Mickey webnaplója

Ma a prédikátor könyvéből olvastatott az a rész, hogy minden csak hiábavalóság és csupán szélkergetés.
Vannak azonban az életnek olyan üdítő időszakai is, amikor minden jó. Ilyen volt a mai délelőtt is. Mise után elmentem a háziorvoshoz, hogy megújíttassam a jogosítványomat. Épp egy tucat ember várta sorát, és még hárman előzésbe kezdtek: egy veszélyeztetett kismama, egy kórházba igyekvő beteg, és még valaki, aki időpontot kért és kapott telefonon. Két órát álldogáltam, üldögéltem. Helyettesítés volt.
Két okból kerestem fel az orvost. Az előbb jelzett (jogsi) miatt, és kétféle gyógyszer receptjéért.
A jogosítvánnyal gyorsan végeztünk. Három évre megkaptam: 2200 ft az ára. (Mehetek az önkormányzatra, ahol a plasztikkártya még külön kiadás lesz.) A gyors sikernek végtelenül örültem. Az orvossal valahogy ideológiai alapon is egy húron pendültünk, félszavakból értettük egymást.
Itthon várt Zsuzsa csomagja, egy „Mécs-papa” kötet versválogatás, és egy hosszú levél. Attól hosszú, hogy elromlott a kölcsönzőből kivett szőnyegtisztító gép, és a másikra fél napot várnia kellett, így módja volt gondolatait részletesen kifejteni. Levele olvastán repkedtem. Megköszönt sok mindent, amit tőlem, meg Tücsitől kapott. Talán nem haragszik rám, ha idézek a leveléből: „Óriási kincs, az a levélhagyaték, amit a szüleid megmentettek! Fantasztikus olvasni őket, …  amit szerény nagymamám nem mondott el az életéről, most mind olvashatók és erőt adnak. Azt hiszem, csodálatos emberek voltak … Meghatott a mama nagysága, aki a „vészben” (papa halála) tudott uralkodni a helyzeten. Szebben nem is csinálhatta volna.   … Olyan ízesen, irodalmian tudnak fogalmazni mindketten.
Hálát adok az Istennek, hogy ilyen imádságos nagyszüleim voltak! … Jó érzés látni, hogy az embernek milyenek a gyökerei. …
A leveleket le kellene fordítani angolra (s franciára), mert 2 éve a Mary-Ellennel pont arról beszélgettünk, hogy őt mennyire érdekelné, milyen volt a papa és a mama. Tehát igény volna rá.”
Hosszas leveléből ezek csak kikapott idézetek, de engem megbabonáztak sorai, melyeket így zár:  „Csak annyit írj, amennyi jól esik, nekem a toll a kezemből kiesik!”
Ha lehet fokozni a nap szépségét, hozzáteszem, hogy tökéletes verőfényes, ökörnyálas indián nyár a mai nap is. Nem éget a nap, de simogat.
Délre utolértem magamat, kiváltottam a recepteket, levittem a szemetet, bekaptam az előírt drogokat, meg az ebédet, desszertnek smarnit ettem, aminek a szép neve császármorzsa, a csúnya „nyögve nyelő”, de nem érdekel a neve: egyik kedvencem.
Most pedig felkapom a fényképezőgépet és levonulok körbenézni ezen a derűs, őszi napon.
Legyen olyan minden napotok, mint az én délelőttöm volt.