Mickey webnaplója

A mai nap a lektorálás és korrektúrázás jegyében múlt el. Úgyannyira, hogy már fájt ülni. Sétálni csak úgy tudtam volna, hogy egész nap kalimpálok a forgószék alatt a lábammal. Gyerekkoromban tiltották ezt, máig se értem, miért, úgymond „ne harangozzál”. Volt még néhány kedves és emlékezetes megjegyzése a tanerőknek. Pl. tök mellé nem kell karó. Ez azoknak szólt, akik könyököltek az asztalnál s fejüket megtámasztották. A húzd ki magad! feltehetően tüdőcsúcs-fejlesztő célt szolgált.
Ma nem tudom, hogy mi a divat.
(Azért mondom ezeket divatnak, mert egyikre sem érdemes esküdni. A változatos pózok és minták maguktól is jönnek-mennek, változnak.)
Azt hiszem, egyetlen figyelmeztetés indokolt. Érezd jól magadat a bőrödben!
Nálunk a puskázás mindig is halálos bűn volt, az angolszászok pedig a team-munkára ösztönzik mindmáig diákjaikat.
Ma már mindegy is. Nyugger vagyok, nem iskolás. Szabad olykor ejtőznöm, olykor pedig szabad 10-12 órát lehúznom fegyelmezett odafigyelésben.
Végül is kedvemre van ez az öntörvényűség, ez a szabadság. Gyerekkoromben egyik vezetőm azt a meglepő állítást vágta a fejünkhöz, hogy a gyermekek sorsa lényegesen rosszabb, ha lehet ilyet mondani, mint a felnőtteké. A gyerek fejlődésben van, és fejlesztés alatt áll. Mozgásában, cselekvésében korlátozott. Ki jobban, ki kevésbé. Ráadásul ki van szolgáltatva az olykor igencsak esendő szüleinek, nevelőinek, környezete felnőtteinek. Én azt képzeltem, hogy nekünk, gyerekeknek a jobb, mert gondoskodnak rólunk, szeretettel nevelgetnek, gondunkat viselik. Úgy látszik, szerencsés voltam, szerencsések voltunk. Nem éltem meg az elnyomás nyomorúságát, a korlátozás drákói szigorát. Sőt, úgy véltem, hogy minden megtanulható valami értéket képvisel, melyet később adandó alkalommal előhúzhatok, mint a mágus a nyulat a kürtőkalapból. Ez az elképzelésem hol igazolódott, hol nem. A képességeket, készségeket megszereztem, de csak egy részüket kellett életem során igénybe venni. Ma már egész emlékezetkészletem rendelkezésemre áll, s rajtam múlik, hogy mikor mit használok fel belőlük. Tudástáram messze alulmúlja az egykori polihisztorokét, de a hiányokat elég jó színvonalon pótolják a pc-s keresőprogramok.
Érdekes, hogy szellemi kalandok sokaságába merülhetek el, de nem mondhatom el ugyanezt a fizikai mozgásokról. Jobban figyelnem kellett volna arra, hogy „ez a kis mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel”.
Nem álltam fel.
Most pedig már nehezemre esik.
Vannak még tökéletlenségek az életemben.  
Viszont időbeosztásom a lapszerkesztési alapelvet követi: Két kategóriába sorolhatók a kéziratok, cikkek, képek stb. 1. „Muss” (kell), 2. „Ha fér”. (ha marad hely betördelésükre). Életemben is van egy kevés muss, de elég sok egyéb minden egyéb is el„fér”.