Mickey webnaplója

Az alaptörténet szerint az idős tanár keresi a szemüvegét, s nem találja, mert hiszen az orrán van. Elég komikus szokott lenni. Persze nem vagyok öreg tanár. A többi igaz. Sőt.
Néha keresem a WC-lehúzót, pedig tudom, hogy nyomógombos.
Néha az erkélyajtó mellett keresem a pianínót, jóllehet évek óta a szemközti falon van.
Néha nem jutott eszembe egy név, olykor egy frappáns kifejezés.
Néha eszembe jut egy név, egy frappáns kifejezés.
Néha játszom a „Keresd az öt eltérést a képeken!” játékot, s némelyik hibát 100-adjára se találom.     
Néha megyek az utcán, és alaposan megfigyelem a tárgyakat. De nincs másik, amelyiktől különböznének öt apró eltérésben.
Néha eltérésnek vélem azt, ami azonos.
Néha bekapcsolom a légkondit. Általában nem. Mióta van, jöhet a kánikula. A komfort érzés megelőzi a tényeket. Avagy beleugrom-e a Balatonba, ha mellette sétálva éget a flaszter? Vagy igen, vagy nem. Általában elég az a tudat, hogy ha akarnék, bármikor belegázolhatnék a hűsítő vízbe. Így van ez a légkondival is. Egy gombnyomás, és hűteni kezdi a zárt teret. Ameddig elég a ventilátorok munkája, addig nem kapcsolom be. De ott van, és akármikor élhetek szolgáltatásával.
Néha... Na jó, csak egyszer, ismételten megvettem az olasz módra kitöltendő keresztrejtvény-füzet ugyanazon lapszámát. Másodszori kitöltéskor ötlött eszembe, hogy ez ugyanaz, mint amit egy hete vettem. Nem dobtam ki. Hónapok elteltével csaknem ugyanolyan nehézségű a megfejtés, mintha először szembesülnék a feladványokkal.
Néha egyedül vagyok a lakásban, és mégis „viselkedem”, alkalmazkodom társamhoz, noha tudom, hogy távol van. Múltkor lehalkítottam a zenét a dolgozószobámban, hogy ne zavarja őt a tévénézésben a másik szobában. Aztán kapcsoltam: Nincs is itthon. Viszonyban maradtam a távollevővel. (Tudom, napokkal ezelőtt írtam már róla,de ide is kívánkozott.)
Összefoglalás az MTörv 12-höz. A kananeusok bálványimádása utálatos az Úr előtt. Azt kéri a zsidóktól, hogy ne firtassák, miféle áldozatokat mutattak be bálványaiknak kőoszlopok, póznák előtt. Még saját fiaikat és lányaikat is elégették áldozatul. Az Úr tiltja ezeket. Értésükre adja, miféle szertartásokat és hol tegyenek. Mit fogyaszthatnak el és hol. Tiltja, hogy állatok vérét elfogyasszák, mondván, hogy akkor „a hússal együtt a lelket is elfogyasztanák”. Közöm. Nem értem a vér fogyasztásának a tiltását, sem indoklását. Jó ok miatt jöhetett ez a tiltás, csakhogy nem látom ma valóságalapját. Akkor és ott valamilyen oka lehetett annak, ami mára okafogyottá lett. A bálványimádás viszont soha nem volt annyira általános, mint ma. A sztárolás fogalmilag hiányzott. Azaz nem hiányzott. Évszázadokkal később a görögök áldozatot akartak bemutatni Pálnak és Barnabásnak azt hívén, hogy pogány istenek. Az emberek vélt vagy valós teljesítményének a felkapása, a tekintéllyel szólók igazának megfellebbezhetetlensége vajon nem bálványfaragás-e? Hódolat az előtt, aki mögött az adott területen nincs valóságos tudás, szakismeret. De hát „neve van”. Vajon a név helyettesíti-e a tudást?