Újév napja. Ver a szívünk, lélegzünk. Hajnalok hajnalán felkelünk. Nézzük a FB-bejegyzéseket. Az ezerszer ismételt képeket, összeszedett észrevételeket, miszerint idén egész évben 2015-öt írunk. Alighanem az évforduló környékén láttam is vagy 2015-ször. A BÚÉK-ot csak ezerszer, ebből 100-at én írtam. Tegnap a szikkadt zsemléket felvágtam. Jó lesz prézlinek. A maradék nescafét elpusztítottam, két banán átlógott 2015-re, ezekből reggel készítettem turmixot. Éjfélkor két pohár került a (nem)dohányzó asztalra, egyikben habzott a demi sec pezsgő, az enyémben nem, lefogta a műcukor. Nem szeretem a savanyú vinkót. A karácsonyi buliról sörök és gyümölcslék továbbra is várják végzetüket. Egy Schweppes-narancs van nyitva. Tényleg light. Az aszpartámon és a vízen kívül alig van benne valami.
Reggel megnyitottuk a pc-inket. Ki-ki a magáét. Eléjük ültünk, s a szokásos műsort lezongoráztuk. Napi posta (e-mail, FB-bejegyzések, képek, kezdőlap, youtube, képgelériák, filmek, zenék), akkora tömegben, hogy életem végéig a képernyő előtt ülhetnék, akkor se érnék a végére. Ha jól emlékszem, a Google-ra naponta feltett fotókat, ha papírképként egymásra helyeznék, 82 emeletes épület magasságával vetekedne a képtömeg. Így újév napján azon gondolkozám, hogy értelmes volna a gépek és képek előtt töltött időt redukálni, amennyire csak lehet. Okfejtésem világos és egyszerű. Ismert a svéd gyermekvers:  
Bélyeg 
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.
           (Siv Winderberg)
Fordítsuk ezt PC-re.
Számítógép (vagy mobil, okostelefon, tablet, etc.)
A számítógép előtt ültem.
A Google felpakolt egyszerre milliárd információt.
Azóta nem vonz a képek (zenék, írások, filmek, kommentek, stb.) komfortja, amelyet úgyszólván azonnal és minden erőfeszítés nélkül kapok meg.
S ha még ez se volna elég, I.-től idézem, aki ma küldte többek között ezt a bölcsességet. „Mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.”
Gyerekek! Egy újabb közhellyel zárom posztomat év elején. Nem én voltam. Berzsenyi. Tőle idézem: „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
     Mint a kis nefelejcs, enyész.”    
(Közelítő tél részlet)
Elrepült 2014, elrepült 68 évem, elrepült az a néhány nap, amit unokák nélkül kellett töltenünk a két ünnep között, levettük a Levente fotóival gazdagított tavalyi naptárt, majd visszatettük azzal a képpel, ahol teljes összpontosítással igyekszik egy csokoládétáblából minél nagyobb darabot magába fogadni.
Már csak egy vallomás: A képekre hivatkozást az ihlette, hogy megnéztem Kati-Robi 37 fotóját a FB-on (minden erőfeszítés nélkül), a svéd gyermekverset és a Berzsenyi-idézetet a google segítségével, a hegycsúcson lakásról szóló gondolatot a napi e-mailekből másoltam.
Nem is olyan egyszerű a mi életünk, néha bio, zömmel virtuális.
Összefoglaló a 2Kir 2-höz. Elizeus követi Illést annak tiltakozása ellenére Bételbe, Jerikóba s a Jordán partjára. Ott Illés rácsap a folyóra, az megnyílik előttük, száraz lábbal kelnek át rajta ketten. Tudják, hogy a stafétabotot Elizeusnak kell továbbvinnie. Az utód azt kéri Illéstől: „lelkedből kétannyi rész szálljon rám”. Illés reméli, hogy így lesz. Átadja köpenyét Elizeusnak, aki látja, ahogy Illés forgószélben tüzes szekéren elragadtatik.  Visszatér a Jordánhoz. Illés köntösével rácsap a vízre, s az megnyílik előtte. 50 prófétatanítvány indul Illés keresésére. Persze nem találják. Elizeus azonnal munkához lát. Egy mérgezett kutat sóval fertőtlenít. A másik csodája bizarr. Találkozik egy csapat fiúval, akik csúfolják: „Gyere fel, kopasz.” Ő meg megátkozza őket. Erre egy medve kilép az erdőből, és a fiúk közül 42-t megöl. Elizeus felmegy a Kármelre, majd Szamáriába tér. Közöm. A történetek számait nem kell túlzottan precíznek elismerni. A nagy számok az mondják, hogy „sok”. Nem tudom, valójában 42 fiút ölt-e meg a medve. Ki számolta meg őket? Ez utóbbi kérdés sokszor felvetődhet. Alighanem annyira pontosak ezek a számok, mint a maiak egy tüntetés résztvevőinek a számát tekintve. Pártállásfüggő a létszámbecslés. Ami pedig a halottakat illeti: Láttuk, Illés az elfogására indított tömegekből 102 embert hagyott elemésztődni. Itt 42 gyerekről ír a szerző. Sokra nem megyek vele, ha próbálom megfejteni a kisebb tömegpusztítás okait. Itt elég tán arra gondolni, hogy a korabeli társadalom inkább emlékeztetett egy hangyabolyra, mint a mai individualista atomizált embersokaságra. Másképp néztek az emberéletre, mint mi itt, most Európában. Bár nekünk is sokat kellene még fejlődnünk. Nem elmélet az, hogy egy ember lelke többet ér, mint az egész világegyetem.