Zsuzsa némi nosztalgiával gondolt vissza gyerekkorára. Történt, hogy reggel velünk jött, hogy fiacskájának új zoknikat vásároljon az áruházban. Vett egy fél tucatot, vagy még annál is többet. Közben elmesélte, hogy ma az a módi, hogy minden gyerek a legújabb divat szerint öltözködik. Folyvást új cuccokban kell pompáznia, mert ha nem teszi, hamar kiközösítik a többiek. A lányok sminkelnek, s saját bevallásuk szerint (gimnazisták) átlag egy órát vacakolnak a szépítkezéssel reggel a fürdőszobában. Alig akarom elhinni, sejtek benne egy kis túlzást a lányok részéről, de a lényeget fogom.
Zsu még megemlíti, hogy a valamikori tisztes szegénység fogalmát kiszorította és felváltotta a konzumidiotizmus, melynek egyes megnyilvánulásait vázoltam feljebb. Aki nem szerzi meg magának a legmenőbb cuccokat, az „béna”, aki nem könyökli ki magának az első helyet, az megvetésre méltó, talán eltaposásra is. Nyilván nem ilyen éles az ellentét a romlottság és a hősiesség között, mindenesetre egy-két generációval ezelőtt még nem számított szégyennek foltozott, összefércelt, műstoppolt ruhákat viselni, nem számított éhenkórásznak, akinek csak zsíros kenyérre telt, ha különben erkölcsileg feddhetetlennek bizonyult, merthogy „tisztes” nevelést kapott. Mára ebben a tekintetben csakugyan romlás következett be. Ez következik az elvilágiasodásból, a kapitalizmus lényegéből, melyet saját használatomra így szoktam összefoglalni: A kapitalizmus az a létforma, melyben a felek arra törekednek, hogy a többiek zsebéből több pénzt húzzanak ki, mint amennyit amazok az övékből.
Lehet, hogy nem túlságosan hízelgő megfogalmazás, de talán fogja lényeget.
A kapitalistának a siker az erkölcse, és erkölcstelen az, aki szegény, vagy hát béna kacsa, vagy … vagy … hülye.
Az én gyerekkoromban még divat volt a cipőre szorított korcsolya, melyhez alkalmas korcsolyakulcs tartozott. Amolyan kurbli volt, melynek belsőnyílása négyzetesre volt kiképezve, és egy fogas henger közvetítésével lehetett szorítani-oldani a korcsolyát a cipő talpához. (Nem ritkán letépte az akkor még bőrrel talpalt bakancsok talpát, sarkát.)
Akinek nem tellett korira, az csúszkált. Ezt ma a környezetemben egyáltalán nem látom. Még arra alkalmasabb lejtőn sem. Mi annak idején, telente Zuglóban elkezdtünk csúszkálni a havon. Rövid idő múlva a súrlódástól megolvadó hó azonnal visszafagyva jéggé dermedt, és a kicsúszkált 5-10 m hosszú pályán boldogan siklottunk cipővel.
Egyszerűbb világ volt az.Tessék csak elmenni egy-egy híres író emlékszobáját megtekinteni. Sokkal kevesebb holmija lehetett, mint ma a legtöbb átlagpolgárnak. Vizet húzott (hozott) a kútról, ha mosdani, főzni kívánt, szenet a pincéből, vagy fát a kamrából, ha meleget kívánt maga körül télen. Hol vagyunk ettől!
Még valami eszembe jut. Reggel megtudtam egy tévéadásból, hogy a legtisztább fűtésmód a megújuló energiarendszerek közül a fafűtés. A fa „étele” a széndioxid, „itala” a víz. Mindkettő bőven rendelkezésére áll. Növekedés közben oxigént termel, fűtés közben széndioxidot, melyet az újabb husángosok azután boldogan elnyelnek növekedés közben. Vizes földeken a fűz, a szárazabb talajokon a nyárfa és az akác él meg. Háromévenként kombájnnal aratható, és felaprítás után pelletté szecskázzák. Ez kazánban, kályhában égetve azonnal fagázt keletkeztet, és a legjobb hőfokon és szinte teljesen elég.
Talán ez lesz a megoldás a ma még fázó honfitársaim fűtésgondjainak a megoldására. Addig pedig össze kellene hordani hozzáférhető helyekre az egyszer használatos farekeszeket, egyszer használatos raklapokat stb., hogy ne essen meg az a szégyen, hogy valaki megfagy ebben az országban. (Persze a többiben se fagyjon meg senki.)