A solace (angol), vigasz(talás) értelmű.
Ma több vigasztalásban volt részem. Közülük itt kettőt emelek ki.
1. Az első vigasztalást, ha jól számolom, a ma 16 napos unokámtól kaptam, aki az igazak álmát szuszogta délután az ölemben. Kis fejét beszúrta az állam alá, lábait maga alá húzta, bal kezét az állam és a nyakam közé dugta, a jobb pedig mellemen nyugodott. Békésen szundított, mint a jóllakott napközis. Csakugyan jóllakott. Már tegnap is nekibuzdult a gyarapodásnak, de ma gőzerővel nyelte az éltető nedveket. Rajtam pedig az igazak álmát aludta. Így maradtunk másfél óra hosszat, amikor is a további gyarapodás céljából felébresztetett az újabb dózis felvétele ügyében.
E másfél óra alatt húsz évet fiatalodtam, teljesen relaxált, hogy megélhettem Levente irántam való feltétlen bizalmát, a szimbiózist vele, az önfeledtséget és időtlenséget. Én jelen voltam neki, ő jelen volt nekem.
Ha nem lennék olyan gyáva, este be sem szedem a marék gyógyszert. Olyan fitté tett ez a kikapcsolódás. Talán mondanom se kellene: bekaptam minden pirulát.

(A kép korábban készült.)
2. A másodikat indulgató számítógépem produkálta. Ma egy Scott Joplin darab visszhangzott a fülembe, annak is jobbára az utolsó motívuma. Hogy visszaidézzem az egész darabot, beírtam a keresőbe: Solace https://www.youtube.com/Solace. Azonnal rengeteg találatot adott. Ezekből természetesen egy gépzongorás változatot választottam ki, melyben a szerző előadásában hallható a mexikói szerenád. Ma megint meghatott a darab törékenysége, finomsága, eleganciája. Hogy dallamában felhasznál-e az ő korában már meglévő latin-amerikai dallamelemeket, vagy sem, nem tudom. De ez a zene csakugyan vigasztal, beszélget velem, kérdez és válaszol, szelíd hangulatot áraszt.
Solace.