Egykor iskolai házi dolgozataink egyik visszatérő és fantáziátlan címe volt a tél örömei. No, aztán igyekeztünk leírni a tél örömeit. Legrövidebb a már máskor is emlegetett Gálicza legendás dolgozata volt: ennél szűkre szabottabban tudomásom szerint soha nem sikerült senkinek megfogni a témát (Guinness-rekord gyanús): „és voltunk szánkózni, és lefelé jó volt, de ellenben fölfelé rossz.” Nemcsak a lényegről írt, hanem arról is, hogy az öröm közé gyakorta vegyült üröm is. (Elvtársak, az élet nem habos torta!) Hogy én miket hordtam össze a tél örömeiről, már nem tudom. De hogy üröm is adódott, az elég rendesen belém ivódott. Mi is voltunk szánkózni. Megkerestük a környéken mindazokat a helyeket, amelyek síkja a vízszintestől eltért, és szánkóztunk önfeledten. Szánkóztunk, ameddig a „mackónadrágunk” térdig el nem ázott, ameddig nem lógtak rajta félkilós jeges-havas csimbókok, ameddig cipőnk teljesen szét nem nedvesedett, ameddig bele nem szakadtunk a jeges pocsolyába, ameddig vörösre nem fagyott lábszárunk. Akkor aztán hazairamodtunk. Otthon várt a meleg víz, hogy kiolvasszuk gémberedett csülkeinket. Aztán jött anyánk a glicerinnel. Jól bedörzsölte vörös bőrünket. Majd elkezdtük a vitustáncot, az indiánszökellést, mert néhány percig marta-csípte a glicerin hidegtől kikészült bőrünket.
Ma már nincs közvetlen kapcsolatom a hóval, csúszkálni sem bátorkodom, mert az öreg csont már lassabban forr össze. Inkább kényeskedve tipegek a síkos utakon, ügyelve arra, hogy fejre ne álljak. Egy biztos kapcsolatom van a hideg téli napokkal. Ridegtartású Mitsubishim összes ablaka minden reggelre befagy. Reggeli torna helyett kaparászom a jeget a kocsiról, mielőtt egyetlen métert is mennék vele.
Tegnap is szóltam életem párjának, hogy most lemegyek, mert viszket az autóm. Megyek és megvakarom, ahol kell.
121. ZSOLTÁR. IZRAEL OLTALMAZÓJA (Zarándokének) Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra? A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette. Ő nem engedi, hogy botladozzék lábad, nem alszik az, aki őriz téged. Lám, nem alszik, nem pihen, aki őrséget áll Izrael felett. Az Úr a te oltalmazód, az Úr védelmez jobbod felől. Nappal nem éget a nap, s éjjel nem árt neked a hold. Az Úr megóv minden bajtól, ő vigyáz életedre. Az Úr megőriz jártodban-keltedben, mostantól fogva mindörökké. Közöm. A hegyek felé: Jeruzsálem a hegytetőre épült város. A zarándokok oda tartanak. A főpapi misék egyik felelgetős mondata máig idézi: A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta... Nem alszik, nem pihen. Jézus mondja: Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is. Élők közül erre csak az Isten képes: szüntelenül, s tegyük hozzá, hogy gyengítetlenül munkálkodni.
2015.11.25. 13:25 emmausz
Közelítő tél
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr658107846
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Klári Bodó 2015.11.25. 18:57:40
A mi bakancsaink is beáztak. Apánk parafinnal kezelte a talpukat meg a varrás mentén is.(Vagy valami más zsírtartalmú anyaggal? Miért nem emlékszem jól?)
emmausz 2015.11.25. 19:32:58
Hogy mivel kezelte, persze nem tudom (nekem a parafin nem vált be, a méhviaszt akkor még nem ismertem), de a szarvasfaggyút dicsérték annak idején.
Utolsó kommentek