Tersánszky J. Jenő: Misi mókus Részlet a 16. fejezetből:
Misi Mókus szeme odatévedt a pázsitra, ahol egyre-másra pottyant le az érett gyümölcs a fáról.
- Micsoda furcsa alakok hevernek ott a pázsiton elnyúlva? - nézett körül Misi Mókus.
Nagyon ismerősek, mégis oly idegenek. Bundájuk vörös, farkuk bozontos, fülük hegyes és bojtos végű, akárcsak minden mókusé. Ámde a testi méretük és formájuk? Az megszégyenítené a legkövérebb hízó sertést is.
- Tán csak nem mókusfajta az a pár püffedt hólyag itt? - töprengett Misi.
Erre az egyik heverő alak kissé hegyezni kezdte a fülét, és ezt szuszogta nagy nehezen:
- Micsoda idegen és mégis ismerős hangot hallottam?
Misi ekkor odaugrott a kövér mókus elé, és bemutatkozott:
- Misi Mókus vagyok. Távoli rokon. Szabad-e becses körükbe tolakodnom?
- Suta a nevem! - mutatkozott be a kövér mókus Misinek.
Misi, mókusszokás szerint, élénk ugrabugrálásban fejezte ki az ismerkedés feletti örömét, mire Suta kissé lekicsinylőleg rászólt:
- Mit ugrálsz? Még kifulladsz! Feküdj inkább le!
- Mitől fulladnék ki? Rajtam nincsen akkora háj, mint rajtad - jegyezte meg Misi.
Mire Suta nem sértődött meg, inkább méltatlankodva tanácsolta Misinek:
- Hát egyél, hogy legyen hájad!
- Hohó! - felelte Misi. - Akkorára puffadni aztán nincs kedvem, mint te.
Míg ez a szóváltás lezajlott, a közelből egy másik elhízott mókus került elő, aztán egy harmadik. Ez volt köztük a legkövérebb.
- Nem fárad el a szátok a jártatásban? Inkább együnk - javasolta nagy szuszogva.
A legkövérebb mókus pedig aztán Misire emelte pisla szemét, és érdeklődött tőle:
- Te hogyan vagy az étvággyal, kicsi, vézna jövevény?
- Hogyan? A kutyafátokat is! - rikkantott Misi. - Hát én bizony a nagy úttól olyan éhes vagyok, hogy a fenőkövet is megenném.
- Jaj! Be boldog vagy! - sóhajtották karban a kövérek. - És nem veted rá magad a harapnivalóra? Mit vársz?
- Az én hazámbeli mókusok között illetlenségnek tartják, ha a vendég kínálás nélkül vesz a házigazdák eledeléből. Azért vártam eddig, hogy kínáljatok meg.
- Badarság az!... Egyél!... Faljál!... Habzsolj!... - buzdították nyögdécselve a kövérek Misit.
Nosza, Misinek sem kellett több! Nekifohászkodott a remek gyümölcsnek, és tömte, tömte a bendőjét, ahogy csak tellett tőle.
A sok kövérnek kidülledt a szeme a csodálattól. Pihegve biztatták Misit, hogy: még, még, még egyen!
Szinte átragadt rájuk Misi jó étvágya, s egyik a másik után kapkodott az örökké termő fáról, a kifogyhatatlan, hulló gyümölcsökből. És ők is faltak, faltak!
De milyen csúnyán, szuszogva, böfögve, levegő után kapkodva faltak! Annyira, hogy Misit egyszerre megundorították a falánkságukkal. Már semmi biztatásra sem tudott lenyelni többé egy harapást.
Misi elnézte őket. És nagyon gondolkodott. Ej-ej! Csak messzi képzelődés szerint van túl jó soruk az öröktermő fa mókusainak. Mert az elteltség bizony ugyancsak keserves dolog, nemcsak az ínségeskedés.
- Hát miért nem habzsolsz tovább, te kis messzi rokon? - noszogatta a sok kövér sorban Misit. - Na! Na! Na! Rajta!
- Hagyjatok békén! - legyintett rájuk elutasítóan Misi. - Ha jóllaktam, akkor jóllaktam! Nem akarok olyan fetrengő, lomha, hájas mókussá válni, mint ti!
- Ajjaj! Kivételeskedel?... Szöcskék olyan ösztövérek!... Szedjél egy kis zsírt magadra!
Így motyogtak összevissza a kövérek. Mintha ahhoz is lusták és eltompultak volnának, hogy valamit zokon vegyenek.
De egyszerre az egyik távolabb fekvő hízott mókus panaszosan nyivogta:
- Jaj, jaj, erre tart! Erre jön!
Mire valamennyien ugyanilyen panaszos nyafogásba csaptak. De ugyan mi fölött? Misi hallotta, hogy valami nagy dongó röpködhet errefelé, és annak hallik hol erősebben, hol gyöngébben a zümmögése.
Zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-züri,
Arra szállok, aki türi.
zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-zürr-züri,
Vérét szívom, aki türi.
Ejnye, csak nem ettől a dongótól félnek úgy ezek a dagadt mókusok? - gondolta Misi. És már éppen azon volt, hogy kérdezze tőlük: mit riadoznak ennyire?
Ekkor az egyik kövér, a legszélső, egyszerre harsány visítást hallatott:
- Rám csapott! Rám csapott! Segítség!
Misi Mókus a segélykiáltásra fölkapott egy nagy faágat. Odarontott. És supp!
Oldalról, hogy a mókust meg ne üsse, nekicsapott a mókus hátára telepedett dongónak.
És mi történt?
A dongót nem ütötte agyon a suhintással Misi. Csak elpenderült a levegőbe a kövér mókus hátáról. De hát a kövér mókus bundájából olyan förtelmes porfelhő kavarodott elő, hogy Misi nem győzött tőle eleget prüsszenteni. De még a dongó is undorral szállt tova.
- Hápci-hápci-hápci! Be piszkos bunda! Hát sohasem takarítod? Sohasem tisztálkodsz? - korholta Misi a mókust. - Nem szégyelled magad?
- Hogy kell tisztálkodni? - siránkozott a dagadt mókus.
- Úgy, hogy kirázod és ledörgölöd a bundádat, amíg kiszáll belőle a por. Így ni!
Azzal Misi nekiesett a dagadtnak. Rázta, forgatta, fölhemperítette.
Csak úgy füstölt a dagadt mókus bundája a kiszálló portól, akár meggyújtották volna.
Erre vinnyogni kezdett:
- Még, még, még! Takarítsál még! Oly jólesik a tisztaság!
És a többi kövér mókus is esedezni kezdett Misinek:
- Engem is, engem is!... Rázzál, hempergessél engem is!
- Ohohó! - kiáltott rájuk Misi. - Elég, ha megmutattam egy társatokon, mit tegyetek. Különben rám is fér a pihenés! Mert nagyot fáradtam idáig való utamon!
Utolsó kommentek