Mickey webnaplója

Ahogy a karácsonyi ünnepkör egyik hangulatos dallamos nótájának a szövege mondja: Szép kelet, szép nap, szép napunk támadt, szép napunk támadt. Reggel óta hétágra világít a nap. Sütne is minden bizonnyal, ha át tudná törni a tél úrfi keltette fagyot. Ám kora reggel -5 fok volt. Sebtében feltöltöttem a kocsi szélvédőmosóját télálló folyadékkal.
Tegnap késő este sokáig hallgattam a Mária Rádió ünnepi adását. Elhangzott abban preklasszikus pasztorále, szép vers, szép szövegek, imák, pápai áldás, és még sok minden. Többek között egy hosszas regölő, amelynek jókedvű szövege némileg megragadt bennem. Mivel megtaláltam a Google-n, idemásolom az egész szöveget, már csak azért is, hogy akik olvassák, azok a nóta jókívánságait vonatkoztassák magukra, mint ahogyan én is kívánom mindenkinek a jövő évre, aki csak a blogomra téved.
Nosza, pajtás, keljünk fel,
Betlehembe menjünk el,
Ott született a Messiás,
Kit megjövendölt az írás.
Mellette van Mária, Mária,
Szénán, szalmán szent fia.

Csuda dolog, mit beszélsz,
Álom-é ez, vagy mesélsz?
Hogy a Messiás született,
Betlehembe helyeztetett,
Egy rongyos istállóba, jászolba,
Bétakarva pólyába.

Hadd kívánjunk egy párat
A bőkezű gazdának:
Sonka legyen kenyerén,
Isten hordja tenyerén.

Hadd kívánjunk egy párat
Ennek a gazdasszonynak:
Szeme legyen ibolya,
Szeretgesse az ura.

Hidd el, hogy nem mesélek,
Igazságot beszélek.
Mert az angyal szava hirdet:
Igazságot, békességet.
Mihelyt mondja Glória, Glória,
Nékünk szerencsés óra.
Összefoglaló az 1Kir 21-hez. Nábot szőlője, illetve az élete a tét. Felidézem az ismert történetet. Acháb szomszédjának, Nábotnak a szőlőjére szemet vetett. Az nem akart megválni örökségbe kapott kertjétől. Emiatt Acháb depressziós lett. A felesége, Izebel vette kezébe az ügyet. A király pecsétjével ellátott levelében parancsot adott Nábot koholt vádak alapján való kiirtására. Szereztek két semmirekellő férfit, akik állították, hogy Nábot káromolta az Istent és a királyt. Azonnal megkövezték őt. Acháb pedig elment, hogy birtokba vegye Nábot örökségét. Illést az Úr inti, hogy induljon a királyhoz. Az felkeresi Achábot és tudtára adja, hogy ő és háznépe ugyanúgy végzi, mint Nábot. Férfitagjai vérét a kutyák fogják felnyalni. Acháb vezeklőruhát ölt és böjtöl. Illés ezután értésére adja, az Úr megbánását elfogadta, s csak utódai idején következnek be a véres események. Közöm. Ha a mai taktikusokra gondolok, akik szemet vetnek mások földjére, olajkincsére, aranytartalékaira, nemde képesek hasonló aljasságokra? Vajon miben bizakodnak? Remélik, hogy rágalmaik megtorlás nélkül maradnak az Úr előtt? Egyszer mindenki a szőnyeg szélére áll, és elmeséli, hogy mit tett, amíg a földön élt. Még annyit megjegyzek, hogy a nép vénei parancsra kövezték meg Nábotot. Visszacseng-e ez a „parancsra tettem”. Nem így védekeztek a nürnbergi per elítéltjei? Nem így védekeztek volna fordított esetben az amerikai főtisztek? Avagy ők nem parancsra cselekedtek? Mi fontosabb, az Isten parancsára vagy az ember parancsára cselekedni? THAT IS THE QUESTION!