Próbálom érteni a Kertész Imrével készült interjú alanyát. Amiket mond, olykor meghökkentő, olykor távoli, olykor letargikus, és ... olykor nagyon is egy húron pendülünk.
– Egyik kedves kijelentése. Az írás felfokozott élet. Igen.
– Egykori tornatanárom egy idős ember, neve Csorba. Ugyanőt említi? Ilyen kicsi volna a világ?
– A művészet mindig ünnepnek tekinti az életet. Tetszik.
– A párbeszéd során a kérdező Hafner Zoltán mondja: „A gyűlölet, ha jól szervezett, valóságot hoz létre, mint ahogy valóságot teremthetne akár a szeretet is.” Rokon gondolatom: Különbőzők vagyunk. S amekkora ellenséges indulat lakik bennünk, meg kölcsönös félelem, azzal az erővel akár szerethetnénk is egymást.
– Kertész mondja, kérdi: „...amióta az Isten halott, nincs objektív tekintet, a »panta rhei« állapotában élünk, nincs kapaszkodó, és mégis úgy írunk, mintha volna, vagyis, mintha mindenek ellenére léteznék a sub species aeternitatis szemszög, az isteni álláspont, vagy az »örök emberi«; hol rejtőzik ennek a paradoxonnak a feloldása?”
Ma ugyanezeken gondolkoztam: Van Isten – Nincs Isten. talán nem kell bemutatkoznom 4000 poszt után. De megpróbáltam a nem hívők bőréből is ránézni világunkra.
Ha van Isten, akkor teremtményeivel rendelkezik. Nagy szerencsénkre a Teremtő maga a Szeretet. Sugalmazva van (1Jn). Szeretetből adott kapaszkodókat: szeretetparancsot, tízparancsolatot, boldogságmondásokat, hegyi beszédet, kinyilatkoztatást, az evangéliumokat.
Ha nincs Isten, nincsenek felsőbb tekintéllyel bíró kapaszkodók. Nincs felettünk (szerető) hatalmasság, semmi és senki. Ettől kezdve az erőszak, a véletlen, a szükségszerűség, az ideológiák harcolnak egymással; a szkeptikusok, a mindenféle izmusok kitalálói, az emberi véges képességű agyak próbálnak rendet teremteni a világban. Látjuk, hol tartunk. elég kaotikus a helyzet.
Ha van Isten, akkor ő a főnök: Ő a szőlősgazda Krisztus parabolájában, amelyben maga Krisztus a szőlőtő, mi meg a szőlővesszők. Nem akarok belemenni a kép elemzésébe, csak megjegyzem, hogy kétszikűekre emlékeztető a gyökerünk. Van a Teremtő, aki közénk ültette a szőlőtőt. A szőlőtő ereszt főgyökeret, s belőle ágaznak le a mellékgyökerek, hajszálgyökerek. A főgyökér viszi fel a táplálékot a szőlővesszőknek, hogy beérjen a szőlő.
Ha nincs Isten, akkor gyökereink olyanok, mint az egyszikűeké. Mint a hagymáé. Nincs főgyökér. Egyforma vastagságú (vékonyságú) és számtalan szálból álló gyökérzet van. Mind-mind szívja a magáét. Mind-mind továbbítja a magáét. Miként az emberek, akik felett nincs semmiféle tekintély. Összeszedegetik az értelmi képességük, szívmelegségük, humanitásuk nívója szerinti elveket, megfigyelt gyakorlatokat, utánzásra érdemes módszereket, stb. és szuverénként megpróbálnak ezekből a töredékességekből építkezve életszemléletet kovácsolni, életvezetési irányelveket követni.
Mivel meglehetősen hajlamos vagyok az empátiára, alighanem sikerült elképzelnem ezt a helyzetet. Ha nincs Isten, azt csinálok, amit akarok, de kétségeim támadhatnak afelől, hogy bárminek van-e egyáltalán értelme. Élek bele a világba, ahogy lesz, úgy lesz. Vagy éppen agresszív módon szeretném keresztülverni a saját eszméimet, amelyek eleve esetlegesek. Nincs végső remény: Élek és meghalok.  
Nekem hit nélkül nehezebb volna. Óhatatlanul Vörösmarty A vén cigány c. verssorai rémlenek fel: „A vak csillag, ez a nyomoru föld / Hadd forogjon keserű levében...”
Hiszem, hogy ennél jobb a helyzet. Célja van életünknek, és ez a cél túlmutat „a nyomoru föld”-ön.
Összefoglaló az Eszt 3-hoz. Xerxész fő embere, jobb keze Ámán. Térdhajtás jár neki. Mardokeus zsidó lévén nem tiszteli meg vele Ámánt, akinek amikor a fülébe jut M. ellenkezése, mérgében el akarja pusztítani mind őt, mind egész népét. Xerxésztől engedélyt kér és kap egy levél megfogalmazására, amelynek értelmében a zsidókat kardélre kell hányni egy szálig az év előre kitűzött napján, mert úgymond „ez a nép minden emberrel szemben ellenséges magatartást tanúsít, ... veszélyezteti a birodalom nyugalmát.” Szuza várában lakomát tart Xerxész (Achasvéros) és Ámán... a városban pedig eluralkodik a döbbenet.” Közöm. A különbözőség megítélése sokféle. Az első és természetes az volna, hogy a változatosság gyönyörködtet. De csak akkor, ha minden nép hisz benne, és eszerint él. A szomszédság, a keveredés félelmek okozója, mert nem ismerjük a másikat, nem ismerjük szándékait, nem ismerjük fel, hogy mit miért csinál. A különbözőségek előítéleteket szülnek. Ezek mind a tehetségekre, mind a minket irritáló tulajdonságokra vonatkoznak. Előítéletes pl. a nyugati típusú társadalmak fehér lakosságának szempontjait figyelembe vevő IQ-teszt. Esélye sincs egy eszkimónak a zseni kategóriát elérnie. De ha a lappok életvitelére alapozott IQ-tesztekkel mérnénk az európai népek szintjét, ugyanilyen siralmas lenne a helyzet. A félelmet egy valami oldja, a megismerés, mégpedig a szeretetteljes megismerés. Hiába az ész, ha ellenséges indulatok fűtik.