Mickey webnaplója

A mi Betlehemünk vagy tizenöt éves. Nem volt nagyon drága,  tán hiányos, talán eltört egyik gipszfigurája, ezért kaptuk meg olcsón. Emlékezetem szerint gyerekkoromban ugyanilyen Betlehemünk volt, ugyanezek a gipszalakok, csak festett, aranyos ruhákban. A miénk hófehér. Valaha arra gondoltam, hogy majd magunk befestjük az szobrocskákat, aztán meggondoltam magamat. Mostani formában megvan a stílusa az összeállításnak.
Olyan összhatású, mint a fekete-fehér fénykép. Mindenki tudja, hogy a kép színes valakik és valamik leképezése. Még talán a fantáziánkat is élénkíti, hogy elképzeljük, milyen lehetett a fű zöld volta, a Nap fénye, a kosztüm anyaga, az arcok pirossága. Így van ez a fehér betlehemi figurákkal is. Tudjuk, hogy a bárányok, a három királyok a szentcsalád színesbe öltözött társaság. (Azért sem vállaltam végül is a festésüket, mert joggal tartottam tőle, hogy kancsítani fognak azok a szemek, amelyeket mi festünk ki, elmosódnak a szájszögletek, stb.
Inkább a színeket képzeljük el, minthogy szembesüljünk egy esetlegesen megvalósított festéssel.)
Szegény betlehemi alakok eddigelé sokat szenvedtek hebehurgyaságunk miatt. Egy rossz mozdulat elég ahhoz, hogy lenyakazzuk valamelyiküket, egy ügyetlen villanás elég ahhoz, hogy kettétörjenek az állatfigurák.
Azért nem akkora a baj. Abban a minutumban, ahogyan tönkretesszük a szobrocskát, „meg is gyógyítjuk”. Elég néhány csepp pillanatragasztó a törésre, és úgy hozzáragadnak a fejek a nyakukhoz, hogy a ragasztás helyén többé soha el nem törnek. Csak kicsit feljebb vagy lejjebb.
Idén is ez történt. Ha jól emlékszem, egyik pásztort fejeztem le, amikor a zöld mezőhöz zöld filc hátteret kívántam applikálni, hogy mégse a könyvek gerince képezze a perspektívát a betlehemi dombokat utánozva. (A könyvespolcra fértek csak el a figurák.)
Most is ez történt, mint máskor. Pillanatragasztóval azonnal visszaadtam az életét a lefejezettnek.   
Eltűnődtem: Ez éppolyan, mint a virtuális világ játékhősei. Ki tudja, hány életük van, és ha kiteríti őket valaki, felpattannak, mintha mi sem történt volna.
Csak velünk nem így van. Talán azért, hogy észrevegyük, nem játék az élet – és nem is mese. Itt nincs háromszor a fejünkön történő átbucskálás, sem pillanatragasztás. Egy és megismételhetetlen életünk van, valahány évtizedünk, évünk van, melyből megint eltelt egy, méghozzá „pikk-pakk”, hogy kortársaim mai szlengjét vonjam be mondandóm érzékletessé tételére.
***
A nap történéseiből.
Nincs új fotó, röviden voltam lent, inkább csak vásárolni. Témáim ellőve, semmi érdekessel nem találkoztam. Ma porszívóztam az órás séta helyett.
Zsuzsáék délfelé hazaindultak. (Meg is érkeztek Lébénybe a nászasszonyhoz épségben.) Életet leheltem induláskor a gyerekek kocsijába, mely nem szereti a nagy hideget. Lecsapódhatott a benzin a hengerek falára, ezért gázfröccsökkel kellett indítózni, hogy a szikra útjába is keveredjen valamennyi üzemanyag. A művelet sikerült, hiszen már megérkeztek, mint voltam kedves megírni. Ma reggel befejeztem a könyvkorrektúrát is. Akár továbbíthattam is volna, ha nagyon sürgős lett volna. Talán holnap, vagy 2011-ben. Most tehát fele létszám van itthon.
Ma este még társaságunk találkozik egyet az idén. Ott a helyünk. Aztán alkalmasint itthon szilveszterezünk, annál is inkább, mivel oly sok helyen jártunk a közelmúltban, és oly sokakkal találkoztunk.
A fánk idén: