Történt, hogy kaptam egy hajnyírót, amely alkalmas szakáll- és bajusznyírásra is. Eddig is volt ilyenfajta készülékünk, de nem én, hanem fiunk tulajdonolta (igen, fiunk, mert anyja is van). Mivel pedig történt idén, hogy elköltöztek tőlünk, a hajnyírók száma itthon a nullával lett egyenlő. Ám azért, hogy nincsen vágógép, attól még serkennek a szőrök az arcomon. Ezt a géphiányossági rést találta meg az elköltözött ifjú pár, és névnapomra megajándékoztak egy alkalmas masinával.
Jól tették, mert életemet egyszerűbbé teszi a gépezet. Remélem, nem sértődtek meg, hogy nem vettem kezelésbe azonnal. Hogy is nyírhattam volna le néhány milliméteresre szőrzeményemet, amikor is indulófélben voltunk móvári unokáinkhoz. A frissen visszavágott bajusz meg szakáll úgy viselkedik, mint a smirgli, amikor mások arcával érintkezik. Már pedig én szerettem volna, hogy megpuszilgathassam a három kiskorút. Így elmaradt a nyírás.
Ami késik, nem múlik.
Még este lenyúzom a feleslegesen növő szálakat, mert nem szeretem a hosszú bozontot. Az eredmény nem fog vetekedni a müncheni bajuszszépségverseny-győztes vértessomlói emberével, inkább a jezsuita Alois Bergerére fog hajazni, aki szerintem ugyanígy sarabolja le a feje elejét. Attól olyan egyedi a bajusza, szakálla.
Apropos. Van egy szakállas anekdotám, mely a francia nyelvkönyvben szerepelt.
A kefekötő beállít a borbélyhoz. Leteszi kefekínálatát a sarokba, vár a sorára, majd beül a székbe, szakállborotválást kér. Megtörténik a művelet. A borbély kinéz és talál egy alkalmas hajkefét a kefekötő mustrájában. Nézegeti, s kérdi, mi az ára?
– Öt Sou, feleli a kefekötő.
– Tudja mit? Itt van három Sou, és ha nem tetszik, vegye vissza a keféjét.
A kefekötő nem hátrál meg. Megkérdezi ő is:
– Mivel tartozom a borotválásért?
A borbély azt mondja: – Négy Sou.
– Négy Sou? – álmélkodik el a kefekötő. – Tudja mit? Itt van két Sou, és ha nem tetszik, ragassza vissza a szakállamat.
De ha már tréfa, akkor a tegnap hallott ír viccet is ideírom. Tamás vejem mesélte.
Az ír naponta kocsmázik, és naponta három korsó sört rendel. A kocsmáros csóválja a fejét:
– Mister, miért kéri ki egyszerre a három korsót, hiszen mire a harmadikhoz ér, az már langyos, és a habja is megcsappan.
Az ír így válaszol: – Tudja, két bátyám van, az egyik, Ed Kanadába vándorolt, Sean meg Ausztráliába. Egyedül én maradtam itthon hármunk közül. Az ő tiszteletükre és emlékükre is iszom egy-egy korsóval. Ez tényleg így lehet, hiszen másfél év óta kéri a három korsó sört, melyeket komótosan felhörpint.
Adódik, hogy egyszer a kocsmába térve csak két korsó sört kér. Az ivóban mindenki elcsendesedik, szinte megfagy a levegő. El nem tudják képzelni, hogy mi történhetett. Végül a kocsmáros töri meg a csendet: – Valami tragédia érte esetleg valamelyik testvérét?
Az ír mosolyogva válaszol: – Az égvilágon semmi bajuk nincs a bátyáimnak. Én pedig azért kértem ki két korsó sört, mert mától kezdve nem iszom egy korty alkoholt se.