Tegnap Tücsi és Miki jelezték, hogy hazaindultak vonattal, s a Kelenföldi pályaudvarra fognak érkezni. Félhatra ér be az IC-jük. Mivel kiszámíthatatlan, hogy mekkora a forgalom az alsó rakparton, idejekorán elindultam. Volt is némi igazam, mert a parkolók helyén nekikezdtek valamiféle alkalomra ülőhelyeket, világosító állványokat összeszerelni. Mindenesetre akadálytalanul kiértem a vonat menetrendszerinti érkezése előtt fél órával. Kimentem a 14-es vágányhoz. Beérkezett az IC. Nem találtam fiamat, feleségemet a leszállók között. Mivel nincs mobilom, tehetetlenül álltam a probléma előtt. A hangosba bemondták, hogy vonalszakadás volt Almásfüzítő térségében, de hát pontban megérkezett a szerelvény (Az előző járat késett ennyit. De nekem nem tűnt fel.). El nem tudtam képzelni, hogy mi most a helyes teendő. Mivel az IC kétóránként indul, éppen megvárhatom a következőt, de ha mégis Szombathelyen alszanak valamiféle oknál fogva, akkor itt rostokolhatok napestig.
Közben megszólított egy tini korú gyerek. 200 Ft-ot kért tőlem vonatjegyre. Nem adtam neki. 200 Ft-ért fel se szállhat a vonatra.
Rá 20 percre egy másik tini gyerek kért pénzt kajára. Nem látszott se éhesnek, se lepukkantnak. Mi van itt? Új divat vetette fel a fejét? Alig akartam hinni a fülemnek és a szememnek.
Ácsorgás közben több ázsiai kinézetű embercsoportba botlottam. Eddig eljutottak, s elég tanácstalannak tűntek a továbbiakat illetően. Majd bementem a váróterembe, ahol egy bebugyolált fejű testes asszony, egy középkorú mozlim ült az egyik padon és nyomogatta a mobilját. Sürgősen elhagytam a terepet. Tudom is én, mit programoz éppen ott, és éppen most. A magukat felrobbantók hasonló módon nézhettek ki.
Kint mászkálva az állomás villamosmegálló felé eső részén több ablakban kiírás: Fogászati szakrendelő. Átkozottul poros, piszkos ablakok. Nincs ott rendelő, de még egy alkalmi takarító se, hogy emberi külsőt varázsolna az épület vonatkozó részére.
Tanács nélkül mi lesz vélem, sárga lábú cineeege...
Tehetetlenségemben az éghez fordultam segítségért, mondván, nincs eszközöm az igazság megismerésére. Itt se telefon, se érkező rokonok. Az információ zárva, a pénztáraknál mindenütt sokaság. Mi legyen? Ekkor odaléptem az érkező vonatokról szóló kiírást elemezni: Villog az általam keresett járat száma. Mellette kiírás. 40 percet késik. Akkor hát várjunk még türelemmel. Több mint egy óra lett a késésből, de akkor legalább mégis létrejött a találkozás.
Ma délelőtt az ház előtti úttest közepén egy hatalmas lépes méz, tele méhekkel. T. telefonált fűnek-fának, az önkormányzat ígérte, hogy megtekinti a szokatlan történést. Még nem érkeztek ide. A kocsik kerülgetik jobbról-balról. Eddig még senkit nem csipkedtek meg.
Két óra elteltével itt vannak a rendőrök, kordont húznak a rajzó méhek köré, s várják a tűzoltókat, hogy lefűrészeljék ágastul a fent maradt kiterjedt lépet. Egyelőre áll a bál.   
Ízelítő a Jób 17-ből. Jób keserűségét kiönti Isten előtt: »gúnyolódók céltáblája lettem, ... Ki volna más, ki értem kezességet vállal? Szívüket bezártad, nincs bennük belátás... Gúnydalok tárgyává tettek a nép előtt, olyan ember lettem, akit szembeköpnek... tagjaim sorvadnak, mint az árnyék, olyanok. ... a bűnös miatt háborognak a „tiszták”... Napjaim elenyésznek, terveim meg egyre távolabb kerülnek... Alvilágban lakni, ez a reménységem, ágyamat megvetni, ott a sötétségben. Síromhoz így szólok: „Az apám vagy nékem!” A férgekhez meg: „Anyám, s nővéreim!”« Közöm. A teljes kiszolgáltatottság zsoltárszerű imája ez. A lelki szegényé, aki semmit se tehet a maga erejéből sorsának megjobbítása érdekében. „A mélységből kiáltok hozzád, Istenem!” Ez Jób imájának a hangvétele. Jób leszámol a jövőjével, reménytelenségében a halált kívánja. Tudjuk, hogy Isten meghallgatta Jób imáját, s másképp döntött. De erről majd később.