Reggel a fiatalok átmentek össznépileg leendő fészkükbe mérni. Mi, hol hogyan fog elférni. Nosza, megragadtam az alkalmat, az aktuális porszívózásra. Délután az egyik tanújukhoz indultak vendégségbe. Nosza, megragadtam a felmosó nyelét, és felmostam a követ.
Közben itthon voltak. Akkor fejeztük be a karácsonyfa lebontását az asszonnyal. Ő lebontotta, én meg madzagot kötöttem a felső ágak tövére, és a balkonról szépen leengedtem a garázsok alá. Kb. két emelet. Emellett – „nem nyafognék, de most már késő” – szétment a kezem, mert idén súlyos fát vettünk, és a leengedő madzag pedig nagyon bevágott. A kisujjamat úgy szabadította ki életem párja a kötél szorításából. Hát ilyen se ért még az évtizedek során.
Az már korábban feltűnt, hogy nagy a párásság nálunk. Sokat mosunk, keveset szellőztetünk, tudja csoda. Ám a kar-fa mellett, takarásában falra szerelt radiátorunk huszonnégy év szolgálat után sírni kezdett. „Egy csepp, két csepp, öt csepp, meg tíz”, és egész tócsa keletkezett a parkettán.
Nézzük az alá tett rongyot, csepp, csepp, csepp. Ej, ennek a fele se tréfa. Különösen nem az télen, amikor általában nincs nagy sikere annak, hogy „na, most akkor a ház fűtését felfüggesztjük”, mert le kell engedni radiátorcsere miatt a rendszerből a vizet.
A hibát bejelentettük, s a további cseppeket immár a radiátor alá tett tepsibe tereljük. Az erdélyi román szóval kalorifernek nevezett fűtőtest alighanem megsértődött, mert néhány további csepp után (átmenetileg?) befejezte a további nedvességek kiizzadását.
Mi történik itt?
A nap történése az is, hogy megnyitom FB-oldalamat, s elképedve látom, hogy az idén felrakott anyagok -stul-stül eltűntek. Gyorsan megírtam ezt a tényt a „Most mi jár a fejedben?” címszó alá.
Mire közzétettem, megérkeztek valahonnan az eltűntnek vélt anyagok.
Mégis mi történik itt?