Mickey webnaplója

A. m. Napfényes, kellemes idő; harmonikus lelkiállapotból fakadó jó kedély, elégedettség; Létezik az öregkor derűje is, ez nyilván valamiféle bölcs rátekintés az időre, az időbeni változásokra, azoknak mintegy összegezése humorral vegyest; jókedvűség.
Kb. ezeket sorolja az értelmező szótár. Nem emlékezik meg viszont a DERŰ nevű gőzmozdonyról, mely egy öreg csotrogány lett volna, de sose készült el, csak a modellje 1:4 arányban.     
Azért merem a mai napot így jellemezni, mert mindegyike jellemezte: derű jellegezte napomat.
Az idő napfényes, kellemes hőmérsékletű volt. Még a reggel hirtelen jött zápor se tudott beleavatkozni a szép késő őszi idő alakulásába. Tíz perc alatt eltakarodott. Derűs maradtam, mert mise után a közértbe, onnan a háziorvoshoz mentem, ahol csak hárman voltak előttem. A rendelőből nevetés harsant, az előttem várakozók néhány perc alatt végeztek, nekem 140-es vérnyomást mért a doktornő, s kedvesen érdeklődött, hogy van-e legalább olykor-olykor munkám. Igennel tudtam válaszolni. De, mondtam neki és az unokánk iránt érdeklődő asszisztensnek (korábban gyermekápolónő volt), legszebb perceimet az unokánkkal töltött idő jelenti. A gép kiokádta kötetnyi receptemet, mely három adagban váltható ki. Az első adagért a patikát is útba ejtettem. Senki nem várakozott. Én se sokáig. A zsákmánnyal haza igyekeztem. Itt már várt a feladat, elaltatni a kis 10 hónapost, aki természetesen nem szeret elaludni. A gyerekkocsiban lemegy hídba, majdnem kiesik, az ágyunkról le akar mászni. Elunva a sikertelen manővereket, beleraktam saját rácsos ágyába. Azonnal felpattant és leszerelte a digitális őrzőkészüléket. No, akkor gyere mellém a heverőre – gondoltam, és tettem is érte, hogy így legyen. Itt azután átöleltem, s nem engedtem felkelni. Kicsit se bántottam, csak nem engedtem felkelni.
Eleinte igen mérgesen ellenállt. Bár hallásom romlik, mi tagadás, jól hallottam teljes erejét latba vető hangicsálását. Közben-közben simogattam hajacskáját, az arcát. Tudta ő, hogy szeretem, csak éppen… mígnem engedtem az ölelésből, felismerve, hogy már csak azért sír, mert még mindig nem sikerült elaludnia. Még átemeltem a másik oldalamra, s ott aztán szétvetette kicsi karját, lábát, s egyre ritkult hüppögése. Az egész negyedóráig se tartott. Mély álomba sírta magát. Odabújt arcával a hónom szögletébe, s közelről ellenőrizhettem, ahogyan szuszog, emelkedik, süllyed pici melle. Az igazak álmát aludta, tőle szokatlanul hosszan egy és egy negyed óráig egyhuzamban. Ez idő alatt mozdulni se mertem, nehogy felébredjen. Jó volt megtapasztalni, hogy kezecskéjét mellemen nyugtatja, olykor megrezzenve, s erősebben fogva engem, mintegy álmában meggyőződni akarván arról, hogy nincs egyedül és nincs magára hagyva.  Rá-rácsodálkoztam Levente működésének tökéletességére. Szuszog, olykor mélyet sóhajt, így eloltva a köztes renyhe légvételek nyomán kialakult „légszomját”. Mint a nagyok.
Derűsen kelt. Játszani kezdett a függönnyel, beszélt is hozzá. Majd felfedezte, hogy mellette fekszem. Rám talált – és én rá. Azonnal ölembe kaptam, s kijöttünk a szobából. Ebben a pillanatban érkezett meg tanításból E. Persze megörült egymásnak mama és kisfia.
A nap kisütött, és a rét „frissen locsolt” füvét aranyos zöld színbe vonta.
Ebéd után ugyanilyen verőfényes és enyhe maradt az idő.
Levittük Leventét sétálni.
Ma nyílt meg az egyik alig használt parkolóban egy őstermelői kis piac az önkormányzat jóvoltából.  Kár, hogy nem vittem magammal a fotógépet. A naptól szépen bevilágított térséget ugyancsak a derű szóval lehet jellemezni. 
Délután azután sötét fellegek lepték el az eget, de az én derűmet ez a ború már nem befolyásolta. Belül továbbra is csupa derű maradtam.
Az időjárás, a salabakterbe szorult bölcsesség, az ezek következtében kialakult kedélyesség miatt? Ki tudja.
Belső harmóniám részévé lett a másokra való megemlékezés is az égiek előtt – gondolom.
DERŰs vagyok hát, mint a régi gőzmozdony.