Mickey webnaplója

Éva telefonált, hogy náluk maradt az egyik kulcscsomónk, küldené. Tiltakozásunk ellenére is küldi, mert mit kezdjen vele egy évig. Meg hogy el fogja felejteni. Ha tehát a kulcscsomó nála maradt, nálunk pedig Estelle macija. Próbálom érzékeltetni, hogy mekkora veszteség ez neki. 2006-ban Fr. elvitt bennünket az arsi plébános, az általuk csak „Jean-Marie”-nak (Zsanmari) emlegetett szent emléknapján Arsba. Megtekintettük a szentet üvegkoporsójában, megnéztük szegényes plébániáját. Jean-Marie Vianney Szent Jánosként kanonizáltatott. A dolog érdekessége, hogy a nyugatiak rendesen másképp ejtenek mindent, mint ahogy írják. Próbálkoznak a magyarok ezzel a névvel is. Mondják vienneinek, viennainak, de e név trükkje, hogy nincs benne semmiféle trükk. Vianneynek kell ejteni, ahogyan írjuk.
Nos, éppen kilenc éve, 2006-ban jártunk a helyszínen (jó meleg volt aznap ott is), és Estelle-ke elhagyta valahol útközben a maciját. Már jócskán a városka széléhez értünk, hogy visszaautózzunk Lyonba, amikor E. felfedezte, hogy hűtlen lett plüssmackójához. Az esélytelenek bizonyosságával gyalogoltunk vissza a városba mackót keresni a dög melegben, ám csodák csodája, egyik földszinti ablakpárkányra téve megtaláltuk a macit. Ezt a macit felejtette nálunk most az azóta felcseperedett E. (Macijára egyébként igaz a Bródy-szöveg: Nincsen keze se, lába se, s itt-ott kilóg a belseje, mégis örül, hogy él az én Luca babám). Elküldjük postán?
Éva azt is telefonálta, hogy hazafelé autózva éjjel Flora (4) félálomban felnevetett, és megjegyezte, hogy olyan vicces a nagypapa. Nem lehetett könnyű dolga érzékelnie, miben is áll ez a viccesség, mert én töröm az ő nyelvét, ő a miénket, s ami marad, annak kellett viccesnek lennie. Mégis kitartott mellette, mert reggelre kelve, immár ébren megismételte kijelentését.
Ez nekem nagyobb pedál, mint ha megkapnám a Magyar Örökség-díjat.  
Éva még azt is elismerte, hogy a legeseménytelenebb tartózkodásuk esett idén. Amikor megérkeztek, a temperált lakásunkban rekedtek velünk együtt, mert kint tombolt a hőség. Amikor lementünk Balatonra, fordított helyzet elé néztünk. Az erős lehűlés korlátozta a strandolási lehetőségeket. Viszont elutazásuk előtt újra visszaváltott kánikulára az időjárás.  Ez a rizikója az időfoglalásos nyaralásnak. Olyan kiszámíthatatlan a várható időjárás, mint az időjárás. Mindenesetre jókat dumáltunk, és ki-ki meglapogatta a többiek hátát. A találkozás öröme elvitathatatlan, és felülír mindenféle programot.
Ízelítő a Jób 39-ből. Tudod-e, mikor ellik a kőszáli kecske?
- Szabadságát kitől kapta a vadszamár, ki oldotta el a puszta szamarának kötelét? 
- Szolgál-e neked a vadbölény, meghálna-e vajon jászolodnál? 
- Nyakára tudod-e kötni a kötelet, hajlandó-e mögötted barázdát szántani? 
- Össze lehet mérni a tojó strucc szárnyát a gólya vagy a sólyom tollazatával? ... Okosságot nem adott neki az Isten. De aztán, ha egyszer fölkel és futni kezd, nevethet a lovon meg a rajta ülőn. 
- Van-e hatalmad, hogy erőt adj a lónak, a nyakát sörénnyel talán te díszíted? 
- Felugraszthatod-e úgy, ahogy a sáskát?
- Bölcsességed szerint szállt talán a sólyom, s terjeszti szárnyait dél felé repülve? 
- A te parancsodra száll a sas fölfelé és építi a fészkét a magasságokba? Közöm. Megannyi szónoki kérdés, amelyre evidens a felelet. A kiragadott részleteken túl is érdekes a fejezet, s valamennyi kérdés arra irányítja a figyelmünket, hogy a természet nem a saját elménk terméke, hanem az Isten programját végrehajtó, általa vezérelt változatosság. A teremtmények természete az ő elképzelései szerint működnek teljes öntudatlanságban (ösztönösen). Persze mindez nyilvánvaló, mégis megadatik az embernek, hogy rácsodálkozzon a részek nagyszerűségére. Hadd utaljak itt csak Assisi Szt. Ferenc Naphimnuszára.