Mickey webnaplója

Tegnap Mosonmagyaróvár felé buszozva, Budára érve, még hajnal előtt, a Bocskai úton a Kosztolányi D. tér felé „piros hullám”-ot fogtunk ki. Az egyenes útszakasz valamennyi kereszteződésében pirosat mutató lámpák sorjáztak, és utazómagasságunkból érdekes témaként kínálkozott (volna) a piros-piros-piros-piros-piros jelzőlámpasor. Persze gépem a szatyorban, s a busz közben zöldet kapott. A varázsnak végeszakadt, „elmúlt a pillanat s még élek”. Élek, de talán sose jön vissza már az elmulasztott-elszalajtott lehetőség.
Azt hihetnéd, hogy ha átkattan a piros jelzés zöldre, akkor azonnal zöldhullámot kapsz.
Ez nem így van, mert figyelembe veszik a kocsisor haladási tempóját, és sorozatban váltanak a lámpák. Ezt persze nem várta meg buszunk, így hát zöld-hullámban nem részesültünk.
Pedig még érdekesebb lett volna a zöld-sorozatról is egy jó kép.
A képek címei pedig ezek lettek volna:
1. (a piros sorozaté): Tilos-országban minden tilos. Meg ne merj mozdulni, mert jaj neked!
2. A zöld sorozaté): Szabad országban mindent szabad, amiben közösen megegyezünk.    
Egyébként az átkosban (Tilosországban) annak idején így humorizáltak, akiknek megadatott, hogy legyen humorérzékük: „»Szabad« országban a szabad ember azt beszél (tesz, gondol, valósít meg stb.), amit szabad.”
Még mindig közlekedési lámpák. 
Mesélem Tücsinek egy makacsul visszatérő tapasztalatomat: Minden HÉV-megállóban felszereltek figyelmeztető táblákat, amolyan alul csúcsosodó háromszögleteseket – fejenként három lámpával. Kettő felül felváltva pirosan villog, ha tilos az átkelés, mert „szerelvény halad át” az úttest vonatkozó szakaszán, és az alsó fehér villog, ha szabad az átkelés.  
Sétáim során meg-megálltam a lámpák közelében, és megfigyeltem, hogy a piros fények jobbról balra, balról jobbra ugranak át: egyik helyről a másikra, s viszont.
Mondom magamban: ez hülyeség. Nem ugrál semmi sehova: a bal oldali lámpa kikapcsol, a jobb oldali bekapcsol, s megfordítva. Tehát a baloldali marad a helyén, a jobb úgyszintén, és kész.
Ám az újabb sorozat megfigyelése alkalmával hiába tudatosítottam magamban, hogy azt kell látnom, amit az imént leírtam.
Hát nem és nem.
A látszat ezúttal is csalt: Oda-vissza ugráltak a fények annak ellenére, hogy rákoncentráltam a történések valódi jellegére.
Vajon a szemtanúk állításai mennyire vannak kitéve fantáziájuknak, illetve mennyire tartalmazzák az objektív történéseket?
Virág et. a Tanú c. Bacsó-filmben imigyen förmed rá Pelikánra: „Ugyan, mit látott maga azzal a vaksi szemével?”
Mivel előfordulhatnak szemkáprázások, s talán agyunk bizonyos kivetítései is, pl. előítéletünk mentén, a büntetőügyek egy részében megérné, hogy pontosan és minden lényeges mozzanatra kiterjedő módon rekonstruálják a helyszínen a történteket, nehogy a tanúk illúzióik áldozatai legyenek – esetleg akaratuk ellenére.