Reggel miséről érkeztünk. Már várt ránk a légkondi tisztító-felülvizsgáló. Mindent rendben talált - nagyon is. A munka ellenértékét is rendben találta. Meglepő módon épp annyiba került, mint amit megsaccoltam érte.
A nap hátralévő részében vártunk, vártam.
Egy üzletember ígérte, hogy hoz jó áron hideg sajtolású magolajat. Úgy tájékoztatott, hogy 10 és 13 óra tájában a békásmegyeri piacon, illetve a Kórház utcain jelenik meg. De előtte fél órával idetelefonál. Nem tette. Ezért kb. 14 h-kor az általa meghagyott számon felhívtam. Ő elmondta, hogy éppen hol van, s hogy jön a Kórház utcába, de érkezése előtt fél órával felhív.
Nem hívott fel.
Mivel feleséget éppen arra a környékre szállítottam, jártam egy kört, hátha elfelejtett felhívni, s éppen fogadja kuncsaftjait a piacon. Nem volt ott. Visszamentem az orvosi rendelőhöz. Úgy saccoltam, hogy annyian vannak, hogy feleségem csak nagy sokára fog kisétálni a nyaki UH-ról. (A vállalkozásban rendelő dokik egyike lebetegedett. Helyettes? – teszem fel magamnak a költői kérdést. Hiszen ugyanannyit kaszálnak, mintha minden gördülékenyen menne.
Ülök a kocsiban, bámulok. Elindítok egy CD-t. Fats Domino énekel-zongorázik felváltva: Jambalaya...
Odalátok a parkra. A padon két csöves üldögél nekem háttal. A bal oldali PET palackból kínálja jobb oldali szomszédját, miután rendesen meghúzta a világossárga löttyöt. Vélhetően rossz vinkót ittak. Majd jött még egy társuk. Ő vöröset hozott. Azt is meghúzzák mind a hárman. Az utolsónak érkezett jobbra el. A takarásban – gondolom – szükségét végezte. Oldalt tekintve egy meglehetősen erőszakos vonásokat felmutató nő cigizik. A rendelőben nem lehet. Kicsit sötét az arca. Most eldobja a csikket, és retiküljéből egy lapos üveget vesz elő. Letekeri a csavaros dugót, s rendesen megszívja. Feje, ha lehet, most még sötétebb. Szegény. Alkoholista lehet. Bemegy a rendelőbe valamilyen minőségben, többé nem látom. Oldalt a visszapillantóban megjelenik egy öregember unokájával. Eltűnnek a házban. Majd egy nő jön aranyvesszővel és két kutyával. Később még néhány kutyasétáltatót látok.
Feleség még mindig sehol. Az elém álló kocsi ívelt ablakán tükröződik egy gyorsan mozgó felhő. Bartók profil képét vélem benne látni. Letekerem az ablakot. Kinézek. Egyik felhő alakja sem hasonlít Bartók fejére. Csak az ablak torzításában látszott annak.    
A rádió előlapja mutatja: 16. számot adja elő Fats: Valami azt súgja, öt óra 41 perckor fog megjelenni az asszony. Fats a CD utolsó számát énekli: Oh When the Saints, Go Marching in. Így legyen ötös találatom a lottón. Amikor A szentek bevonulása véget ér, feleség kivonul. Az óra 17.41-et mutat.
Indulunk unokázni.
Nagy az öröm, a találkozás öröme.
Hazatérve megnézem e-mailjeimet.
Egy érkezett.
A fuvarozó írta: Kedves Uram! Gondolom a vihar miatt, de nem működött a T-mobil-os telefonom, ezért nem tudtam önt hívni.
Sebtében válaszoltam neki:
„Kedves Uram! Megértettem.”
Nem említettem, de gondoltam: egy napom ment rá, hogy várjak – teljesen fölöslegesen.