Mickey webnaplója

Véletlen egybeesés vagy reflexió? Nem tudom. A detroiti posztom után képeket kapok valaha működő intézményekről, műtárgyakról.
Mohával benőtt metróvonalról,
elhagyott szicíliai kastélyról, mely jobb állapotban van, mint nálunk a várromok,
karéliai falu elhagyott, romló faházairól,
vasúti hídról egy távol-keleti dzsungelben,
a tenger fenekén enyésző Sherman-tankról, Krisztus-szoborról, egyiptomi olajmécsesről,
üres egyetemi úszómedencébe dobált székek százairól,
egy detroiti templom elenyészéséről,
Bugatti-autókról, melyek gazdátlanul, hótt porosan állnak valamiféle fészerben, stb.
Ahogyan a szemem elé kerülnek ezek a gazdátlan jószágok, azonnal fantáziálni kezdek: Mit lehetne kezdeni a sziklák közé applikált szicíliai várral, mit a Bugattikkal, a templommal, az egyetemi úszómedencével?
Nekem igazán semmit, de más talán életet lehelhetne beléjük, ha fantáziát látna valamelyikben. Sose tudnám levizsgáztatni az öreg tragacsokat, megjavítani se, benzinnel itatni se. Sose tudnék felmászni saját váramba. Szicíliában pláne nem: élve ki se bírnám az állandó hőséget. És így tovább.
A képek óhatatlanul azt sugallják, amit megfogalmaztam posztomban: A képek jól mutatják, hogy múlik el a világ dicsősége.
Ami értékesnek látszott semmivé lesz,
ami gazdagságnak látszott, értéktelenné lesz,
ami technikai bravúrt jelentett, rozsdás ronccsá lesz…
(„rozsda és moly emészt”)
Nem tudom, hogy honnan a hasonlóság: Annak idején a 29-es buszon egyetlen ülőhelyet találtam a végállomáson felszálláskor. Kettős ülésből az egyiket. Azonnal elfoglaltam, s örültem, hogy nem kell állnom a fel-le és jobbra-balra kanyargó buszon. Ám hamarosan többen leszálltak egy irodaháznál munkába tartva. Felszabadult a sofőr mögötti ülés, mellette az ajtónál lévő egyes ülés, s a hátsó ajtó melletti is, amely derékszögben állt a többihez képest. A sofőr mögött azért jó ülni, mert szinte a legkevésbé vagyok kitéve a kanyargás kellemetlenségeinek, s be lehet támasztani a lábammal. Az ajtó melletti azért jó, mert ott a leszállásjelző, és egyes ülés lévén beljebb építették a többihez képest, így nagyobb kényelmet kínál. Hátul a keresztben elhelyezett széken ülve jobbról-balról ki vagyok pányvázva. Kanyaroghat a busz, csak előre bukhatnék, oldalra és hátra nem. Talán elég meggyőző voltam. Itt is, ott is jó lenne ülni. De hiszen már ülök. S bármelyiket választom, a többiről le kell mondanom. (Két lovat egy s.-gel…) Problémám hamar megoldódik. Nemcsak le, de fel is szállnak, és azonnal lenullázzák átülési szándékomat. Minden széket elfoglalnak az új felszállók.
Ahogy ezeken gondolkozom, az a gyerekkori játék jut eszembe, amivel gyakran elszórakoztunk. Ha kezünkbe került egy színes katalógus, szép képekkel, termékekkel, azonnal lecsaptunk a képekre. Ez az enyém, ez az enyém! S bekerítettük, mint király a meghódított területet, nehogy testvérünk megkaparintsa előlünk.     
Lehet, hogy belül gyerek maradtam?