Jubileumi szám! Ez a kerek 1305. post. Éppolyan kerek, mintha az ezredik volna. Nekem. ;-)
Szabadságon vagyok.
Vettünk néhány könnyű és egy nehéz
könyvet az Auchanban. A könnyűek puhafedelűek, a nehéz keménykötésű. A puhák
hétköznapi csodákról számolnak be (Alexandra kiadó), a nehéz K. Lorenz etológus
utolsó könyve A nyáriludakról (Totem kadó 1999), viselkedési szokásaik
kutatásáról. A nehézbe beleolvastam, a könnyűket meg elolvastam már
felébe-harmadába. A második kötet címe: Szívszorító
csodák. Mottója: „Isten nem lehet ott mindenütt, ezért teremtette az
anyát.” Nekem ez hamisan cseng, mert ott lehet mindenütt, és nem ezért
teremtette, de az Isten és az anya valóságos. A kiadó megspórolt egy
korrektúrát, mert a hátsó borító első két sora így szól:
Asorozateddig
megjelentkötetei
A sorozat könyvei azért könnyűek, mert anekdota rövidségű történeteket
tartalmaz vagy alig hosszabbakat. És máris hozza a tanulságokat: túlélte a
balesetet, időben odaért az anya, nem törődve tüskével, bogánccsal, csalánnal,
jeges árral, medvével, betörővel. Kicsit sok a kórházas történet: Az orvosok
lemondtak róla, az anya nem. Tele a
könyv empátiával, telepátiával, rohanással, úszással, tűzből mentéssel, stb. És
kimentették, megúszta, alig karcolódott, visszakapta egészségét, hősnek járó
elismerést kapott, még odaátról is vigyázott rá, „megcsinálta”, ahogy ez a
tévéfilmek 95%-ban is történik.
Tücsinek is beszámoltam ezekről, lobogtatva kezemben az éppen olvasott ponyvát. A citált esetekben ez történt, meg is írták rendre őket a könyvben. A többiek mind meghaltak, és lehet, hogy egy másik könyvben vannak megírva, de azokat a könyveket nem lehet eladni. Mert azért mi tudjuk, Elvtársak: az élet nem habos torta.
Engem azért köt le ez a sokféle „nagy durranás”, nevezzük poénnak, mert van bennük valami filozofikus. A halál megválaszolhatatlan kérdése. Ezen tökölnek az ateisták, ezen a teológusok. A kérdés nem a léte, hanem hogy miben áll, és hova tart. Leírtam máshol az öreg jezsuita monológját, aki éppen borocskáját itta pipálás közben a maga 94 évével. Eközben érte a kérdés: Vágyik már odaátra? Mire az öreg komótosan: „Nem siettetem túlságosan.”
Azért válaszolt így, mert innen nézve nem mondhatott mást. Mást üzent volna amonnan. A kérdések kérdése: Kit szeret az Isten? Akit hamar magához hív, vagy, akit nem? Nincs megoldása a kérdésnek másban, minthogy azt hívja, aki teljesítette küldetését. Azt hagyja, akinek még küldetése van itt. Fogalmazhatom úgy is, akire szüksége van a többieknek. Ezt Pál apostol is így mondja saját életére vonatkoztatva.
Alkalmasint odaát hasonlíthatatlanul jobb lehet. (Letöröl szemünkről minden könnyet…) Ez a mi hitünk. De nem a tudásunk. Haldoklók válnak el testüktől, és lelkük szabadon és fájdalommentesen közlekedik téren, időn át. Elképzelem, hogy igaz. Ezek a beszámolók hitelesek számomra, de nem amonnan tudósítanak, hanem afelé irányult állapotukból. Szögezzük le, halott nem szokott feltámadni, hogy élményeiről beszámoljon.
Ennyi kertelés után álljon itt az egyik történet részlete, melyet magam a mérleg nyelvének tekintek. Egy asztmás rohammal kórházba került gyerekről szól, aki egyébként is elég nyamvadt volt. Ott kómába esett, és szűk órán át teljesen függetlennek érezte magát tértől és időtől. Ide-oda lebegett a szobában. Jól érezte magát ebben az állapotában. Látta, hogy az orvos belép a kórterembe. „Ó, ne!” – jajdult fel valódi éne. Ez most csinálni fog valamit, hogy újra lélegezzek, és akkor vissza kell térnem abba a satnya, beteges, ziháló testbe! – vélte. Ezért mindent megtett, hogy megakadályozza a testébe való visszakerülését. Nem akarta magát újra bezárni az esendő sárrögbe, mely mindenféle kórra hajlamos. Ekkor felfedezte, hogy anyja ott imádkozik mellette azért, hogy engedje Isten visszatérni. A beteg ettől kezdve nem ellenkezett, hagyta, hogy az erő visszahúzza a testébe. Kinyitotta a szemét, és újra érezte a szörnyű fájdalmat a mellkasában, hátában.
Happy end nincs? De van.
Utóbb Arizonába költöztek, ott a tiszta levegő nyomtalanul száműzte asztmáját. Ma már öreg, gyerekei és unokái vannak. Mint megjegyzi: a halál a szabad, spirituális létbe való átlépés, de az ima ereje is hatalmas, hiszen az hozta vissza az életbe. (Mármint ebbe az életbe.) Így van ez feleim az Úrban. Ide-oda táncol a szív, szeret itt lenni, és bízik benne, hogy „nagyon megéri átlépni” is egykor, melyet nem túlságosan siettet.
Utolsó kommentek