Mickey webnaplója

Ma egy sort se írtam.
Eddig.
Úgy gondoltam, hogy majd, ha hazajövünk egy, a könnyű zenéről szóló hiteles előadásról, az ott elhangzottakkal kapcsolatos benyomásaimat rögzítem, és kész. Kissé komplikáltabb lett az ügy. Bár a majd két óráig tartó és jó zenékkel illusztrált beszéd lényege összefoglalható azzal, amit Kodály mondott egykoron (emlékezetből idézem): A kérdést se értem: Mi az, hogy komoly zene? Egy mű vagy zene, vagy nem zene.
Vedres Csaba, mert ő volt az előadó, végül oda lyukadt ki, hogy az európai zene mintha távolodna Istentől.
- Az első vonulat (gregorián, 900 évig tartotta magát és fejlődött, Istenből szólt, mintegy a mennyből.
- Utóbb a felvilágosodásig az Istenről szóltak a zenék,
- a francia forradalomtól a XIX. sz.-ban úgy vélték, hogy a művészet maga a megváltó, és ettől igen komolyakká lettek (kb. Wagnertől kezdve), elszakadtak túlzott komolyságukkal a hallgatóktól, ezért
- kb. 1830-tól kezdődően egyre nagyobbodó űr keletkezett, melynek következtében kialakult egy csak a szórakoztatás igényével fellépő valami, amit nagyon rossz szóval neveznek könnyűzenének.
Szerettem volna két dologgal előjönni. Az ellenpélda pl. Arvo Pärt, aki csodálatosan ötvözi az ortodoxiát XXI. századi zenei effektusokkal és tartalommal, vagy Krzysztof Penderecki (Lukács- passió), de említhetem Szilas Abonyi méséjét is akár;
a másik nem illett az előadás ívébe, nevezetesen az a megfigyelésem, miszerint minden művészet indulásakor még konkrét, aztán ahogy fejlődik, egyre bonyolultabbá lesz. Gondoljunk csak a jazz-ra. Hol van már a cakewalk, a ragtime. Valahol az avantgard jazz törekszik a lehetetlen kifejezésére. De akármelyik műfajról elmondható ugyanez.
* * *
Nos, mégis valamit törlesztettem ezekkel a sorokkal. Még három ötletem van, melyeket ma már nem fejtek ki.
Az első, a korrektúrázással függ össze: egy könyvet, kéziratot addig kell javítgatni, mígnem beáll a dinamikus egyensúly. Ami annyit jelent, hogy a hibák javításakor a tördelő, aki szintén képes téveszteni, esetleg újabb hibát tesz bele, miközben a korrektor által észrevettet javítja. Ez minimális lehet csak: egy-kettő egyátlagos hosszúságú könyvben, de bőven elképzelem, hogy létezik. Ez azt jelentené, hogy egy adott hibaszám esetén már nem éri meg belenyúlni a kéziratba, még akkor se, ha utána többé-kevésbé tökéletessé lenne az anyag.
A másik gondolatom: Ki kellene fejteni, hogy minek ne örüljek, örülj, örüljetek, aminek a vége átmenet afelé, hogy minek örüljetek (annak, hogy nevetek fel van írva a mennybe). Ma ezt nem teszem már, csak jelzem.
A harmadik pedig egy kb. hetven blődliből álló korábbi sorozatom, melyet elkezdtem részenként történetekké dagasztani. Vissza akarok térni hozzá, hogy művé kerekedjen. Nem most éjfélkor gondolok rá visszatérni, de nem mondok le róla.
Akkor hát mára ennyi volt.
Mindenkinek szép jóéjszakát!