Mickey webnaplója

A műfaj nem új, az okoskodással egyidős. Elvileg azt a célt szolgálja, hogy kibontson némi adalékokat az írás főcsapása mentén, de megtehetné ezt a szövegben zárójelek közé tett kiegészítések formájában is. Ám akkor nem látszana. Főleg pedig nem volna számolható. Márpedig a lábjegyzetek mennyisége fényesen igazolja egy anyag minden kétséget kizáróan igényes mivoltát. Így aztán egymást érik az idézetek mögé biggyesztett pontosítások, könyvekre utalások lábjegyzetben. Ugyanott (uo.). Az idézett mű x-edik oldalán (I. m….). Vesd össze…(Vö….), lásd uo, stb. Se vége, se hossza nincs a szövegből lábjegyzetekbe kiemelt szösszeneteknek.
Különösebben nem érdekelne, ha a Corel és a WORD-programok szóbaállnának egymással. De nem így van. A WORD kitűnően szerkeszti a lábjegyzeteket. Megmondom neki, hogy lábjegyzet jön, számot ad neki, alul ugyanazt a számot írja ki, csak a szöveget kell melléírnom. Ha újabbakat akarok a szövegbe iktatni, seperc alatt átszámozza a létezőket – automatikusan.
Azt hinnéd, jámbor szerkesztő, hogy teljesítetted, amit megkövetelt a haza.
Tévedésben vagy.
A Corel csak azt értékeli, ha darabonként felsőindexbe teszel egy számot a kiszemelt szó után, majd a cikked végére csattogsz, és egy felsőindexbe tett hasonló szám után nem felső indexre váltva beírod a lábjegyzet fantasztikus felismerését: Uo., I. m. stb. Ha rosszat álmodom, lábjegyzetekkel kell bíbelődnöm, miközben a piszmogás és felesleges szőrözés biztos tudatában a gutaütés kerülget.
Nem lehetne a XXI. században összhangot teremteni a beíró és a szerkesztő programok között?
Költői a kérdés, mégsem hallom a választ!
Pedig a lábjegyzet mint olyan lehetőséget kínál az írott anyagok többdimenziós kibontására.
Egy igen szellemes könyv címe a Lábjegyzetek. (Darvas Iván önéletírása). A kötetnek úgyszólván minden egyes szaváról eszébe jut az életére visszaemlékező színésznek még valami. Valami érdekes, valami újabb szín, újabb epizód, melyet lábjegyzetben kibont, és melytől a főcsapáson kifejtett eseménysor úgy ágazik szét, mint a növény főgyökeréből a hajszálgyökerek. 
Szellemes a könyv címe, és persze szellemes a szerkezete éppen az előzőek miatt, és hát szellemes a stílusa is. Az általa írt lábjegyzetek legalább olyan érdekes történetkék, reminiszcenciák, mint a tankönyvek apró betűvel szedett – nem kötelezően tudni való  –  olvasmányai. Nincs az az olvasni tudó diák, aki ne azokat futná át a legszívesebben. 
Ilyen Darvas Iván-féle lábjegyzeteket kívánok mindenkinek, és minden szerkesztőnek azt, hogy soha ne kényszerüljön arra az időrabló vacakolásra, amit én e héten nem tudtam elkerülni.