Ma egy sort se írtam.
Eddig.
Úgy gondoltam, hogy majd, ha hazajövünk egy, a könnyű zenéről szóló hiteles
előadásról, az ott elhangzottakkal kapcsolatos benyomásaimat rögzítem, és kész.
Kissé komplikáltabb lett az ügy. Bár a majd két óráig tartó és jó zenékkel
illusztrált beszéd lényege összefoglalható azzal, amit Kodály mondott egykoron (emlékezetből idézem):
A kérdést se értem: Mi az, hogy komoly zene? Egy mű vagy zene, vagy nem zene.
Vedres Csaba, mert ő volt az előadó, végül oda lyukadt ki, hogy az európai zene
mintha távolodna Istentől.
- Az első vonulat (gregorián, 900 évig tartotta magát
és fejlődött, Istenből szólt, mintegy a mennyből.
- Utóbb a felvilágosodásig az Istenről
szóltak a zenék,
- a francia forradalomtól a XIX. sz.-ban úgy vélték, hogy a művészet maga a megváltó, és
ettől igen komolyakká lettek (kb. Wagnertől kezdve), elszakadtak túlzott
komolyságukkal a hallgatóktól, ezért
- kb. 1830-tól kezdődően egyre nagyobbodó űr
keletkezett, melynek következtében kialakult egy csak a szórakoztatás igényével
fellépő valami, amit nagyon rossz szóval neveznek könnyűzenének.
Szerettem volna két dologgal előjönni. Az ellenpélda pl. Arvo Pärt, aki
csodálatosan ötvözi az ortodoxiát XXI. századi zenei effektusokkal és
tartalommal, vagy Krzysztof Penderecki (Lukács- passió), de említhetem Szilas Abonyi méséjét is akár;
a másik nem illett az
előadás ívébe, nevezetesen az a megfigyelésem, miszerint minden művészet indulásakor
még konkrét, aztán ahogy fejlődik, egyre bonyolultabbá lesz. Gondoljunk csak a
jazz-ra. Hol van már a cakewalk, a ragtime. Valahol az avantgard jazz törekszik a lehetetlen kifejezésére. De akármelyik műfajról elmondható
ugyanez.
* * *
Nos, mégis valamit törlesztettem ezekkel a sorokkal. Még három ötletem van,
melyeket ma már nem fejtek ki.
Az első, a korrektúrázással függ össze: egy könyvet, kéziratot addig kell
javítgatni, mígnem beáll a dinamikus
egyensúly. Ami annyit jelent, hogy a hibák javításakor a tördelő, aki
szintén képes téveszteni, esetleg újabb hibát tesz bele, miközben a korrektor
által észrevettet javítja. Ez minimális lehet csak: egy-kettő egyátlagos
hosszúságú könyvben, de bőven elképzelem, hogy létezik. Ez azt jelentené, hogy
egy adott hibaszám esetén már nem éri meg belenyúlni a kéziratba, még akkor se,
ha utána többé-kevésbé tökéletessé lenne az anyag.
A másik gondolatom: Ki kellene fejteni, hogy minek ne örüljek, örülj, örüljetek,
aminek a vége átmenet afelé, hogy minek örüljetek (annak, hogy nevetek fel van
írva a mennybe). Ma ezt nem teszem már, csak jelzem.
A harmadik pedig egy kb. hetven blődliből álló korábbi sorozatom, melyet elkezdtem
részenként történetekké dagasztani. Vissza akarok térni hozzá, hogy művé kerekedjen.
Nem most éjfélkor gondolok rá visszatérni, de nem mondok le róla.
Akkor hát mára ennyi volt.
Mindenkinek szép jóéjszakát!
2009.05.10. 22:46 emmausz
A zenéről és még három témáról
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr455168430
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek