Ma este valamikor megérkeznek Éváék Franciaországból.
Hazahoztuk a fél Auchant, nehogy éhen haljunk. Összeszámoltam, egy tucat literes tejet, ugyanennyi almalét, ugyanennyi őszibaracklét vettünk, kilenc liter ásványvizet, nyolc sört. Továbbá kefirek, joghurtok gazdagítják az ital/étel?-kínálatot. Eddig kb. fél mázsa. Aztán kajákat is vettünk, mert szükség lesz rá. Mica csak hétfőn száll a csapatba. Ő Győrben Szombathelynek veszi az irányt. Most kisebb lakásátrendezés jön. Ágyneműcsere, miegymás.
Percenként meg kell csípnem magam: Adja végre tudomásomra valaki úgy, hogy meg is értsem: Ma nem szombat, hanem péntek van. Tücsi szabadságra jött, én egész héten itthon voltam. Itthon van, tehát a szombat képzete él bennem. Éváék is hétvégén szoktak hazalátogatni, de idén nem, ma még csak péntek van. Péntek, péntek, péntek, péntek... Ha másért nem, azért, mert az üzletközpontban munkanap lévén elenyésző látogatottsággal találkoztunk.
Péntek van és kész.
Hátha sikerült rábírni agyamat a napváltásra.
Közben folyik a ház kazánjának a beszerelése. Egy hernyótalpas jószág ügyködik a gerincvezeték árkának a megásásával. (Fotója a többiek között). Azon gondolkoztam, hogy mikor térül meg a hatalmas felvonulást igénylő beruházás. Lehet, hogy soha. Legalábbis nekünk. Mert a saját házunkba szerelt kazánt a távfűtőktől béreljük. A bért akkorára szabják, amekkorára akarják, és ha nem kaszáltak rajta elég pénzt, emelik a bérleti díjat. Így (nem) működik az egész ország. Most lökték fel a fejünk tetején ülők az áfát, két hét óta az üzletközpont környezetvédelmi öt forintot szed minden műanyagzacskó után. Ma 18 zacskót fizettünk. Minden zacskón fel van tüntetve, hogy magától elbomlik, tehát nem terheli a környezetet. De már ez sem számít. Egyebekben nem új a dolog, a Pál utcai fiúkban megírta Molnár Ferenc, hogy a tagdíj azért kell, hogy be legyen fizetve.
Szegény Zsuzsát azzal riogattam, hogy olyan világot élünk, ahol az igazat hamisnak, a hazugságot igazságnak kell nevezni, ettől kezdve káosz van, nem tervezhető semmi előre öt percre sem, s nem is célja az elitnek, hogy jobb legyen 20 évvel a rendszerváltás után. Mondtam is neki, hogy itt abbahagyom, mert így viszont nem lehet élni. Legalább a reménynek élnie kell bennünk, mely – mint tudjuk – utolsóként hal meg.
Utolsó kommentek