Mikor apánk hazajött a kórházból, mesélt az élményeiről. Együtt feküdt a huszárral és a bakával. Ezek egész nap egymást cukkolták kölcsönösen biztosítva egymást arról, hogy a másik elávalóbb náluk. Itt most ez nem így van. Reggel befeküdt a kevésszavú buszsofőr (87), délelőtt meg a 74 éves bőbeszédű „tornatanár”. Ők nem egymást cukkolják. A buszsofőr hallgat, a tanár beszél. Én meg köztük fekszem, (a kettes ágyon) s mindegy, hogy mit szeretnék.

Ha akarod, tegyél próbára! Kérdezz bármit a tornatanár életéről. Tudok értelmesen mesélni, már-már jobban ismerem az ő életét, mint a sajátomat.

A legfrissebb híreim: Holnap EEG- és tüdőröntgen-vizsgálatra írtak ki. Mindennap újabb részletet ismernek meg belőlem. Lassan össze fog állni a mozaik. Ez esély valamire.

Olvasom Kosztolányi könyvét. Ha ceruza volna nálam, megjegyzéseket tennék benne itt-ott. Pl. azt írja,

– Majdnem mondások. Erre azt írnám: Közhelyek.

– Másutt azzal hozakodik elő, hogy a szavakkal játszó emberek humor nélküliek, mert olcsón akarják megúszni a szellemességet. Meglehet. Mindenesetre ő is zsonglőrködik a szavakkal. Ez a 620 oldalas könyv arról szól. Kérdem én: A zsonglőr nem játékos?

– Mint közhelyesen megállapítom: Nincs tökéletes könyv. Ez se. A tartalomjegyzékben az oldalszám ráül egy helyen a szövegre. Ejnye Osiris. (ejnye Miklós most is dolgozol? Tücsi)