magunkat, ezzel azt mondjuk: A Mester nyomdokain kívánunk haladni.
Hol vagyunk még attól, hogy igazán szeressünk.
Nem véletlenül mondta Jézus övéinek: „Nem tudjátok, hogy milyen lélek lakik
bennetek.”
De ha tudjuk is, az irgalmas Isten ingyenes szeretetére vagyunk utalva, mert
saját hajánál fogva csak Münchhausen bárónak sikerült magát kihúzni a gödörből.
Utolsó kommentek