Mickey webnaplója

A kérdés jogos, és megválaszolhatatlan. Mert ami csak lehetne, az nem biztos, hogy úgy is lesz.
Fernandel egyik filmjében azt mondja: Ha a nagymamámnak kerekei volnának, ő lenne az omnibusz.
Így is lehet beszélni, meg úgy, ahogy a viccbeli rabbi válaszol a kérdezőnek: Azt tudom, hogy mi lesz, csak azt nem tudom, hogy addig mi lesz.
De ha komolyra fordítom a szót, akkor a víziókig kell elmennem.
Mi lenne, ha mindenki azt valósítaná meg, amire rendelve van, amire tehetségei képesítik, amikhez karizmát kapna, ha hinne működésükben? Azért azt nem túl nehéz kitalálni, hogy tündöklő egyéniségek működnének együtt, sziporkázó tehetségek kínálnák mindenkinek a javára tudásukat, és nem futkosnának a szabadalmi hivatalba titkosításért, levédésért. Felragyognának az emberi kvalitások, mi pedig egymásban gyönyörködhetnénk, áldva a Teremtőt, akitől mindez van, aki mindezeknek az ős oka, és aki megteremtette az emberi képességek kibontakoztatásának a lehetőségét. Lehetett ilyen egymásnak megnyílás rövid időszakra az őskeresztények közösségeiben. Talán … Azért, hogy lássák, egyedül az önfeledt életnek van értelme, és hogy megerősödjenek a krisztushitben.
Mielőtt beleélném magamat a pozitív és színes emberi társadalomról magamból kivetített vízióba, két dolgot érdemes megfontolni. Az egyik, hogy efelé kell törekednünk mindent megtéve „erőnk szerént a legnemesbekért”, a másik, hogy ez az első Paradicsomban lehetett még így, de csak az üdvösségben valósul meg, teljesedik be totálisan másodjára.
Nem mondhatod, hogy pesszimista vagyok. A Mester tanította: A konkoly és a búza együtt nő az aratásig. Máshol, szegények mindig lesznek veletek, és ez ugye azt jelenti, hogy az anyagi javak arányos elosztása a világ végéig sérelmet szenved. Ám azt is mondta, hogy egyházán a pokol kapui sem vesznek erőt.
Ezek között a limitek között tinglitanglizunk, vagy próbáljuk becsületesen kihozni magunkból azt, amit megálmodott rólunk az Úr. Ha egyáltalán felismertük, és ha nem hagytuk, hogy szirénhangok elcsábítsanak a gagyi irányába. Ha nem kötöttük meg a mefisztói alkut, s ha nem adtuk el egy tál lencséért elsőszülöttségünket.
Kérdezheted, hogy miért foglalkozom ezekkel a gondolatokkal?
Válaszom, mert ezekkel a gondolatokkal foglalkozott a II. vatikáni zsinat ötven éve, és most a hit évében is ezekkel a gondolatokkal foglalkozik a pápa és mindazok, akiknek az ingerküszöbét még elérik az egy-egy különleges célokat kitűző időszakok célkitűzései.
S mert ezeket a gondolatokat valósítja meg a maga szerény eszközeivel a minden fiatalt megszólító 72 óra kompromisszum nélkül mai és holnapi akciósorozata.