Mickey webnaplója

A kolhozparaszt jókor elindul az öt km-re eső földre dolgozni. Megy-megy, mendegél, már majdnem odaér a föld szélére, amikor eszébe jut, hogy ellenőriznie kellene a szükséges dolgokat.
Megtapogatja balzsebét: párttagsági - megvan;
megtapogatja jobb zsebét: szakszervezeti könyvecske – megvan;
megtapogatja belsőzsebét: vodkácska – megvan…
Aztán a fejére csap: Húúúú, hát a kapácskát meg nem otthon felejtettem??!!!
Nemde így vagyunk a napi posztokkal, írásokkal?
Íróasztal – megvan
Számítógép – megvan
forgószék – megvan
Hát a témácskát meg nem elfeledtem, hogy a macska rúgja meg!
A témácskához úgy kell nekem a katalizátor, mint érettségizőnek a tanári biztatás. Mert a felkészítő tanár súg, ha kell.
Kérdés: Mit jelölnek a költők sokszor a „szű” szócskával. A tanár a saját szívére mutat. A diák érteni véli, és azt mondja: tehén tőgye.
A latintanár kérdezi: mit jelent a bellum szó? A diáknak súgnak: Harc, háború. A diák érteni véli: arc, tekintet.
Hát így valahogy.
Kataliztátor nélkül nincs népdal se.
Kell a természeti kép: „érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele”, hogy eljajdíthassák a legények bánatukat: „két szegény legény szántani menne, de nincs kenyere.”
Katalizátor nélkül nem lehet találkozásnak létrejönnie. Tömörkény hányszor írja: a látogató toporog az ajtóban, de nem lép be, csak ennyit nyög ki: „Kérdezze, mán, hogy mér gyüttemֲ???
Más esetben a gazdasszony katalizátorként megtöröli a szék ülőkéjét, így adva tudomásul, hogy a látogató invitálva vagyon leülésre.
A polgári létben is van valamiféle felvezető: Nem alkalmatlankodok?
Még sose hallottam, hogy a háziak azt válaszolták volna, hogy DE.