Mickey webnaplója

Próbálom érteni a Belső várkastély gondolatait. Nehéz volna a könyvet kivonatolni, mert csaknem minden mondatában valami lényegeset fogalmaz meg Avilai Szt. Teréz. Mégis az első rész azt súgja, hogy próbáljunk meg magunk körül csendet teremteni, és tisztázni, hogy ki vagyok, hol van entitásom központja. A várkastély egy jelképes hely, egy kristálygömb, egy szikrázó gyémánt, benne valahol saját lényegem, amely Istent keresi. A kastélyban szobák vannak szórtan. Egyre beljebb haladva találjuk azt a titkos szobát, amelyben Istenhez fűződő kapcsolatunk, vele való viszonyunk lakik. Ide kell eljutni türelmes elmélkedések, imádságok útján. A csend útján. Megtanít arra, hogy a lélek, a mi lelkünk is végtelen értékű, ha kapcsolatban áll Istennel. Ám ha valamiért lelöki magáról Istent, olyan, mintha áthatolhatatlan fekete posztó borítaná be, amely nem engedi át a fényt, se kifelé, se befelé. Képtelen immár üdvös cselekedetre, mert nem áll viszonyban Istenével. Alighanem itt belealudtam a hangos könyvbe. Muszáj visszahallgatnom az általam már nem fogott részeket, hogy képbe kerüljek, illetve képben maradjak. Ami jó, hogy ezt meg is tehetem, s a már hallott részeket újrahallgatva tudatossá legyen immár, ami előszörre elkerülte figyelmemet. Azért fontos ez, mert a könyv egészének van mondandója, az egymáshoz kötődő részekből nem jó elhagyni egy-egy gondolatot, mert mozaikká töredezik a logikus és egységes gondolatmenet. Majd még visszatérek az „olvasottakra”.
***
Ma 98 kiló.
123. ZSOLTÁR. A SZENVEDŐ EMBER IMÁJA (Zarándokének) Tekintetem hozzád emelem, hozzád, aki az égben trónolsz. Ahogy a szolgák szeme uruk kezén, s a szolgálók szeme úrnőjük kezén: úgy tekint szemünk az Úrra, a mi Istenünkre, amíg meg nem hallgat. Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk! Eléggé megízleltük már a gyalázatot. Túlságosan megízlelte lelkünk a dúslakodók gúnyolódását s a fennhéjázók büszkeségét. Közöm. Máig a legértelmesebb attitűd: szemünk az Úrra tekint. Úgy jó élnünk, hogy belső látásunkat az Úrra függesztjük. mint a gyermek, aki határait keresgéli, és cselekvésekor le nem veszi szemét apjáról-anyjáról, vajon mit szólnak tettéhez? Ráncolják-e homlokukat, vagy mosolygós a tekintetük? ... Ahogy a szolgák szeme uruk kezén. Mi Isten szolgái vagyunk. Azonnal Krisztus királysága merül fel: Krisztus a szolgáló szeretet.