- Ha ügyes vagy, beféresztheted még ezt a két könyvet a polcra – így É. Zs. csak mosolyog: Honnan vetted ezt a szót? Csak tőled hallottam, mindig te jutsz róla eszembe. É.: Miért, mit kellene helyette mondanom?
Tényleg, mit kellene helyette mondania? Magam is gondolkozom rajta. Az biztos, hogy helyesen képzett, de a gyakorlatban senki által nem használt szóval van dolgunk. Próbálok megoldásokat keresni helyette. Megvan. Még „beszuszakolhatsz” oda valamit. Még „besuvaszthatsz, beszoríthatsz” két kötetet, ha ügyes vagy. Ilyesvalahogyan szoktuk ugyanezt a valamit kifejezni.
- Itt van a gyarló szavunk is. Olyan – de csak alakilag – mint a tarló, vagy a tiló. Tarló azért keletkezik, mert valakik letaroltak valamit. Tiló pedig az az eszköz, amivel tilolnak a kenderfeldolgozók. De aki gyarló az vajon gyarol-e? Biztos, hogy nem. A gyarló nem gyarolt korábban, hanem gyengének bizonyult erkölcsi értelemben, elesett lelkileg, megtévedt döntésében. Gyatrán viselkedett.
- A meteorológia visszatérő módon szól a rekkenő hőségről. Mit csinál a hőség akkor, amikor rekken? – kérdezhetném. Ráül a tájra és nem mozdul. Megreked egy helyen, és tartósan pörköli a vidéket. Áll a levegő, illetve nem is. Délibábot képez. Vibrál, virtuális valóságot hoz létre, tájat tükröz. A hősé pedig rekkenő. Belénk eszi magát, amíg egy jótékony vihar ki nem söpri a minket gyötrő kánikulát.
- R. idézi Szuhai Balázsnak a szókirakó játékról szóló kabaréjelenetét. A játékos szeretne nyerni, ezért a következő szószörnyet rakja ki a rendelkezésére álló betűkből: lópokrócaiknaktok. A szó kissé kovászos, ezért a műsorvezető a felkért szakértőtől kérdezi, mi a szóról a véleménye. „A kedves játékos, ha megpróbálná mondatban elhelyezni, kiderülne, hogy mire gondolt.” A játékos: „Hát az ő lópokrócaiknaktok”. Na igen... Elfogadjuk helyesnek a választ.
Ők igen, én nem. Mondatban ugyan el lehet helyezni bármit, csak nem mindegy, hogyan. Pl. így: Ha egy mondatban ilyesfajta baromságot olvastok: az ő lópokrócaiknaktok, az a mondat teljesen értelmetlen.
Ízelítő a Jób 40-ből. Az Úr Jóbhoz: Aki Istent akarja bírálni, feleljen! Jób így szólt: Nézd, parányi vagyok. Mit feleljek neked? A viharból szólt az Úr: Nosza, övezd fel, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Van-e karod olyan, mint Istennek? Tudsz-e hangoddal, mint ő mennydörögni? Ékesítsd fel magad, öltözködj csak fel fénybe, méltóságba! Engedd szabadjára haragod árját, alázd meg a gőgöst egy pillantásoddal. Akkor aztán én is elismerlek, mert saját jobb karod vívta ki győzelmed. Nézd a behemótot! micsoda erő van az ágyékában, és lásd, mily erősek a hasizmai! ... Nem fél, ha a folyó erősen megárad, nyugodtan ömölhet szájába a Jordán. Vajon lehet-e horoggal leviatánt fogni, le tudod-e nyelvét kötéllel kötözni? ... Esetleg majd szerződést köt veled, hogy fogadd szolgádul egyszer s mindenkorra? Játszhatsz-e vele, mint egy kismadárral, lánykáid számára meg tudod-e kötni? ... Emeld rá a kezed! De gondolj a harcra! Még egyszer nem teszed! Közöm. Isten – ha kell – elbánik teremtményeivel. Döntése igazságos. Sőt. Nem így az ember. Képtelen elbánni a nála nagyobb erőkkel. Ez alázatra, istenfélelemre inti. Másképp: Ostoba dolog az oroszlán bajuszát húzogatni.