Ma Hév-kiránduláson voltam,
ma buszkiránduláson voltam,
ma a 137-es végállomásánál leszálltam és
körülnéztem a Táborhegyen, melyet a Remete-hegy és a Testvér-hegy környez.
Azért kerestem fel a hegyet, mert alul már láttam a hervasztó logisztikai parkot, gondoltam, közelebbről is megnézem azokat a házakat, melyeket onnan lentről-távolról már láttam.
Nos felvitt a busz, ettől kezdve gyalogoltam, és egy másik világ valóságát fotóztam, persze csak azt a részét, ami látszik belőle.
Sok minden elgondolkoztatott, miközben föl-le csalinkáztam az utcákon. Többnyire lefelé, hiszen a strapásabb részt a buszra bíztam. Az is szuszogott bele.
Szombaton kiscsoportunk találkozása volt.
Gyula emlegette, hogy mind anyja, mind apja gazdag emberek voltak.
Ő meg nem lett az.
Anyja időben figyelmeztette: Fiam, a világon a legnagyobb átok a gazdagság.
Isten óvjon attól, hogy valaha is vagyonos légy!
Nem lett.
Ma QQ a világ legerősebb kontrasztjait mutatta meg egy általa küldött képsorozaton. Az egyik egy olajsejk vagy ehhez hasonló „háza”, mely hatalmas kiterjedésű, beleépítve a termekbe mindenféle luxus. Sok autója közül az egyik egy Audi 8-as, mely nem ezüstszínű, hanem amelynek a kasztnija ezüstből készült. Ragyog is úgy, hogy a nap sugara eltéved rajta.
A kontraszt-képek között a legmegrázóbb az a világot bejárt fotó, mely egy csont-bőr afrikai gyereket mutat, amint négykézláb, utolsó erejét megfeszítve próbálja az 1 km-re fekvő menekült tábort megközelíteni. Tőle nem messze egy keselyűféle gubbaszt várva, hogy mikor adja meg magát a gyermek. Úgy hírlik, a fotós csak lefényképezte, de sorsára hagyta a gyereket.
Mi még nem tartunk itt, de a tendencia nem jó irányú. Most érdemes megállítani a jövedelmek közti olló további nyílását, amíg lehet, és megfordítani a folyamatot, hogy a megtermelt javak a közjót szolgálják, azaz az elosztási arányokat erkölcsös módon osszák szét.
Ma a Távlatok 7. számát olvasom, javítgatom. Abban is szó esik a KALOT-ról, a katolikus legényegyletről, mely a 30-as évek második felében vezérkönyvet adott ki. Hogy lássuk, a közjó megteremtésére korábban is történtek erőfeszítések, ideidézem néhány megfogalmazását annak a szervezetnek, melynek kb. félmillió tagja volt. Hogy lássuk, honnan süllyedtünk a mai nívótlanságra:
„Az ember a legnagyobb érték."
„Halálos ellensége lelkünknek minden olyan ember vagy rendszer, mely testünket éhbérrel, munkauzsorával koldusmankóra kényszeríti."
„Nem tűrhetjük zsebünkben s gyakorta a torkunkon kotorászó kezet, csak azért, mert szelídek, alázatosak, katolikusok vagyunk."
„Senki se kívánhatja tőlünk, hogy a szelídség, felebaráti szeretet jelszava mellett kifosztani engedjük magunkat."
„Senkinek sincs a javak mennyiségéhez annyi joga, hogy azzal százezrek élethez való jogát komolyan veszélyeztesse. Az élet jogát nemcsak doronggal vagy késsel lehet veszélyeztetni, hanem mindennemű spekulációval, éhbérrel, uzsorával, tisztességtelen versennyel, egészségtelen munkakörnyezettel, túlóráztatással stb., melyek jelen gazdasági rendünknek szörnyszülöttei. . . Az élethez való jog felette áll minden magántulajdoni jognak, ha még olyan abszolútnak is van kikiáltva."
„A Mozgalom . . . elhárít minden olyan akadályt, amely naiv gyermekhittel a mostani helyzet változtathatatlanságába kapaszkodik. E rendszert megtévedt, bűnös emberi kezek alkották, mely önmagát soha meg nem oldja. . . Ami pedig a jelen rendszerváltozásnak arra hivatottak részéről való kezdeményezését illeti, nyugodtan állíthatjuk, hogy arra hivatottabb aligha akad, mint éppen az egyszerű nép."
Nos itt tartottak 1938-ban.
Most 2010-et írunk, és továbbra is igaz a tétel, hogy a gazdagság átok.
De… az elosztás arányosabb volta oldaná ezt az átkot.
(Fotóim 21 új)