Mickey webnaplója

Mondják, hogy az egyszeri érettségiző így könyörgött a tanárának: Kérem, segítsen, mert tudom a tételemet, csak nem tudom elkezdeni. Az anekdota szerint a tanár készségesnek bizonyult és elindította a gyerek gondolatsorát. Azt mondta neki: A …
Egy alkalommal mise után egy asszony így sopánkodott: Csak azt mondaná meg valaki, hogy mit főzzek ma! És a mellette álló nő megmondta: Főzzél spenótot tükörtojással. Aki az előbb még tanácstalan volt, most szabályosan hálálkodott: Gizikém, nem éltél hiába! Köszönöm.
Mindez azért jutott eszembe, mert olykor tanácstalanul üldögélek a klaviatúra innenső oldalán, és próbálok belekapaszkodni valamiféle témába, hogy meglegyen a napi posztom, ami soha nem egészen csak ujjgyakorlat kíván lenni. És olykor semmiféle kapaszkodóra nem lelek.
Biztos, hogy így van. 
Onnan tudom, hogy időnként a Hogy is volt? c. közös blogunkra megjön Ági felkérése: most erről írunk. Bármit kért, eddig se perc alatt legyártottam. Ma pl. az öltözködésről kért írni. Levertem kétoldalnyit gondolkozás nélkül, s egy szót se ejtettem első Wrangler farmeremről, melynek akkor olyannyira örültem. Fel is tehetném a posztot a helyére, de nem akarok mindig elsőként szerepelni. Majd egy hét múlva.
Úgy vagyok az írással, mint a gyöngykagyló a homokkal. Ha nincs ez a katalizátor, nem indul be a mechanizmus. Nincs gyöngytermelés, nincs semmi, csak a töprengés: Miért éppen arról fogalmazzak valamit és nem emerről?
Persze azért nem ilyen kilátástalan a helyzet. 
Már nem emlékszem rá, hogy államelnöki beiktatásakor mit mondott Göncz Árpád, mit Mádl Ferenc, mit Sólyom László vagy Schmitt Pál. De meghallgatva Áder János beszédét, úgy vélem, hogy Áder minden jó szándékú honfitársam nevében szólt. Mindenkiről tisztelettel emlékezett meg, elődeiről is, azokról is, akiknek az övétől eltérő a véleményük.
Egyetlen mondatára, egyetlen szavára sem emlékszem, amit ne lehetett volna megérteni, és olyanra sem, amivel nem lehet egyetérteni.
Csak ajánlhatom mindenkinek, hogy hallgassa meg, mert hozzáférhető az interneten.
Korábban gyakran idéztem Szalayt: Magyar magyart rontja, kár. Bár több esze volna már.
Remélem, ez a múlté, és valahogyan megrázza magát nemzetem, s több esze lesz végre már.